Rostás Péter István: Folytonos készenlét

Hónapok, legfeljebb néhány év - ennyibe telik, hogy szélsőjobbos párt megjelenjen Romániában, figyelmeztetett Mihai Răzvan Ungureanu  a kolozsvári egyetemen tartott előadásán. A Külföldi Hírszerző Szolgálat éléről tavaly szeptemberben távozó történész diplomata a zászlóafférral tarkított március 15-i felvonulás után egy nappal, és ami még érdekesebb, két nappal a PRU (Egységes Románia Pártja ) és a PFN ( Nemzeti Erő Pártja) frigyre lépésének bejelentése előtt. A fúziót nem véletlenül Marosvásárhelyen közölték a két  párt illetékesei. Egyelőre inkább hangos, mint népes tábor: a PRU tavaly decemberben majdnem 208 ezer voksot gyűjtött össze a szenátusi listán, a PFN nem indult és honlapján a helyi szervezetek menüpont még feltöltésre vár.  Ha mindehhez hozzáadjuk a Nagyrománia Párt szintén szerény - 85 ezer voks alatti - tavalyi eredményét, akár fel is szusszanhatnánk.  Csakhogy...

A vén Európa és az új nacionalizmus  című előadásában Mihai Răzvan Ungureanu arra figyelmeztet, hogy a kontinens szélsőjobbos alakulatai már nem a régi séma szerint strukturálják üzenetüket;  történelemmé vált  a két világháború közti kurzus kaptafájára létrehozott politikai erők kora. A populista elemekkel feldúsított neonacionalizmus eleve rendszerellenes, a nemzetközi tényezőket teszi meg bűnbaknak és alaposabban kiaknázza a társadalomban rejlő fenntartásokat, félelmeket. Sajátos jegyként említi, hogy már a vallási érvek nem feltétlen velejárói ennek a diskurzusnak . És ami a legaggasztóbb: ezen szélsőséges pártok retorikája  az árnyalatok mellőzésével szétveri a  közvita kereteit, ugyanakkor a vezéregyéniségek kiválasztását is ellehetetleníti. Nem az etikai , intellektuális adottságok, hanem az agresszivitás, az erősebb hang primátusa érvényesül.

Az Európai Parlamentben másfél éve frakciójuk van a szélsőjobbos pártoknak, a merész Nemzetek és Szabadságok Európája néven: francia , holland, brit , olasz, osztrák, belga és lengyel képviselők alkotják és üdvözölték a március 18-i  marosvásárhelyi  szándéknyilatkozatot. A holland szélsőjobb parlamenti választásokon elszenvedett friss „vereségét” például Mihai Răzvan Ungureanu inkább tekinti mérsékelt győzelemnek, mint kudarcnak, mert a Szabadságpárt ugyan elmaradt a beharangozott eredménytől, de  végül a négy évvel ezelőttinél több mandátumot szerzett.

Félretéve az olyan konspirációs forgatókönyveket, hogy Moszkva kimondottan érdekelt és tevőlegesen is hozzájárul bizonyos szélsőséges erők térnyeréséhez, mert ezzel akarja gyengíteni az Uniót és mintegy saját pozícióit szilárdítani, van házi feladatunk bőven, ki-ki a maga portáján/hazája táján elgondolkodhat, hogy miként mérsékelheti a rasszista, idegengyűlölő, erőszakra buzdító intoleráns elemek mozgásterét. A receptek nációként bizonyára a nemzeti konyha=közéleti ízlés szerint sajátos módon alakulnak, de közös nevezőjük, hogy hatványozottan kontextualizált politikai aktorokkal van dolgunk: a szélsőség - legyen az akár jobb, vagy baloldali, esetleg vallási alapon kifejlő -- rendszerint válsághelyzetekben, értékrendek eróziójában, meglévő struktúrák és viszonyrendszerek elbizonytalanodásában talál kedvező táptalajra. Ha egy képzeletbeli grafikonon vázolnánk az Unió sorozatos válságainak amplitúdóját és a szélsőséges pártok feltűnésének és megerősödésének (akár tündöklésének) fokozatait,  frappáns ábra tárulna elénk.

Alapvetően nem az a gond, hogy egy társadalomban van-lesz mindig egy hányad, amely piacot teremt a kirekesztő és agresszív nacionalizmusnak, a zsidóellenességnek a xenofóbiának, a feladvány lényege, hogy ez a töredék ne haladjon meg egy bizonyos arányt. Százalékokban mérni és kiszabni, hogy az 5% legyen a küszöb, amely felett már be kellene gerjednie az önvédelmi reflexek riasztórendszereinek, nem szerencsés, bár első benyomásra egyértelmű diagnózisnak ígérkezik. Olyan fragmentált politikai berendezkedésekben, mint amilyen az olasz, vagy akár a holland pártrendszer, könnyen válhatnak két százalékos tényezők is a mérleg nyelvévé, de legalább zsarolási pozícióba. Az ilyen számigálásokra azért sem érdemes túlzottan  alapozni, mert a felmérésekkor köztudottan lappangó, rejtőzködő magatartás torzíthatja a terepen mért adatokat.          

Ennél már konkrétabb eredményt kapunk, ha például végigkövetjük, hogy a Nagyrománia Párt egykori képviselői, szenátorai, de a másod- és harmadvonalbeli emberei most milyen hatalmi pozíciókba mentették át magukat, s magukban régi reflexeiket. S hogy a Ţene-ügy három nap alatt mindössze hatszáz tiltakozó aláírást, két civil reakciót és két -majdnem megkésett-politikai nyilatkozatot generált.

Fotó: basarabia91.net

Kimaradt?