Ambrus Attila: Piros lapot a szurkolóknak!


-A A+

Gyermekkorom csodálatos élményei voltak a nagyapámmal vagy édesapámmal végigszurkolt focimeccsek. A játék szépségén, a megnyert mérkőzések örömén, az elveszített összecsapások újabb küzdelmekre ösztökélő bánatán túl számos örökre szóló leckével is szolgáltak.

Nagyapámmal a szekeres bajnokság – azért hívták szekeresnek, mert legtöbbször szekérrel utazott a környező falvakba rangadóra a csapat – mérkőzéseit ki nem hagytuk volna, különösen én nem, hiszen a meccs eredményét, a bíró ténykedéseit, az ellenfelet a nyári kertben beszéltük ki. Nagyapám magának egy nagyfröccsöt rendelt, nekem „szirupos borvizet” és egy islert. A csapatunk soha nem lett bajnok, ám egy ízben szurkolócsapatunk korelnöke, a molnár elnyerte a megyei sportigazgatóság éves fair play díját.

Mert egyszer olyan bírót küldtek a faluba, aki egy kiszálláson ugyancsak a csapat ellen fújt, s az utolsó percben az ellenfél csatárának látványos elhasalásáért büntetőt ítélt. Amikor a bíró meglátta a rá fixen néző és vészjóslón közeledő molnárt, menekülőre fogta. A molnár utána, utol is érte, s átnyújtotta a negyedes szilvapálinkát. „Elvégre a futball csak játék” – mondta.

Édesapámmal abba a stadionba jártunk szurkolni, ahol most a Sepsi OSK hazai mérkőzéseit játssza. Néha amikor a bíró a Brassó ellen ítélt, felhangzott a füttykoncert. Én is bekapcsolódtam a kórusba, édesapám rosszallóan csak annyit mondott: „Kár hurrogni, neki volt igaza.”

Amikor még a sport sport volt, így lehetett tárgyilagosságot tanulni a focimeccsen. Megtapsolni a vesztes csapatot, amelyik nem ellenség volt, csak ellenfél.

Ma nem szívesen vinném ki a fiaimat a stadionokra. Ahonnan a sport szellemének eltűnésével, villámgyorsan eltűntek a szurkolók is, csak a csőcselék és az ultrások maradtak.

A Sepsi OSK őriz valamit a szekeres-bajnokságok varázsából. Ez is irritálhatja az ellenfelek ultrásait. Arra emlékezteti őket, hogy a sporthoz nekik semmi közük. (Ahogyan azoknak sincs sok, akik a hazai labdarúgást ügyeit intézik.) Ők nem a fair play szellemében, hanem nacionalista indulatoktól vezérelve, gyűlölködve üvöltöznek a lelátókon. Nem az okoz számukra örömet, ha kedvenc csapatuknak drukkolnak, hanem az, ha a múlt század harmincas-negyvenes éveire emlékeztetően az ellenségnek látott ellenfélre tesznek triviális megjegyzéseket. Amint az történt a hét végén Brassóban is, annak ellenére, hogy a székelyföldi csapat tagjai közt több román játékos szerepel, mint a botcsinálta futballklub tulajdonos, Gigi Becali csapatában. Hiába üvöltözik fene nagy kereszténységéről Becali, azt nem a mellén hordott crucifix nagyságán  mérik le, hanem az ellenfelei iránti tiszteleten.

Nem remélem azt, hogy a Román Labdarúgó Szövetség, a Liga példásan megbünteti a FCSB-t. Sőt, mulasztásukkal további csapatok ultrásait hergelik a sepsiszentgyörgyiek ellen. Akik helytállásukkal, kimértségükkel, azzal, hogy csak a játékukkal foglalkoznak, már most megérdemelnének egy fair play díjat.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup