Szőcs Levente: A katalán „analógia”


-A A+

A katalán függetlenségi referendum továbbra is foglalkoztatja a sajtót szerte a világon, ami természetes, egyrészt mert még nem mindig világos, hogy milyen következményei lesznek a népszavazásnak, másrészt ilyenkor óhatatlanul előkerülnek a párhuzamok, idehaza pedig a „magyar veszély” is.

Jellemző módon a román elemzők többnyire a szeparatizmus veszélyeire összpontosítanak a téma kapcsán; arra, hogy mit jelentene Katalónia egyoldalú kiválása Spanyolország és az Európai Unió jövője szempontjából, milyen folyamatokat indíthatna el a kontinens országaiban, így Romániában is. Ezzel a szemellenzős eszmefuttatással két gond is van. Az egyik: figyelmen kívül hagyja a katalán függetlenségi népszavazáshoz vezető okokat. A másik: az Erdély–Katalónia párhuzam nem csak sántít, hanem nem létezik. Nemcsak azért, mert Székelyföld helyzete teljesen más, hanem mert magyar részről nem merült fel Székelyföld függetlensége. E nélkül nem sok értelme van a párhuzamnak, éppen ezért egyes román „elemzők” a magyar kormány álláspontjának kiforgatásával próbálják alátámasztani a „magyar veszéllyel” kapcsolatos képzelgéseiket.

Ahogy arra számítana lehetett, a román közvélemény árgus szemekkel leste Budapest reakcióját, ami ezúttal sokakat éppen a semlegességével lephetett meg, Orbán Viktor ugyanis azt mondta: a katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában. Mit ír erre a bukaresti „elemző”? Természetesen azt, hogy „Orbán Viktor Erdélyre gondolva támogatja a katalán szecesszionizmust”. Megállapítását nem Orbán Viktor szavaival támasztja alá – hiszen azzal éppenséggel cáfolná –, hanem a magyar kormányszóvivő megcsonkított nyilatkozatával. Kovács Zoltántól azt idézi, amit nem mondott, vagyis hogy „Magyarország tiszteletben fogja tartani az emberek döntését”. A kormányszóvivő ezzel szemben azt nyilatkozta a referendum előtt: „Ez a spanyol és a katalán nép belügye, az ő döntésük kell hogy legyen. Mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk az emberek akaratát, ezt hívják demokráciának”. Kovács Zoltán nyilatkozatának megcsonkítása mellett még egy részlet utal arra, hogy a cikkíró szándékosan ferdítette el Budapest álláspontját. A cikket kedden tették közzé, két nappal Orbán Viktor erdélyi látogatása után. Az írás utal is erre, sőt idéz is a miniszterelnöktől, de nem azt a mondatot, amelyben a katalán helyzetet Spanyolország belügyének nevezi, hanem azt, hogy „Magyarország eléggé erős, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért”.

A cikk önmagában nem volna érdekes, ha a körülmények nem tennék azzá. Ahogy a Contributors oldalán elérhető rövid életrajzból is kiderül, a szerző George Scarlat, közgazdász és egyebek mellett a Fekete-tenger Egyetemi Alapítvány (FUMN) „szakértője”. Utóbbi szervezet a Román Akadémia égisze alatt működik, elnöke Dan Dungaciu, aki a Román Akadémia Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója is. A FUMN-ról 2013 előtt nem igazán lehetett hallani, viszont mióta Dungaciu vezeti, neve gyakrabban felbukkan a sajtóban. Ez különösen az utóbbi egy-két évre igaz. Az alapítvány által szervezett konferenciák jelentős sajtóvisszhangot kapnak, ami pedig ennél is fontosabb, a FUMN szakértői számos kérdésben igyekeznek leütni az alaphangot, és sokszor sikerül is elemzéseikkel paradigmát teremteniük. A sajtó – legalábbis egy jelentős része, úgy mint az Adevărul, Ziare.com, Realitate TV – az általuk javasolt kulcsban „olvassa” a katalóniai referendumot is. A premissza az, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt Romániától, a következtetés pedig, hogy a regionális autonómia elkerülhetetlenül függetlenedési törekvésekhez vezet. A javasolt megoldás az erőszak – ami az állam előjoga, sőt kötelessége, ha az alkotmányos rend veszélybe kerül –, illetve a kisebbségeknek tett „engedmények” politikájának befejezése, hiszen a követelések sora vég nélküli.

Az eszmefuttatás több helyen „sántít”, ahogy maga a párhuzam is. Miközben a vasárnapi referendum előzményei közül a román média mindenekelőtt a katalánok önzését emelte ki – nem akarják eltartani a szegényebb spanyol régiókat –, az már elsikkadt, hogy a függetlenségi törekvések fő motorja Katalóniában is az identitáshoz kapcsolódik. Valóban nagyobb fiskális autonómiára törekednek, de ugyanakkor azt is kérik, hogy a katalán nyelv kapjon a spanyollal megegyező státust. Ezt előbb Madrid el is fogadta, de néhány éve a spanyol alkotmánybíróság érvénytelenítette. Ami már azért is furcsa, mert egy régióval odébb a baszkok hasonló követeléseit elfogadták – igaz, több évtizedes véres terror után. Ha már analógiákat kell keresni, ott van a baszkoké. Az 1959-ben létrejött ETA (Baszk Haza és Szabadság) idén áprilisban átadta fegyverarzenálját a hatóságoknak, miután 2011-ben bejelentette, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel. A helyes következtetés tehát: nem a kisebbségeknek tett engedmények vezetnek függetlenedési törekvésekhez vagy, az ETA esetében, terrorista mozgalmakhoz –, hanem éppen a jogos követelések megtagadása.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup