Székely Ervin: Frontok között

Victor Ponta csaparának két alapfeladatot kell megoldania. Egyfelől le kell választania Traian Băsescu államfőről az ügyészség és általában az igazságszolgáltatás, valamint a titkosszolgálatok vezetését. Másfelől pedig felszínen kell tartania az ország gazdaságát, olyan körülmények között, amikor 51 milliárd eurós adósság keseríti a kormány, de mindenekelőtt az adófizetők életét, és törleszteni kell a 2009-ben felvett IMF-hitelt is.

Ami az előbbit illeti, a néha már komikus formát öltő, elkeseredett harc, ami a Bírák Tanácsában (is) folyik a Legfelsőbb Ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vezetőinek kinevezéséért, jól jelzi, hogy milyen fontos kérdésről van szó.

Traian Băsescu felfüggesztésének idején kendőzetlenül megmutatkozott az, hogy a garázsajtó előtt időnként megjelenő politikus beintésére azonnal mozgásba lendült az ügyészség, és faluról falura, házról házra járva nyomozta a referendum során elkövetett állítólagos visszaéléseket, no meg Constantin Manoluiu rendőrkapitányt, a lakosság-nyilvántartási hivatal volt vezetőjét („nincs rendben, rendőrkapitány úr, nincs ez rendben... mintha én csináltam volna magából rendőrkapitányt"). Ilyen körülmények között nem beszélhetünk az igazságszolgáltatás függetlenségéről!

Még nem tudni, hogy sikerül-e az elnöknek az érdekeihez igazítania a törvénykezést és elérnie, hogy most az egyszer – a változatosság kedvéért – ne az igazságügy-miniszter, hanem a Bírák Tanácsa tegyen javaslatot a főügyészek személyére, vagy épp ellenkezőleg, Pontáéknak kedvez a Monica Macovei által az államfő akkori érdekeihez igazított jogszabályi keret.

Az igazi kérdés azonban nem is ez. Semmivel sem lenne üdvösebb, ha a főügyészek a jövőben nem Băsescu, hanem Ponta emberei lennének. A megoldást csak az általános jogi keret módosítása adhatná meg. Mindenekelőtt fel kellene számolni – bármennyire nem tetszene is ez Brüsszelnek – a párhuzamos nyomozóhatóságokat.

A különleges ügyészségekből, ügyosztályokból, amelyek megkettőzik a már létező állami apparátust, előbb-utóbb politikai rendőrség lesz. Egy demokratikus intézményrendszerben nincs helyük az olyan obskúrus intézményeknek, mint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség! Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy valós társadalmi kontroll híján mindkét testület politikai megrendelésre dolgozik.

Mellesleg a párhuzamos nyomozói szervek nem állták ki a gyakorlat próbáját sem. Azt követően, hogy a Năstase-kormány 2002-ben létrehozta az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (a jelenlegi Országos Korrupcióellenes Ügyosztály jogelődjét), a korrupció szintje az országban nem csökkent. A Transparency International tavalyi felmérése szerint a hazai korrupció mértékét az EU-ban csak Bulgária és Görögország haladja meg, pedig az előttünk álló országokban nincsenek speciális intézmények a korrupció visszaszorítására.

Nem hiszem, hogy mindezekkel az európai jogrendszert kiválóan ismerő Mona Pivniceru ne lenne tisztában. A kérdés az, hogy van-e politikai akarat, bátorság a Ponta-kormányban arra, hogy egyszer s mindenkorra elvágja a politika és az igazságszolgáltatás közötti köldökzsinórt.

Talán még ennél is nehezebb feladat a gazdasági makroegyensúly helyreállítása. Ehhez ismét pénzre, mégpedig sok pénzre van szükség. És bár a jelen helyzetben elkerülhetetlennek tetszik az államapparátus további karcsúsítása, az is nyilvánvaló, hogy kizárólag takarékossági intézkedésekkel a probléma nem orvosolható. Kreatív megoldásokra, projektekre van szükség annak érdekében, hogy a gazdaság motorjai beinduljanak. Ez szemléletváltást, a szakemberek felkutatását és helyzetbe hozását is jelenti, de mindenekfölött önkorlátozást, lemondást arról, hogy minden kisebb-nagyobb vezetői tisztségbe pártkatonákat ültessenek.

Victor Pontának és kormányának további megítélése és politikai karrierje attól függ, hogy legalább középtávon miként tud válaszolni ezekre a kihívásokra. December 9-én a kormánykoalíció megkapta a társadalmi felhatalmazást – a többi már az ő felelőssége.

Kimaradt?