Bíró Béla: Félelmek iskolája


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

A németországi kormányalakítás elhúzódása lassan az Európai Unió cselekvőképességét is veszélyezteti. A helyzet valóban súlyos, hiszen Angela Merkelnek három rossz közül kell választania: nagykoalíció, kisebbségi kormányzás, előrehozott választások. A nagykoalícióért a szociáldemokraták feltehetőleg súlyos árat követelnének. A kisebbségi kormányzást nem Angela Merkelnek találták ki. Ezt voltaképpen már a Jamaika-egyeztetések kudarcát követően adott tévéinterjújában világosan kimondta: „A kormányzás nem valamiféle bazár.” Az újabb választások pedig a Linke és az az Alternatíva kivételével minden párt számára kedvezőtlenebb eredményt ígérnek.

Magyarán: mindhárom variáns kompromisszumokra épített, a másik iránti tiszteletet feltételező politikai stílust követelne meg. Többé semmiképpen sem fordulhatna elő, hogy Angela Merkel a kormány tagjainak és az európai szövetségeseknek a megkérdezése nélkül, szinte már önhatalmúlag hozzon döntéseket. Mint amilyen a határok megnyitása is volt. Sőt, az a tény is jelentőségét veszítené, hogy a CDU-CSU a német parlament legerősebb pártszövetsége, hiszen – az összetételét témáról-témára dinamikusan változtató – „ellenzékre” immár csak akkor lenne képes ráerőltetni akaratát, ha – egyéb döntések során bizonyítandó engedékenység jegyében – az „ellenzék” soraiból verbuvált támogatókkal lenne képes alkalmi többségeket teremteni.

Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a politikai mező pártjai az alapértékekben és célokban egyetértenek, pusztán a megvalósítás módozataiban lehetnek köztük nézeteltérések. Sajnos, a mai Németországban és tágabb értelemben a mai Európában nem ez a helyzet.

A család intézményének rehabilitációja, a nemek közti viszony normalizálása, azaz az emberi jogok merőben individualista értelmezésének elutasítása és a demográfiai egyensúly migráció révén történő stabilizálása egymást kizáró értékrendeket implikálnak. Ezek közt valódi kompromisszumok lehetetlenek. Az egyik alternatíva ugyanis valamiféle történeti folytonosságot feltételez, a másik a hagyományos társadalomszerkezet radikális és beláthatatlan következményekkel járó átalakítását teszi szükségessé.

Az is-is demokratikus alapelvét második esetben a vagy-vagy antidemokratikus „rendjének” kell felcserélnie. S ez értelmes párbeszéddel, kölcsönös engedményekkel aligha megoldható. Ilyen esetekben csak és csakis egyfajta végső győzelem képzelhető el.

Angela Merkel Willkommenskultúrja egy efféle végső győzelem körvonalait rajzolta ki. Ez ellen lázadt fel a német társadalom egy jelentős része. Annak ellenére is, hogy a sajtó és a politikai társadalom többsége hosszú időn át a kancellárasszony mögé zárkózott fel. Egy olyan, az Amerikai Egyesült Államokban kimunkált politikai ideológia mentén, melytől ma már az amerikai többség is mindinkább elzárkózni látszik. Ezt az ideológiát hosszú időn át senkinek nem volt mersze megkérdőjelezni. S ma sem sokaknak van.

A Süddeutsche Zeitung újságírója, Stefan Braun címben teszi föl a kérdést: „Ki nem fél Angela Merkeltől?” Válasza: aki szövetségesként szóba jöhetne, gyakorlatilag mindenki igen. A szerző azonban cáfolni igyekszik azt a jobbára általánosan elfogadott nézetet, miszerint mindenki attól félhetne, hogy Angela Merkel a kormányzás gyakorlatában aláásta koalíciós társai politikai pozícióját, a sikereket önmagának sajátította ki, a sikertelenségeket pedig szövetségesei nyakába varrta volna. A szerző a mellett érvel, hogy bár sokan úgy vélik, Angela Merkel valamiféle mitikus (a terminus voltaképpeni értelme szerint misztikus) erővel rendelkezik, hatalma mégsem saját erősségeiben, inkább a szövetségesek gyengeségeiben gyökerezik.

A kancellárasszonynak kétségtelenül jó idegei vannak. Kitűnő érzéke van a hangulatváltozásokhoz, a politikai légkörnek a nagyvállalatok és a bankok által inszcenírozott változásaihoz is, ezért a partnerek korszerűnek érzett témáit késedelem nélkül önmaga számára sajátíthatja ki. Mindez közismert.

Vannak azonban szembeötlő gyöngeségei is. Nincs tekintettel a politikai szenvedélyekre (azaz a választóközönség hangulatváltozásaira), s ezért bizonyos politikai nézeteket, melyekkel nem képes zöldágra vergődni, egyszerűen figyelmen kívül hagy. A szerző a legfontosabb partnerekre, a szabaddemokratákra, a szociáldemokratákra és a bajor Keresztényszociális Unióra vonatkoztatva sorra veszi azokat a hibákat, melyeket az utóbbiak a kormányzás során, majd a választási kampányban – ciklusokra visszamenően – elkövettek. S azokat a lehetőségeket is, melyeket veszni hagytak. És nagy valószínűséggel tényszerűen.

Egy dologban azonban nézetem szerint téved. Az elkövetett hibák ugyanis jobbára abból fakadnak, hogy a szövetségeseket nem annyira az Angela Merkeltől való félelem, mint inkább attól az Amerikai Egyesült Államok által a nyugati világban egyeduralkodóvá tett, és a politikai korrektség taburendszere révén megkérdőjelezhetetlenné merevített ideológia megsértésétől való félelem bénította meg, melyet Angela Merkel mint Európa elismerten „legamerikaibb” államának feje fenntartás nélkül magáévá tett.

Voltaképpen ezen a döntésen alapult korántsem misztikus hatalma. S mivel „realitásérzéke” továbbra sem hagyta el, pontosan felmérte, hogy e nélkül a taburendszer nélkül kicsúszna alóla a talaj. Ezért választotta inkább a Trump Amerikájával való szinte már nyílt szembehelyezkedést, semmint a konzekvenciák levonását. Abban a mély meggyőződésben, hogy Trump hatalma nem tarthat soká.

Ebben feltehetőleg igaza is van. Az a reménye viszont aligha lehet megalapozott, hogy Trump bukását követően visszatérnek majd a „régi szép békeidők”. A történelem ugyan ismétli önmagát, csakhogy sokkal nagyobb időléptékben. Így aztán immár ő maga is fél…

A CDU-CSU azonban továbbra is kitart kancellárja mellett. Amint azt Robert Rossmann, a Süddeutsche Zeitung másik szerzője megállapítja: „Nem létezhet forgatókönyv Angela Merkel nélkül”. Ez bizonyosan igaz…

A kancellárasszonyra azonban keserves idők várnak. Hogy mennyire, annak – úgy tűnik – ő maga sincs teljesen tudatában.

Fotó: qzprod.wordpress.com



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik