Silye Lóránd: Hogyan (nem) kerül medve az alkotmányba?


-A A+

Nem találtam az alkotmányban a medvét címmel írt nemrég egy rettentően tanulságos blogposztot Borboly Csaba. E cím alapján alkotmányjogi elmélkedések sokaságát várnánk Hargita megye tanácselnökétől, csakhogy már a szöveg első mondata szerteszét foszlatja eme várakozásunkat. Ugyanis amint a szöveg elején rögtön kiderül, a következő tanulságot szűrte le az úgynevezett medvetámadások kapcsán kialakult vita alapján Borboly: „Az emberélet egyeseknek nem annyira fontos, mint a túlszaporodott medvék élete.”

A vitát, azaz a különböző felületeken kibontakozott igen eltérő eszmecseréket magam is közelről követtem, ezért nem hagyhatom szó nélkül sem a fenti tanácselnöki következtetést, sem azt, ami utána következik a fent idézett Borboly-féle blogposztban. Ugyanis ez az írása tökéletesen rávilágít arra (is), hogy milyen reflexek alapján cselekszik egy megyei vezető. Rávilágít továbbá arra is, hogy milyen kommunikációs stratégiákat és fordulatokat használhat egy megyei szintű politikus, ha érdekei úgy kívánják. Nem mellékesen nem akárkiről van szó: ő az, akitől a medveügy kapcsán elsősorban nem a közvetlen megoldást, hanem sokkal inkább az ellenérdekelt felek közötti közvetítő szerepet várnánk el, hogy aztán a helyi lakosok, a gazdák, a szakértők és az állam többi felelős szerve együtt kiizzadja a megoldást.

Nézzük meg hát tüzetesebben a már idézet blogposzt néhány sarkos elemét. Kezdhetjük rögtön a már idézett első mondattal. Ugyan nem zárhatom ki, hogy a net valamelyik bugyrában valaki nem írt le kommenthuszárkodás közben valami olyant, hogy az emberélet kevésbé fontos, mint a medvék élete. De azt elég nagy biztonsággal állíthatom, hogy egyetlen komolyan vehető írásban a Székelyhon, a 3szek.ro, a maszol.ro, a Transindex, a Hargita Népe oldalain vagy éppen Tamás Kincsőnek a Hargita Megye Tanácsa által szervezett medvés workshopról szóló beszámolójában nem lehetett ilyen jellegű kijelentést olvasni. Az általam végigkövetett, az egyes cikkek alatt kibontakozott viták megannyi megszólalója között sem találtam ilyen fajta megközelítésnek még a nyomát sem. Ami pedig a medvék túlszaporodását illeti: ugyan folyamatos ennek a hangoztatása, de aki követte az egész medveügyet, az egyetlen dolgot állapíthatott meg teljes bizonyossággal, mégpedig azt, hogy a medvék számáról mindenféle becslés van, melyek elképesztően tág határok között váltakoznak, de biztos, komolyan vehető adat az nincs. Mi sem érzékelteti ezt jobban, mint az, hogy hol Romániai medvepopulációkról, hol a Kárpátokban élő medvékről van szó, de gyakran csak arról szól a fáma, hogy ennyi megy annyinak medve egy adott százaléka él egyik vagy másik megyében. Az már csak a vájtszemű olvasóknak, vagy vájtfülű hallgatóságnak, ha feltűnik, hogy a hangoztatott számok gyakran köszönőviszonyba sincsenek egymással vagy nehezen összevethetők. Például a Hargita Megye tanácsa elemző csoportja által 2015-ben összeállított infografikán, amelyen egyetlen valódi hivatkozást sem találni (mégis, honnan származnak az adatok?), 6200 – 10 000 közé teszik a romániai medvék számát. Kitalálhatják: a kisebb szám kapcsán annyit jegyeztek meg a névtelen elemzők, hogy tanulmányok, a nagyobb szám kapcsán a vadásztársulatokra „hivatkoztak.” Ezeknek kb. 41%-a él Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye területén e infografika szerint. Ezzel szemben Tusványoson a sajtóbeszámoló alapján az hangzott el, hogy: a Romániában több, mint 6800 medve él, és ennek 78%-a Maros, Kovászna, Hargita és Brassó megyében.

Hogyan lehet ilyen ellentmondó adatok láttán túlszaporulatról beszélni? És optimális medvepopuláció méretről? (E két kérdésre adott válasz az adott probléma hosszútávú megoldásának a kulcsa!) A kérdés persze retorikai, hiszen e mondatban nem is kerülhetett más: egyik felől az emberélet, a másik felől az azt semmibe vevők, és a medve, aki ráadásul túlszaporodott. Így tökéletesen működik e kijelentés akként amire kitalálták: propagandaként. Csakhogy egy ilyen kezdőmondatú szöveg már az elején nagyon messze visz attól, amit higgadt megoldás keresésnek neveznénk.

Merthogy arról a medvepopulációról lenne szó, amelyet „évszázadokon át megóvtuk”, de most „veszélyt jelent mindaddig, amíg a száma a területünk méretéhez viszonyítva ismét ideális nem lesz.” Fölösleges így eufemizálni, mert nem óvtunk mi semmit. Annak, hogy még vannak medvék (vagy farkasok, fás legelők stb.) nálunk, elsősorban történelmi-gazdasági-földrajzi okai vannak és semmi köze a természetvédelemhez (kivéve néhány rövid periódust). Arról van szó ugyanis, hogy nem megóvtuk, hanem nem tudtuk kiirtani, mert elsősorban nem elég sűrűn lakott és urbanizált a terület. De hathatósan visszaszorítottuk egykori élőhelyének a töredékére. Most meg veszélyt jelent, hiszen a mi „területünk”, nem az övék. És azoké sem, akik „140 karakteres Facebook-bejegyzésekkel vagy szalagcímekkel” operálnak, mert velük igen nehezen tudja Borboly felvenni a versenyt. Csakhogy miért velük hadakozik? Miért nem inkább azokra a hosszú, akár több ezer karakteres FB-bejegyzésekre pazarolta energiáját, amelyekben adat, tény stb. alapján érvelnek a szerzők? Vagy éppenséggel tételesen válaszolhatott volna azokra a cikkekre, amelyeket valamilyen, a medveügyben érintett szakterület ismerői írtak vagy őket szólaltatták meg.

De miért is válaszolt volna azokra a felvetésekre, amelyek a rövid és hosszútávú megoldásokat boncolgatták, amikor „Románia alkotmányának 22. és 35. cikkelye szerint az állam garanciát vállal az emberek élethez való jogának, testi épsége védelmének, valamint az egészséges és környezetvédelmi szempontból kiegyensúlyozott életkörülményeknek a biztosítására”? A medvéről pedig az alkotmányban nincs szó. Csakhogy az alkotmány Borboly által kivonatolt két cikkelye közül a 35.-nek 3 paragrafusa van, amelyből kettő így hangzik: „(1) Az állam elismeri minden személynek a jogát egy egészséges és ökológiailag kiegyensúlyozott környezethez”, és „(3) A magán és jogi személyek kötelesek védeni és ápolni a környezetet.” Ezeket pedig akárhogy olvassuk, a szövegben az ember mellett a medve, az őzekkel, a farkassal, a havasi gyopárral és még sok minden mással együtt vastagon benne van, mert része egy ökológiai rendszernek. De a (3) paragrafus alapján számon is kérhetjük Hargita megye tanácsának vezetőjétől azt, hogy mit tett a környezet védelméért? Az illegális fakitermelések, legeltetések, vadászatok, az erdőkben ide-oda cikázó motorosok, hószánosok és quadosok megfékezéséért, a tavaszi tarlóégetések megszüntetéséért stb.?

Azért szegezhetjük Borboly Csabának ezeket a kérdéseket, mert a hely, ahol élünk, sokkal színesebb annál, minthogy csak ennyivel el lehessen intézni minket: „úgymond kétféle ember van: az egyik a vadász, a másik az állatvédő”. Mert nemcsak a sajtó, hanem a politikus is címkéz: vadász vagy állatvédő. E két kategória között meg semmi átmenet, semmi köztes, csak vagy-vagy. A cizellált gondolkodásnak nincs helye. Ahogy az olyan ökológusoknak sem, akik – ha nem túl boldogan is – de úgy gondolják: azt a medvét, amely embert sebesített meg vagy rájár a háziállatokra, azt sajnos ki kell lőni. Azért nem kell az ilyen okoskodó, mert a második gondolata már így szólna: mindent meg kell tenni viszont, hogy hosszútávú megoldást találjunk a medve és ember egymás mellett való éléséhez. Naná, hogy elárulta magát: állatvédő, tehát zöld, tehát vadzöld, tehát 140 FB karakteres.

Ezért az egyszerű, de propagandaként tökéletesen működő kommunikációs stratégia miatt kell nagyon résen lennünk. Mert a történet nem négy (állam, vadász, állatvédő és medve – ahogy Borboly állítja), hanem sokszereplős, és a humán szereplők felelősséggel tartoznak:

  1. Egyrészt ott az állam, és annak teljes apparátusa az államelnöktől, a minisztereken, szenátorokon és képviselőkön át, a megyei tanácselnökön is túl a legeldugottabb település polgármesteréig. És ennek az államnak igen sok mindent kellene nyújtania, olyan sok mindent, hogy az alkotmány 31 cikkelyt szentelt az alapvető- és szabadságjogoknak. Így a 30. cikkely például a szabad véleménynyilvánításról rendelkezik, és nem írja, hogy 140 FB-karakterben nem szabad vagy nem lehet alapos érvet kifejteni. A 47. cikkely pedig arról, hogy az államnak kötelessége úgy fejleszteni a gazdaságot és a szociális ellátást, hogy egy decens életszínvonalat biztosítson.
  2. Másrészt ott vannak „a vadászok, akiknek elsődleges feladatuk az egészséges vadállomány megőrzése”. Csakhogy Borboly nem teszi fel a legfontosabb kérdést: ezt a feladatukat jól végezték-e és végzik? Hogyan lehet az, hogy az érveléseiben sötétzöldekről hallani, de sötétvadászokról nem? Továbbá megannyi apró kérdést még fel kellene tennie, mint például: Egészen biztos, hogy a vádászok mindig azokat a medvéket vagy bármilyen más vad azon egyedeit vették és veszik puskavégre, amelyeket kellett volna? Minden kétséget kizárólag szabályosan történik a vadak etetése, figyelembe véve a környezeti adottságokat és egyes vadak szokásait? Betartják a vadászok az egyes vadászati formák szabályait?
  3. Harmadrészt ott vannak az állatvédők, „akik az emberi élet egészséges formájának megőrzése végett síkra kell szállniuk a környezettel kíméletlenül bánó emberekkel és intézményekkel” – írja Borboly. Vajon milyen intézményekre gondolt?
  4. Negyedrészt ott vannak a medvék, akikről tudjuk, hogy mit akarnak: táplálkozni, szaporodni, azaz élni. Hogy a sok szereplő közötti dialógus miatt lettek egy probléma forrása, abban egyetértek Borboly Csabával. Ugyanakkor én ezt önkritikának is veszem részéről, mert ennek a dialógus hiánynak az egyik fő oka éppen a moderátor szerepet ellátni képtelen intézményekben keresendő.
  5. És további szereplők is lennének: a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozók, a vadkárt elszenvedettek, az ökológusok, etológusok, biológusok, természetvédők, a vállalkozók (lásd: Tusnádi medveles), a vadgazdálkodási szakemberek, fakitermelők, erdészek, erdőmérnökök, természetvédelmi területek kezelői, turisztikai szakemberek, marketingesek, Hargita megye az előbbi kategóriákba nem tartozó lakosa stb.

A sok szereplő, a köztük fennálló gyakori és éles érdekellentét miatt természetesen már önmagában nagyon nehéz egy ilyen problémának a kezelése. De különösen nehézzé válik, ha annak megoldásán dolgozni óhajtó megyei tanácselnök még a szóban jövő szereplőket sem látja tisztán, hanem egyrészt az állam tehetetlenségével takaródzik, másrészt pedig látszólag képtelen megérteni, hogy az állatvédők miért mellőzik meghívásait. Az előbbi azért érdekes, mert ugyan az állami intézmények működhetnek furán, de megyei tanácselnökként Borboly Csaba is az állami apparátus része, és tisztségéből fakadóan neki alapvetően csak moderátori szerep juthatna ebben az egész medveügyben, míg más intézmények aktívan vagy aktívabban kellene részt vegyenek. Hogy ez a szerepe nem működik, annak számos oka van, de azt nem lenne nehéz megérteni, hogy az általa egyszerűen csak állatvédőknek tituláltak miért kerülik. Ugyan ki viszonozna egy meghívást azok után, hogy egy rakás különbnél különb címkét rá akasztottak, amelyek közül a sötétzöld volt a legenyhébb. Illetve ki menne el egy olyan beszélgetésre, és itt Tusványosra gondolok, ahol a moderátor az egyik tábornak a szekerét húzza minden erejével? Nem hülyék a természetvédők: nem akarnak szépségtapasz lenni egy álfórumon. Ahogy gyanítom Borboly Csaba se menne el egy olyan beszélgetésre, amelyen a székely zászlóról vitáznak, de rajta kívül csak 5 válogatott román hőzöngő nacionalista és egy, az előbbieknek a pályát erősen lejtő, moderátor van jelen. Márpedig ennek a látványos moderálási kudarcnak egyetlen vesztese lesz: az ember. A garázdálkodó medvékre sajnos nem várhat más sors: előbb-utóbb lelövik őket. Csakhogy még körvonalazódni se látszik a közép- és hosszútávú megoldás. Annak hiányában a medve újra ügy lesz pár év múlva, és újra kilövés lesz a „megoldás”. És így tovább, addig amíg medve van. Aztán az ember szegényebb lesz nemcsak egy állatfajjal, hanem az általa nyújtott ökológiai szolgáltatásokat is kénytelen lesz nélkülözni.

A blogposztját Borboly egy fogalom-magyarázattal zárja, amely nem is igazi fogalom-magyarázat, hanem a sokszor pufogtatott mondatok, mint „A medve nem plüssmaci, hanem vadállat” gyűjteménye. Akad azonban köztük elég, amely kiegészítésre vagy pontosításra szorul. Néhány gyöngyszemet válogattam:

  1. „A háziállatokat pusztító medvét vérmedvének nevezik – azt, amelyik, megkóstolva a húst, ragadozóvá vált” kijelentés keveri a fogalmakat. Nem ajánlatos ugyanis szem elől téveszteni, hogy a medve szabadon élve is eszik HÚST, ha teheti. Attól még nem lesz ragadozó, hanem marad szépen mindenevő. Vérmedvének a köznyelvben, az emberre is veszélyes medvét hívjuk, amely igen gyakran KIZÁRÓLAG csak ragadózó életmódot folytat, például háziállatokat pusztít.!
  2. „Nem problémás medvékről beszélhetünk elsősorban, hanem problémát okozó túlszaporodásról.” Meg van állapítva. Punktum.
  3. „Ki a szakértő? A vadgazdálkodási szakember, aki egyetemi végzettséggel foglalkozik a témával”. Az ökológus, biológus, erdőmérnök, agronómus, turisztikai szaki, marketinges stb. az nem lehet e kérdésben érintett szakértő, egyetemi végzettsége ellenére sem?
  4. „A vadászok vadgazdák, a vadgazdálkodás egy szakma. A szakember ügyel az állatállományra.” Ha viszont valami rosszul sült el vagy rosszul csinálták, akkor azt jelenti, hogy nem ügyelt rendesen, nemde?
  5. „(A témában a másik fő szakértő még az etológus lehet, amely az állatok és az ember természetes viselkedését kutató természettudomány szakavatottja. Információim szerint Romániában jelenleg még az egyetemek biológia szakán sincs etológia tantárgy, aki ezen a téren szeretne kutatóvá válni, szakosodást szerezni, annak legközelebb Budapesten van erre lehetősége. Aki tehát ezen a téren kutató nálunk, az külföldön tanult, és nincsenek sokan)”. Hmm, elég limitáltak lehetnek Borboly Csaba információs forrásai vagy túl Budapest centrikus. Fene tudja, de etológiát nemcsak, hogy lehet Romániában tanulni, de magyar nyelven is tanítják például Kolozsvárott a BBTE Magyar Biológia és Ökológia Intézetében. Ahogy az is tény, hogy etológia szak, így külön, még Budapesten sincs lásd. az ELTE Etológia Tanszékének honlapján, hogyan legyek etológus: „először biológus alapszakra jelentkezik. A 3 éves alapképzés elvégzése után 2 évet kell tanulnia a biológus mesterképzésben miközben az ELTE-re járók tanszékünkön megírhatják az etológiai témájú szakdolgozatukat”. Nos, ugyanezt megteheti a BBTE-n is, aki magyarul akarja magát Erdélyben etológussá képezni. Igazán kiváló szakemberek állnak a rendelkezésére. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen etológus valaki: hangyák, madarak vagy éppen emlősök viselkedésével foglalkozik. Akadnak, akik itthon végezték felsőfokú tanulmányaikat és terepi biológusként lettek etológusok.
  6. „Ha szűkült a medvék élettere, az azért van, mert túlszaporodtak.” Egyszerű, mint az egyszeregy. Szóba sem jön sem az élettér területének csökkenése, sem az esetleges zavarás, sem a táplálék források megfogyatkozása stb. vagy ezek kombinációja akár az állománynövekedéssel is.
  7. „A tarvágás nem erdőirtás.” Egy székely erre azt válaszolná: nem is erdőültetés. A köznyelvben az ilyen beavatkozást erdőirtásnak hívjuk, még akkor is, ha természetesen tarvágás és tarvágás között elég nagy különbség lehet, úgy az érintett terület kiterjedését, mint a munka volumenét illetően.

Ha az olvasónak eddig nem lett volna világos, akkor a fogalommagyarázat végére megérthette: a medveügy megoldásában a legnagyobb probléma nem a probléma maga, hanem az azt mindenáron, megoldani igyekvő személy. Az általa vázoltak alapján mintha nem értené vagy nem akarná érteni a medveügy egyes vetületeit, valamint olyan kommunikációt folytatott és folytat, amely teljes bizalmatlanságot és látszólag tökéletes elutasítást vált ki személyével szemben a felmerült, nagyon is égető probléma rövid- és hosszútávú megoldásban fontos szerepre hivatott egyes szereplők részéről. Így tartós megoldásra aligha lehet számítani, és még évtizedekig kitöltik majd a nyári uborkaszezont a medvék és emberek közti anyagi és személyi sérülésekkel járó konfliktusok. Ha ugyan kitartanak addig az erdők, tisztások, rétek és a medvék.

Fotó: MTI/Veres Nándor



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik







A rovat cikkei











popup