Bogdán Tibor: Börtönedzőtábor

Tavaly, június 26-án kezdte meg közpénzek választási kampányához történt felhasználása miatt kirótt, két éves büntetése letöltését – és akár már ma szabadulhat a rácsok mögül Adrian Năstase. Ehhez már csupán az szükséges, hogy a bukaresti, 4. kerületi bíróság rábólintson a jilavai börtön nyolc szakértőjének döntésére.

Adrian Năstase természetesen nem amolyan időutas, hogy két évet hét hónapra lerövidíthessen. A román törvények értelmében viszont a hatvanadik életévét betöltött elítéltnek, amennyiben büntetése nem haladja meg a tíz évet, joga van büntetése harmadolására. Ehhez természetesen mintaszerűen kell viselkednie – nem úgy, mint ahogyan (bírái szerint) az életben tette.

A „jilavai szakbizottság" írásbeli véleménye szerint Adrian Năstase „igen jó magatartást tanúsított", „állandó jelleggel részt vett oktatási tevékenységekben, a pszichológiai segédakciókban" „bekapcsolódott szabadságvesztésüket töltő más személyek felkészítésébe és pozitív irányba történő befolyásolásába". Egyebek között egy „börtönkonferenciát" és az elítéltek sorában szervezett kilenc – nem egy esetben politikai – vitát vezetett le, akárcsak annak idején Nicolae Ceauşescu a doftánai börtönben (1965-ös adat). Mindennek köszönhetően három alkalommal is megjutalmazták, egyetlen büntetést sem kapott, jelen volt az „családi életre" nevelő, valamint a „képességek értékesítését célzó" tanfolyamon. Példaszerű magatartását bizonyítja a börtönben írt tudományos dolgozata és két könyve, ami – a „felkészítő" tevékenységen történt részvételével együtt – 342 jutalompontot hozott neki, ezzel pedig büntetését további 45 nappal rövidítette meg.

Mindemellett öt alkalommal volt jelen az eLearning „oktatási platformon", internetes blogot vezetett, heti publicisztikája jelent meg a Jurnalul national című lapban. Ezeket ugyan már nem jutalmazták – ám Adrian Nastase ügyvédei azt is kijárták, hogy a két évbe beszámítsák az öngyilkossági kísérletét követő egyhetes kórházi kezelését is. Amire azonban a vád szerint nem lett volna szüksége, de hát egy volt kormányfőnek az orvosok között is ismeretsége lehet.

A büntetés harmadolásához a törvény értelmében azonban az is nélkülözhetetlen, hogy az elítélt elfogadja és jogosnak tartsa büntetését, tiszteletet tanúsítson az igazságszolgáltatás képviselői iránt. Nos, Adrian Năstase e követelményeknek nem tett eleget. Büntetését nem jogszerűnek, hanem politikainak tartja, véleménye szerint pedig a bíróság politikai ellenfeleivel van tele, az igazságszolgáltatás politikai érdekek szerint dönt. (Na jó, mondjuk ez utóbbiban még igaza is van...)

A „jilavai szakértők" szerint Adrian Năstase börtönben tanúsított magatartását a „magas szinten strukturált személyiség, az általános erkölcsiség értékeire alapozott érettség, objektivitás" jellemezte. Mától talán pedig mi, „az odakintiek" is megtapasztalhatjuk a volt miniszterelnök viselkedésében bekövetkezett örvendetes változásokat. Amelyek alapján meggyőződhetünk arról, hogy Adrian Năstase, aki börtönhónapjait korábban edzőtáborhoz hasonlította, a hét hónap alatt nem a régi életéhez való visszatéréshez tartott csupán edzést.

Kimaradt?