Bogdán Tibor: Megvédem az Orbán-kormányt

Újabb kampányba kezdett a magyar kormány. Pénz van, mint a pelyva, 600 milliós forintot igazán megér egy önmarketingelő kampány, amely arra hivatott, hogy bebizonyítsa a régi igazságot, miszerint Magyarország mennyország, pontosabban hogy Orbánék alatt mindenki csodálatosan él, fürdik boldogságban, főleg miután a rezsicsökkentéssel olcsóbb lett a víz is. A kormány most ezt mindenki előtt tisztázza, így a magyarországiak szerények lehetnek, nem kell már külön dicsekedniük jólétükkel.

(Romániai magyarok ezen csöppet sem csodálkoznak. Nekik sem kell dicsekedniük jó sorsukkal, hiszen a román kormányok mindegyike maga is azt állította: öröm magyarnak lenni Romániában, ahol a kisebbségek akár meg is fulladhatnának tengernyi jogukban).

A magyar sikerplakátok a rezsicsökkentéstől kezdve a minimálbér növekedésén át az ingyenessé váló óvodai étkeztetésig számolnak be a magyar kormány sikereiről, nem feledkezve meg az illegális bevándorlókról sem, akiket a plakátok szerint nép nem akar. Orbánék ráadásul maguk is szerények, hiszen hallgatnak a folytonos szabadságharcról, a nyilvánvalóan a növekvő népegészség miatt külföldön munkát kereső orvosokról, a 2017. évi vizes világbajnokságra való nagyszabású készülődésről, a felcsúti kisvasútról, a saját lábán élő miniszterelnök-lányról, a TeSzedd Akcióban résztvevő nagyszámú önkéntesről…

Szóval minden oké lenne, csak az ellenzék... Az rondít bele mindenbe. Ügyet csinál abból is, hogy a Bors című lap kiderítette: a hatvanon jóval felülinek kinéző mosolygós úriember, aki az egyik plakáton a minimálbér újabb növelésének csap reklámot, korábban az oktatási tárca főtanácsosa volt. Így nem tudni, miért is érdekelné őt a növekvő minimálbér, amikor nyilván nem ennyiért dolgozott a minisztériumban – na de akkor is! Miért ne örülhetne csak úgy, minden érdek nélkül a kormány sikerének?

Igen, igen, a kutya ellenzék nem nyugszik, és azt is felhozza, hogy egy másik plakáton a szóban forgó úr felesége árulja el, hogy sokat spórolt a rezsicsökkentéssel. De hát ez csak a plakátok összehangoltságát bizonyítja: tételesen ugyan nem mondják ki, de a két plakátból az is kiderül, hogy az Orbán-kormány idején nem csak az egyének, hanem a családok is jobban élnek, ami nyilván kivetíthető az egész társadalomra. Ezek után kit érdekel az, hogy a hölgy lelkes Fidesz-aktivista, aki részt vett a Békementen, tüntetett Gyurcsány Ferenc Altus cége ellen, fideszes polgármesterekkel fényképészkedik, Fidesz-sállal a nyakában. Ugyan bizony, mit akar az ellenzék? Csak nem kellene kizárni a fideszeseket a rezsicsökkentésből?

De ezek belekötnek az élő fába is. Kifogásolják, hogy a kormány által otthonteremtésre szánt összegnek reklámot csapó fiatal hölgy édesanyja is igen szoros kapcsolatban áll a Fidesszel, a Magyar Országgyűlés hivatalában dolgozik – ráadásul ismerőse a rezsicsökkentős néninek; mellette látható párja pedig csak partnere kedvéért ment bele a fotózásba.

Az igaz, hogy csinos hölgy szájából előkanyargó a mondat, miszerint „Akár 3 millió forint otthonteremtésre” kissé úgy hangzik, mint az „akár 70 százalékos árleszállítást” ígérő reklámszövegek az üzletekben, ahol kiderül, hogy a 70 százalék csak a vécépapírra vonatkozik.

Aztán belekötnek a plakátszerkesztésbe is. Hogy aszongya: „A gyerekeimnek ingyenes lesz az óvodai étkezés” szöveg nyila egy iskoláskorúnak kinéző kisgyermekre mutat, vagyis a képregény-prokoll szerint ezt a kisfiú mondja. És akkor mi van? Lehet, hogy a grafikus arra gondolt, hogy mire a fiúcska apává serdül, addig lesz is valami a dologból…

És nyilván füllentésnek tartják annak a plakátnak a szövegét is, amelynek megfelelően Magyarországon „nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!” Na jó, ha az ember figyelmesebben megnézi az arcot, a férfi mintha picikét gúnyosan mosolyogna – de hát ez csak szubjektív vélemény.

Plakátakcióját a kormány éppen az ellenzék „nettó hazugságaival”, „csúsztatásaival” indokolja, amelyek miatt az emberek esetleg úgy éreznék, hogy Magyarország „szörnyű ország, ahol élni is fájdalom”.

Pedig Orbánénak nevetniük kellene az ellenzék ostoba mesterkedésein. Ám az is igaz, hogy az önimádó, rátarti, grasszáló, urizáló hatalom olyan távol áll a humorérzéktől, mint újabban szegény Simicska a közbeszerzésektől.

Fotó: szamoljunk.hu

Kimaradt?