Bogdán Tibor: Bárányka – vagy Kőműves Kelemen?

Karinthy szerint a világ legvidámabb állata a juh! Nos, ismét fején találta a szöget: valóban a juh a legvidámabb állat, amit jól bizonyít az a tény is, hogy alig egy-két nap alatt számos vicc, bemondás, karikatúra született azt követően, hogy az idegenfogalmi tárcavezető a juhot szeretné Románia országlogójának megtenni, miután lemondott korábbi ötleteiről, a dák farkasról, Drakuláról és a sasról. Szerinte a juh helyettesíthetné Elena Udrea internetről ellopott eddigi kékszárú zöld falevelét.

Románia esetében egyébként az országlogó az idők során legalább annyit változott, mint az ország himnusza, holott az ország lényegét kifejező jelképeknek elvileg örökéletűeknek kellene lenniük, mint mondjuk a francia, az angol vagy a magyar himnusz…

Kezdetben volt ugyanis az Adrian Costea-féle „imázs-album”, az Örök és lenyűgöző Románia, amely alig volt több egy képekkel megtűzdelt brosúránál, a figyelmet így csakis azzal hívta fel magára, hogy mégis hat millió dollárba került. Aztán jött az akkori idegenforgalmi tárcavezető, Dan Matei Agathon Dracula-landje, majd következett a külügyminisztérium által kiötölt Fabulospirit, ez abból indult ki, hogy a román olyan szellemes nép, amely mellett nem lehet unatkozni. Hát – nevetnivaló akad bőven az országban.

Az országlogó azonban virágkorát akkor élte, amikor Elena Udrea lett az idegenforgalmi miniszter. Előbb kitalálta a Land of Choice jelmondatot, amely szerint Románia a választékok földje. Ami igaz is, hiszen választék az Romániában akad bőven, mondjuk rossz utakból, lerobbant üdülőkből, kóbor kutyákból, szemétdombos városokból, hideg levest és meleg sört kínáló méregdrága éttermekből, turistazaklató koldusból és -fosztogató zsebtolvajból, hajnalig üvöltő diszkóból, koszos tengerpartból, zebrán gázoló aranyifjúból…

Erre miniszterasszonyunk is rájöhetett, mert gyorsan változtatott, és az új brand immár a Kárpátok kertjének felfedezésére – Explore the Carpathian garden – hívta a turistát.

A mostani turisztikai miniszter azzal érvelt, hogy Spanyolországot a bika, Hollandiát a tehén, Olaszországot a gall kakas képviseli, így miért ne testesíthetné meg Romániát a juh. Ő persze a mioritai mondakörre gondolt – mások viszont a román nép juhszellemére. Arra, hogy a meghajló füvet nem vágja a kasza.  Meg arra, hogy a Romániát, vagyis a román népet is megtestesítő juh IQ-ja nem túlságosan magas…

De hát a Bárányka (Miorița) ballada sem lenne szerencsés választás. Egyrészt a külföldi turista nem ismeri a népballadát. Másrészt, ha utána olvas, akkor rájön, hogy szomorú történetről van szó, amely arról szól, hogy némi kis vagyonkáért Romániában leöldösik egymást az emberek. Ez nem éppen turistavonzó gondolat.

Igaz, az ötletet az „ország első juhtenyésztőjén”, Gigi Becalin kívül csak az akaratlan gyöngymondásairól elhíresült mezőgazdasági miniszter támogatta, aki ezúttal ismét remekelt. Szerinte ugyanis a juh „élő szobor”; meg aztán „falevele mindenkinek van, romániai juha viszont nincs”. Arról nem is beszélve, hogy „a juh mellett van ugyan falevél, a falevél mellett viszont nincs juh”. Amivel mesterien ellentmondott önmagának, mert hiszen a juh melletti falevél már önmagában is kivételt képez, mert van mellette egy juh…

A juh-logó kapcsán Traian Băsescunak is volt egy ötlete: szerinte az ökör lenne a legjobb megoldás, amely ha az országot nem is, de az idegenforgalmi minisztert mindenképpen megtestesítené.

Nekem van egy jobb – és talán használhatóbb – ötletem. Ha már a balládáknál tartunk, akkor Romániát nem inkább a Kőművel Kelemen jelképezi leginkább? „Amit raktak délig, leomlott estére,/Amit estig raktak, leomlott reggelre”.

Így legalább a külföldiek azt is megértenék, miért nincsenek autópályáink…

Kimaradt?