Kustán Magyari Attila: A jó humor


-A A+

Tizennégy évvel ezelőtt indult az Erdélyi Humorfesztivál, annak esszenciájaként, amit az erdélyi magyarság a stand up műfajában tud nyújtani. Évről évre eljárok rá, és ez idén sem lesz másként, de úgy érzem, a jegy megváltása előtt néhány megjegyzéssel kell hozzájáruljak az esetleges fejlődéséhez.

Az amerikai humoron nevelkedve számos hiányérzetem van, amit ugyan könnyű volna a szereplőkre hárítani, de helytelen is. Azt hiszem, az erdélyi magyar humor bátortalan, óvatos, és addig sem nyújtózik, amíg ér a takarója. Azt nem vitatom, hogy rengeteg embert képes megnevettetni, azt sem, hogy ne volna többnyire autentikus, a magyarországi hatás ellenére is, de a mércét a lehető legmagasabbra kell tenni.

A jó humor kísérletező. Jim Jefferies egyik előadásában azzal teszteli közönségét, hogy különböző vallásokkal poénkodik, majd bedobja azt a szót, hogy: „muzulmánok”. Ahogy várható, a teremben mukkanás nem hallatszik többé – és ez alkalmat ad arra, hogy komoly társadalmi problémákra mutasson rá.

A jó humor feszegeti a határokat. George Carlin – Maksa Zoltán buta viccelődésével szemben – nem öncélúan humorizált a nemi erőszakról. Éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozathibáztatás súlyos probléma a társadalomban, de viccelődni bármivel szabad, a fontos az, hogyan építjük fel a történetet. Carlin egyébként is szószólója a humor szabadságának, 1972-ben a cenzúrázott szavak esetlegességéről beszélt. Jimmy Carr arról híres, hogy a legsértőbb vicceket gyűjti egybe, és minden adandó alkalommal beszól a közönségének.

A jó humor személyes. De nem elég a vonatos élményeinkről és a nyelvi akadályokról beszélni. A legmélyebb frusztrációk, a komikus személyes nyomora és esetlensége, sötét félelmei remek alapanyagok. Louis CK, George Carlinra emlékezve azt fejtette ki, hogy hosszas sikertelen kísérletezés, rossz viccek írása után a lelke mélyére kezdett ásni, és egyre tovább haladva egyre erősebb anyagokat „bányászott ki”. Azt vizsgálta meg, hogy mit nem mer kimondani – és azt mondta ki. A munkássága igazolja, hogy ez sikerült neki: beszél szexuális frusztrációkról, rasszizmusról, házassága zátonyra futásáról, a gyereknevelés visszásságairól és így tovább.

A jó humor üzen, felvállal. Bill Hicks öngyilkosságra szólítja fel a marketing területén dolgozókat, mert „a sátán kis segítői”, máskor még csak viccelődni sem akar: egyszerűen arról beszél, milyen kicsinyes az anyagiakhoz ragaszkodni.

Az erdélyi magyar humor mindennél óvatosabb. Persze fiatalabb is, és kisebb közönséget szolgál. A kisebbségi lét belterjessége és átpolitizáltsága nem feltétlenül előny a humornak. Ez jól látszik a nagyobb közönséget biztosító Magyarországon is, ahol Bödőcs Tibor politikai állásfoglalásai sokaknál kiverték a biztosítékot. De ha valamiért, akkor éppen ezért ő lehet az egyik jó magyar példa: mert nem fél megosztani a nézőit, és a humort állítja minden egyéb elé. A fent említett külföldi szereplők is ezért kiemelkedők: nem félnek újabb területeket meghódítani, viccelni bármivel, ami eléjük kerül, megsérteni, kivesézni, dekonstruálni.

A céljuk nem a mérsékelt, politika- és állásfoglalás-mentes szórakoztatás és az egyetértés langymelege. Ezt rábízzák a valóságshowkra és szórakoztató magazinokra. A humor nagyágyúi abban jók, hogy egyszerre sértők, nevettetők, elgondolkodtatók, személyesek és politizálók. A kelet-európai, romániai, erdélyi, székelyföldi mindennapok bőven szolgálnak anyaggal kritikára és önkritikára – a téma a földön hever, csak utána kell nyúlni.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik







A rovat cikkei











popup