Papp Sándor Zsigmond: Bezzegország


-A A+

Nézzétek meg Romániát, üvölti a 49-esen. Azoknak van tökük!

Kicsit részeg, kicsit cigány, de nagyon tájékozottnak tűnik. A négyes metró korrupciós botrányával kezdte, aztán átváltottunk az olimpiára, a nép hangjára, és akkor jött Románia. Ez mindenképpen új fejlemény az utóbbi időkben. Villamoson például ő a második a héten, aki odavan a szomszédért, a kiállásukért, a tiltakozáshullámért. Eddig Románia Albániával és Bulgáriával állt egy szinten, biztos pont volt a lesajnálhatóságban. Egy hely, ami nálunk is rosszabb állapotban van, életszínvonalat és a demokratikus állapotokat is tekintve borzalom. A román az olyan, mint a kínai, csak közelebb esik, komoly ember nem vesz komolyan román terméket, a Dacia például az autó ellentéte és kész. Amíg ők ott vannak ahol, addig mi nem lehetünk sereghajtók, és ez már önmagában baromi jó érzés. Hogy akármi történhet, mi nem lehetünk utolsók. Az a hely foglalt, és az is marad, míg világ a világ.

És akkor most kiderül, hogy ott is élnek emberek. Önmagukért, eszmékért kiálló tömeg, amelyik meghátrálásra késztette a nemrég megválasztott kormányt. Az, hogy mindebben mennyi illúzió lebeg, arról sokan beszéltek, legutóbb a Magyar Narancsban Keszthelyi András figyelmeztetett rá, hogy okosabb lenne a román tiltakozásokat nem az itteni netadós vonulással párhuzamba állítani, hanem sokkal inkább a magyarországi jobboldali tüntetések kínálják az analógiát: az Erzsébet híd 2002-es elfoglalásától a békemenetig. És a DNA sem a földre szállt angyalok serege, akik kivont karddal rontanak neki a korrupciónak, hanem állam az államban, egyre kevesebb demokratikus kontrollal operáló „hatalmi központ”, amely ráadásul igencsak összefonódott a titkosszolgálatokkal. Nem is annyira az igazság hajtja és űzi, hanem a mögötte álló politikai érdekek.

Kijózanító lenne mindebbe belegondolni, de a villamoson ebbe akarnak a legkevésbé, a román tüntetéshullám az a remény, aminek itt egyelőre a nyomai se látszanak. Annak, hogy kellő akarattal és következetességgel be lehet inteni a hatalomnak, le lehet játszani a meccset, és nem kétséges a kimenetele. De legfőképpen: le lehet győzni az apátiát, mert a legtöbben épp ezzel küzdenek, a saját közönyükkel és kényelmükkel, mert látják, hogy rossz, vagy nem úgy jó, ahogy kellene, de tenni ellene már macerás, arról nem is beszélve, hogy úgyse érünk el vele semmit, csak rosszabb ne legyen. A magyar puliszka nem robban.

A villamoson is mindenki mosolyog maga elé. Jó lenne behívni őket, ahogy korábban a kormánypárti lengyeleket hívta a hatalom, csináljanak itt is egy kis felfordulást, hátha lenne foganatja. Itt ugyanis olyan érzés alakult ki, hogy most már Orbán tehet bármit, az összes ellenzéki sajtót megszüntetheti gazdasági alapon, Mészáros Lőrinc lehet az új Rothschild, és a szavazólapra sem kerül fel más csak a Fidesz, itt már akkor sem lesz tiltakozás. A magyar belefáradt, a magyar unja. Az sem baj, ha már helyette is lopnak, csak őt hagyják békén. Nincs ingerküszöb, mert nincs inger sem. A NOlimpiával még megpróbál ugyan törni egy kis borsot Orbán orra alá, de ez a legtöbb, ha a Mi Géniuszunk nagyon akarja, akkor a következő száz évben csak itt lesz olimpia, és mi állunk majd az éremtáblázatnak mind a tíz helyén. Ahogy ezt a Kétfarkú Kutya Párt már jelezte politikai vicclapjában, amely megjelenésre igencsak hasonlított a Magyar Időkre, azok legnagyobb bosszúságára. Mert ahogy mondani szokták: aki érti a humort, az mindent tud. Aki nem, az mindenre képes.

Szóval itt tartunk. Vágyakozó szemünket Romániára vetjük, és ebben már van irigység, sóvárgó elismerés. Változnak az idők, mondja még az emberünk vészjóslóan, aztán gyorsan leszáll. A megkönnyebbülés tapintható. Mert jó dolog a forradalom, csak ha lehet, holnap kezdődjön. De a jövő hét még jobb. Kell egy kis idő a ráhangolódásra.

Fotó: freenode.ro



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup