Sebestyén Mihály: Wass Albert Gyergyó-Szaharában

Mindig felmerült az emberben az a gyanú, hogy a világ (?) közepe Gyergyó s abból is a jó öreg ajándékosztó Szent Mikulás. Most például a pirospozsgás bácsi egy kis törvényszéki csomagocskát tett le a város székely-magyar asztalára, melyből a felbontás után egy Nyers Ireneusz (Irinel Crudu) nevű ügyész pattant ki, aki vizsgálatot indított, szaglászik és információkat gyűjtet az általa működtetett nyominger szervezet beosztottjaival egy januári Wass Albert est kapcsán.

Feltételezhető, hogy Wass Albert írói erényeiről nem hallott, nem ismeri nyelvünket, számára csupán a cegei gróf és politikust elmarasztaló kolozsvári 1945-ös népbírósági ítéletből ismerős a neve, így volt kiképezve, ezért aztán mi sem akadályozza meg abban, hogy úgy képzelje, egy ilyen településen, mint Gheorgheni csakis arról folyhat egy irodalmi est, miként szaggatható darabokra Románia, s Wass Albert (állítólagos) háborús bűneinek dicsőítése folyik...

Hogy Wass Albert nem volt csúcsa az erdélyi magyar irodalomnak, de több jó könyvet is írt, ez tény. Ezek olvasását és terjesztését még nem tiltották be, ezért a megemlékezés elleni hatósági eljárás enyhén szólva nevetséges. Hogy a kolozsvári feljebbviteli bíróság 2000-ben nem mentette fel a háborús bűnösség vádja alól, ugyanúgy lehet bírói balítélet, mint bizonyítottság híján hozott döntés.

Akárhogy nézzük, akármilyen véleményünk legyen Wass Albertről, akinek birtokait meg kellett szerezni és meg kellett tartani visszakövetelhetetlenül bármely ürüggyel (s ebben az akkori komcsik nem nagyon válogattak), a mostani információgyűjtés: alig rejtett formája a szólásszabadság megtiprásának. És ha a mostani védelmi miniszter (Toplica ajándéka az országnak) minisztersége fokozódik, és Hargita megye megbüntetése folyamatos, akkor lesz még belőle bűnvádi eljárás is. Hiszen ez belügy, amelybe az Unió nem üti bele az orrát.

Ilyen alapon felvethető a dilemma: ha egy történelmi előadás hangzik el Hitlerről vagy Horthyról, Nicolae Ceauşescuról, akkor annak előadói és hallgatói automatikusan máris úgy tekinthetők, mint a hitlerizmus, horthyzmus vagy a csizmadia-szocializmus bűnrészesei, terjesztői, kultuszának imádói?

Másfelőlről közelítve, ugyancsak gyergyai vonatkozású az a hír, hogy több székely fiatalember hatalmas kopjafát cipelt a közeli afrikai Bamakóba, a Csík-Gyergyó-Kászon-Szahara közepébe, a Ráktérítő napmentibe. Ja és rovásírással fel van rá vésve, hogy azokért a hősökért, akik a sivatagban haltak meg felfedező útjuk közben.

Ez a húzás valóban minden képzeletet felülmúlt. A Tasszili barlangfestmények elhomályosulnak a cserefa-kopjafa mellett, a szaharai őslakók is azonnal áttérnek a latin betűs írásról vagy arab krixkraxokról a rovásírásra, amely sokkal könnyedebben és hűségesebben fejezi ki az utolsó hörgő torokhangokat a tikkasztó hőségben.

Ámbátor ráktérítőre otthon is szükség lenne, hiszen a daganatos betegségek mindenféle formája előfordul, nem válogat a gyergyországi népességben. És a kopjafa árából, kiviteli költségeiből és fáradságával talán be lehetett volna szerezni gyógyszereket, gyógyászati eszközöket, amelyek oly fájdalmasan hiányoznak a székely autonóm kórházakból, s amelyeket a kopjafaállítók hozzátartozói kell hogy oda bevigyék önköltségi áron.

Kimaradt?