Papp Sándor Zsigmond: Mindennapi keresztünket

Azt hittem, a Kárpátia és Szaniszló Ferenc kitüntetési botránya után már nem lesz nagyobb, a kormány alaposabban megnézi majd, hogy hova, kihez jutnak az érdemrendek. Nem keverik össze az indoklásokat, nem hivatkoznak arra, hogy tíz éve nem néznek tévét stb. Vagyis a díjosztók megpróbálnak felnőni a korábbi díjazottakhoz, mert egy elismerés rangját és súlyát sosem a vele járó összeg, a felhajtás, a kivonuló fotósok száma dönti el, hanem a kitüntetettek listája adja. Jó esetben ez majd tükrözni fogja az adományozók szándékát, még jobb esetben túlnő rajta, máskor viszont le is nullázhatja az egy csepp petróleum analógiájával, amely több száz liter vizet képes ihatatlanná változtatni.

Eddig kilencvenhárman adták vissza a kitüntetésüket, ami a díjazottak számát tekintve messze nem a többség (hiszen csak idén majdnem ötvenen kapták meg a maguk keresztjét), és azt sem nehéz kitalálni, hogy sokan akkor sem adnák vissza vagy mondanának le róla gesztusértékkel, ha a kormány a pokolból felruccanó ördög hajtókájára tűzné ki a fehér zománcozású görög keresztet. Mások meg amellett érveltek, hogy díjat vissza nem adunk, mert az övéket még a köztársaság adományozta, a mostanihoz nekik semmi közük, nincs értékfolytonosság stb.

Ha Áder János sokat vár, akkor a botrányt kiválthatja egy másik, nagyobb és szaftosabb, viszont az is lehet, hogy a visszaadók száma elér majd egy olyan kritikus tömeget (sokak szerint már elérte), amikor valamit mégiscsak lépni kell, hiszen az már minimum látszik, hogy a díj mögött nem az ország, nem a teljes nemzet megbecsülése áll, sokkal inkább a kisajátítóké. Olyan finomságokról már nem is szólva, hogy vajon miként lehet kitüntetni államilag azt, akit egy másik állami szervezet elítél elfogadhatatlan nézetek terjesztése miatt. Mert nem lehet kitüntetni az Erdély-járó, Gulagról filmet készítő, valamikor az újságírás etikája szerint dolgozó Bayer Zsoltot – a cigányozó, zsidózó, mocskolódó Bayer nélkül. Ahogy Szaniszlóról sem lehetett levakarni a sötétebbik énjét. A díj az egész embernek szól, az egész munkásságnak, de ezt mindenki tudja a minisztériumban is, nem kell ehhez túl okosnak lenni, így hát joggal lehet arra következtetni, hogy mindezt csak gumicsontnak szánták, amin az értelmiségiek majd jól elnyammognak a népszavazásig.

Szerintem viszont szó nincs semmiféle elterelésről, ez maga a Mátrix. Világossá kell tenni mindenkinek, hogy ez többé nem lesz, nem lehet az az ország, ami előtte volt. Itt már nem a köztársaság finnyás elvei uralkodnak, amelynek csak eldugott zugaiban és suttogva lehetett kimondani azt, amit Bayer oly nyíltan és önérzetesen vállal fel. Ma már a köztársaság az eldugott zug, és az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa az új ember, akit a lojalitása mindenre – és egyre több mindenre – hatalmazhat majd fel. Ha kivárja, akár ő maga is meghúzhatja majd a ravaszt a képzeletbeli és új orgoványi erdőben, eldöntheti, ki marad, ki megy, ki beszélhet, ki nem, ki az állat, és kit lehet még ideig-óráig embernek hívni, hiszen ez lenne csak az igazi kitüntetés. Ha a szavakat végre tettek követnék, és nem csak egy lesajnált fórum fröcsögő rovatát töltené fel makacs rendszerességgel.

Meg lehet ugyan dorgálni, de az nem jelent semmit. Ő már mindenféle szempontból érdemes a kitüntetésre. Majdhogynem önmaga élő szobra. Hiszen ő már nem a szelíd bohóc, mint volt Szaniszló, és nem is nemzeti giccsrock bús dalnoka, mint Petrás János.

Bayer Zsolt pontosan tükrözi vissza azt, amit a rendszer önmagáról gondol. A kitüntetés így valójában a tükörképnek szól: a gőg, az erő és a butaság keresztje. És legalább most már az is látható, hogy kiknek a vállát nyomja.

Fotó: 24per7.info

Kimaradt?