Bogdán Tibor: Centenáriumi csodák


-A A+

                                                                                                                                                                                                                                                          

Ahogyan közeledik a „nagy egyesülés” századik évfordulója, megjelennek az „évfordulós csodák” is.

Az már önmagában is csoda, hogy ez az összetákolt állam, területeket agyafúrt diplomáciával, kettős beszéddel megszerző, a húszadik század diktatúráinak valamennyi formáját kipróbáló, ígéreteit soha be nem tartó, szomszédjaival rendre összekapó, kétes hírű politikusok által vezetett ország kilencvenkilenc évig fennmaradt, sőt, kétségkívül megéri a századik évfordulót is.

Most éppen felfedezték Mihai Viteazul holttestét, ami kevéssel a centenárium előtt aligha lehet a véletlen műve. Emlékszünk, az „átkosban” is, a történelmi évfordulók előtt csodálatos dák leleteket tártak fel (az Arta Populară szövetkezet remekmívű kivitelezésében), miközben gondosan betemették az avar emlékeket…

Szóval a plăviceni-i kolostor szerzetesei emberi csontvázat találtak a kolostor területén, amely csakis Mihai Viteazul földi maradványa lehetett, mivel hiányzott az áldozat koponyája. Mihai Viteazul pedig lefejezték – kell-e ennél ékesszólóbb bizonyíték? Még akkor is, ha azokban az időkben a lefejezés szinte a természetes halálnemek közé tartozott…

A csontváznak azonban a feje mellett számos más része is hiányzott, jóformán csak a kéz és a láb csonkjai maradtak meg, így a lelet már-már olyan volt, mint a székelyek „abszolút semmije”, vagyis a penge nélküli nyeletlen bicska.

Persze, a legjobb lelet az, ha nincs lelet. Ezt a két egyptológusról szóló vicc is bizonyítja: egyikük talált egy rézdarabot és megállapította, hogy az ókori egyiptomiak ismerték a távírót, a másik viszont nem talált az égvilágon semmit, és még meglepőbb felfedezéssel állt elő, miszerint az ókori egyiptomiak már ismerték a drótnélküli távírót is.

A plăviceni-i szerzetesek történelmi ismeretei egyébként meglehetősen hiányosak. Szerintük ugyanis a törökök gyilkolták meg a fejedelmet, holott tudott dolog, hogy Giorgio Basta olasz tábornok vallon zsoldosai végeztek vele. Annak viszont csak örvendhetünk, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a magyarok nyakába varrták az egészet…

A szerzetesek viszont biztosra akartak menni, ezért a helyszínre hívtak... egy kriminológust, akinek meg kellett állapítania, hogy a csontvázmaradványok megegyeznek a fejedelem haláláról szóló mondákkal. A szerzetesek fizettek, a kriminológus pedig megállapította.

Komolyabb szakemberek szerint viszont DNS-vizsgálat nélkül mindez csak üres mese. A DNS-vizsgálathoz pedig az kell, hogy nyomára akadjanak Mihai Viteazul egyik kései utódjának. Abban nem kételkedem, hogy az utódkeresésnél jelentkezőben nem lesz majd hiány.        

A fejedelem holttestének sorsáról egyébként szinte semmit sem tudni, a plăviceni-i mellett több változat is él. Az egyiknek megfelelően a fejedelem fejét a Dâmbovița megyei Dealu kolostorban temették el, egy másik variáns szerint a holttestet pedig valahol Aranyosgyéresen hantolták el, egy újabb verzió szerint pedig egy ideig az erdélyi érsekség templomában őrizték, amelyet később osztrákok leromboltak.

A történészek abban egyetértenek, hogy gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a plăviceni-i lelet Mihai Viteazul földi maradványa lenne.

A lerobbant kolostor szerzetesei azonban nem sokat adnak a történészek kekeckedéseire. Legyen bárkié a csontváz, reklámnak kiválóan megteszi, hiszen augusztus kilencedikén népes tömeg gyülekezett a Mihai Viteazul lefejezésére emlékező halotti misére, a kolostor pedig máris a „román szellemi örökség jelentős otthonának” nevezi önmagát.

Az Erdélyt, Moldovát és Havaselvét nem kevés székely segédlettel rövid időre egyesítő Mihai Viteazulról tudjuk, hogy Nicolae Ceauşescu „kedvenc uralkodója” volt, aki a román nemzet „évszázados álmának megvalósításáért, a nemzeti egységért harcolt”. Még akkor is, ha Lucian Boia történész szerint a 17. században korántsem lehetett nemzettudatról beszélni, a nemzetállam gondolata két évszázadnál nem régebbi.

A Ceauşescu-féle „történetírás” régi uralkodó család sarjának mutatta be Mihai Viteazult, udvari krónikásai maguk is mennybe emelték az uralkodót – igaz, ha akkoriban létezett volna életbiztosítás, a biztosítótársaságok aligha kötöttek volna életbiztosítási szerződést a másképpen fogalmazó krónikással.

Csakhogy Mihai Viteazul nemesi származása is kétségbe vonható, hiszen a legjobb esetben is a havasalföldi uralkodó, Pătrașcu cel Bun és egy Târgul de Floci-ból származó pálinkafőző asszony, bizonyos Tudora asszonyságnak a szerelemgyermeke lett volna. Sokan viszont ebben is kételkednek, mivel Pătrașcu cel Bun egy évvel Mihai Viteazul születése előtt meghalt. Szerintük Mihai Viteazul a görög származású Tudora asszony és egy Romániában üzletelő, konstantinápolyi görög kereskedő törvénytelen gyermeke volt.

Azaz a „nagy országegyesítőben” szikrányi román vér sem folyt…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup