Bíró Béla: Tanulóévek?

Az, ami az Amerikai Egyesült Államokban jó ideje történik, mindannyiunkat közvetlenül érint. Hiszen a 20. század folyamán az összes meghatározó politikai trend, ideológiai impulzus, hatalmi technika, nem beszélve a legkorszerűbb technológiákról mind-mind Amerikából származtak. Az egyes államok sikeressége csaknem közvetlenül függött az Amerikához fűződő viszonytól.

Ezért aztán Trump hatalomra jutása azokat az államokat hozta a legkellemetlenebb helyzetbe, melyek a legszorosabban kötelezték el magukat a világ vezető katonai és gazdasági hatalma mellett. Mindenek előtt Németországot, melyet a szakirodalom minden tekintetben Európa legamerikanizáltabb állama gyanánt szokott emlegetni.

De számunkra, romániai magyarok számára sem mindegy, ki van hatalmon Amerikában. Magyarország miniszterelnöke ugyanis még a választási kampány véghajrája előtt elkötelezte magát Trump mellett. Akkor, amikor annak esélyei egyáltalán nem tűntek rózsásaknak. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legszorosabb európai szövetségesének Romániának viszont erős érdekei fűződtek Hilary Clinton győzelméhez, s ezt nem is rejtette véka alá. Így aztán annyira szeretjük Trumpot, hogy a hideg is ráz bennünket tőle. Túl sok kisebbségvédelmet aligha remélhetünk, de ha megbukik, a román hatalom még inkább vérszemet kaphat.

S mintha csak skizofréniánkat akarná igazolni, Trump uralma vészjósló jelekkel indul. Eleddig minden olyan törvényjavaslat, melyet a választási kampányban beígért, s melynek sikerét korábban szinte bizonyosra lehetett venni, megbukott. A hét arab állam polgárainak időleges beutazását tiltó törvényt – az első döntést követő fellebbezés nyomán is – független bíró hiúsította meg, azzal a kétségtelenül helytálló érvvel, hogy diszkriminatív.

A legsúlyosabb vereség azonban Trumpot a törvényhozásban érte. Az Obamacare, azaz az Obama-féle egészségbiztosítási törvény visszavonására vonatkozó törvényjavaslat magában a Képviselőházban bukott el. A kudarc tényleg meghökkentő, a republikánusok ugyanis a Képviselőházban 237 szavazattal rendelkeznek, szemben a demokratáknak pusztán 193 szavazatával, s a Szenátusban is 52 a 48-hoz arányú republikánus többség van.

Ennek ellenére viszonylag hamar kiderült, hogy a republikánus tábor súlyosan megosztott, a konzervatív kemény mag, a mérsékeltek és a pragmatisták véleményei és törekvései megoszlanak. S bár Obamát mindannyian elutasítják, az Obamacare-t különböző megfontolásokból nem hajlandók elutasítani. Az őskonzervatívok keményebb törvényt szeretnének annál, amit a képviselőház elnöke Paul Ryan előterjesztett, a mérsékeltek pedig a választói szavazatokat féltik, hiszen az Obama-féle törvény elutasítása esetén a ciklus végére 24 millió ember veszítheti el egészségügyi biztosítását, köztük sok millió republikánus szavazó is.

Az ellentétek összeegyeztethetetleneknek tűntek. Hiába próbált maga Trump is „egyeztetni”, hiába jelentette ki – Trump „tökös” stílusában – Stephen Bannon, a főstratéga a fehérház egyik melléktermébe összehívott képviselők előtt, hogy „Ez itt nem megbeszélés. Önöknek nincs más választásuk, mint az új törvényre szavazni!”, az utolsó pillanatokban kiderült, hogy még a néhány napos halasztás nyomán sem jön össze a szükséges szavazatszám. A helyzetet jól jellemzi, hogy az egyik képviselő Bannon szavaira utalva így reagált: „Utoljára 18 éves voltam, amikor rámparacsoltak. Nagyapám volt az, de őrá sem hallgattam.” Így aztán 30 republikánus szavazatot nem sikerült megszerezni, ez pedig 9-cel több mint amennyit a republikánusok megengedhettek maguknak. Trump abban a reményben, hogy a konkrét szavazás során a rebellisek mégsem mernek az elnöki akaratnak ellenszegülni, mégis kierőszakolta a szavazást. És belebukott.

Ami Obama esetében nem lett volna túlságosan súlyos dolog, Trump esetében azonban, akinek egész nimbusza a sikerességre épül, ez a – ráadásul másodszori – kudarc már rengeteget nyomhat a latban. A keménykedő stílus, mely ingatlanügynökként és tévésztárként termékenynek mutatkozott, a politikában, mely a kompromisszumok művészete, a jelek szerint nem működik.

A biztos győzelem reményében bekövetkezett – az amerikai sajtóban Obama-blamázsként emlegetett – kudarc nem csak azért fájdalmas, mert a demokrata tábor ujjong a gyönyörűségtől, s a sajtó – nem csak az amerikai, de a német is – elégedettségtől sugárzik, hanem azért is, sőt főként azért, mert Trumpot és csapatát inkompetensek gyülekezetének mutatja. Olyan újságcímeket olvashatunk, hogy „Trump vakon rohan a katasztrófába”, „Az elnöki tisztség meghaladja Trump képességeit”, „Rövidesen Trump is az egészségügyre szorul…”, s folytathatnám.

Trump ennek ellenére (legalábbis látszólag) tartja magát. „Az Obamacare mindenképpen fel fog robbanni, mi pedig ismét összejövünk és a nép számára egy nagyszerű egészségügyi törvényt alkotunk. Ne aggódjatok!” – írta Twitter-üzenetében.

De kevéssé valószínű, hogy ez a „derű” tényleg eloszlathatná a republikánusok aggodalmait, legfeljebb a demokraták szorongásain enyhíthet. A további törvénytervezetek, az adócsökkentésre, illetve az infrastruktúra korszerűsítésére vonatkozó törvények, melyek ismét csak rettenetesen sok pénzbe kerülnek, Trumpot és csapatát újabb kemény próbatételek elé fogják állítani. Nem csak a republikánus táborban zajló polgárháborút kell felszámolniuk, de valami módon a gazdasági helyzet stabilizálására is működőképes javaslatokkal kell előállniuk. Nem lesz könnyű.

De a demokrata diadalmámor is tévesnek bizonyulhat. Az a közhangulat, mely Trumpot hatalomra juttatta, Trump esetleges bukásával sem fog eltűnni. Ha ismét a demokraták kerülnének is hatalomra, aligha folytathatnák ott, ahol abbahagyták. Ehhez Obama öröksége, főként az elképesztő méretű eladósodottság túlságosan nyomasztó. S az sem igazán vigasztaló perspektíva, hogy a kudarcok miatt kétségbeesett Trump Irán, Kína, Észak-Korea elleni háborúkba sodorja az országot. A demokraták ugyanis ez idő szerint ezzel riogatnak, sőt szívük mélyén talán „reménykednek” is benne.

Az elkövetkező évek nem csak Trump, hanem a teljes amerikai elit újabb tanulóévei lehetnek. Az egyre nyilvánvalóbban átalakuló világhelyzet, a klímaválság, a környezeti gondok, globális eladósodottság, a szegények és a gazdagok közti szakadékok elmélyülése új gondolkodásmódokat és több politikai bölcsességet követelnek.

Amerika és a világ érdekében.

Kimaradt?