Székedi Ferenc: Behódolás vagy együttműködés?

Nem tudom, hány éve hangzott el, de nem megy ki a fejemből. Amikor, nem nagy nyilvánosság előtt, egyik romániai magyar köztisztségviselőnket megkérdeztem, hogy munkájában milyen elveket követ, azt válaszolta: én politikus vagyok, a legfontosabb úgy beszélni és cselekedni, hogy mindig alkalmazkodni tudjak a helyzethez.

Azóta is alkalmazkodik. És nem ő az egyetlen Erdélyben, Magyarországon, Romániában, hogy csupán az általunk jobban ismert helyszínekről beszéljek.

Ez a kis közjáték jutott eszembe, amikor a napokban az Erdélyi Magyar Néppárt rövid közleményt jelentetett meg arról, hogy dr. Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron fogadta a politikai alakulat küldöttségét. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy szükség van a magyar politikai és civil szervezetek, valamint a történelmi egyházak együttműködésére, annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság ügyeit hitelesen és hatékonyan lehessen képviselni –fogalmazott a dokumentum, majd hozzátette, hogy a találkozón az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői tájékoztatták az érseket a párt hosszú távú terveiről és választási programjáról, és a felek a magyar történelmi egyházak nemzetpolitikai szerepvállalásának jelentőségéről tárgyaltak.

Tehát az EMNP szerint szükség van az együttműködésre és a magyar történelmi egyházak nemzetpolitikai szerepvállalására.

Mindezt azért ismétlem meg, mert alig több mint két kéttel ezelőtt az EMNP védnöke és létrehozója arról beszélt az MTI-nek, vissza kell utasítani, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási kampányában eszközként használja fel a történelmi egyházakat, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben pedig politikai "behódolási" folyamat megy végbe, természetesen az RMDSZ előtt. "Választások közeledtén világosan kell látnunk, hogy a magyarság nem azonos az RMDSZ-szel. A nemzet messze többet jelent, mint egy politikai párt." Ez így igaz: egyértelmű, hogy a magyarság nem azonos az RMDSZ-el, a magyar nemzet pedig messze többet jelent még magukat a nemzettel azonosító magyarországi kormánypártoknál is.

Vagyis ha RMDSZ tisztségviselők állnak szóba az egyházzal, annak képviselőivel, az behódolás.

Ha pedig EMNP képviselői teszik ugyanezt, akkor az együttműködés.

Hogy is van ez? Jót tesz nekünk, romániai magyaroknak, ez a kettős beszéd és ez a kettős mérce?

Aligha. Számunkra az lenne a megfelelő, ha a a romániai magyarság politikai képviseleteinek és a romániai magyar történelmi egyházaknak a kapcsolatait senki nem illetné semmiféle címkével. Mert az a tény, hogy léteznek ilyen kapcsolatok, a lehető legtermészetesebb. Egyrészt, mert a romániai magyar politikai alakulatokhoz tartozók vagy azokkal rokonszenvezők nagyobb hányada vallásos ember, következésképpen keresztényként megtalálja helyét a maga egyházában, másrészt pedig nagyítóval kellene keresni valakit, aki ne ismerné el, hogy a romániai magyarság önazonosságának, nyelvének, hagyományainak, közösségérzetének a megőrzésében milyen szerepet játszottak az egyházak az elmúlt évtizedekben és miként folytatják ezt a szerepüket mind a mai napig.

A református egyház és általában a protestáns egyházak nem tiltják papjaiknak a közvetlen politikai szerepvállalást, jól bizonyítja ezt RMDSZ-beli jelenlétük vagy éppen az EMNP, ahol jelenleg is szerepelnek a jelöltek sorában.

A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat előírásaihoz tartja magát: „Akik az isteni ige szolgálatára szentelik magukat, az evangélium sajátos módszereire kell hagyatkozniuk; ezek pedig sokban különböznek a földi állam eszközeitől."

Ami viszont az erdélyi magyar történelmi,. sőt akár neoprotestáns egyházak közvetlen részvételét illeti az éppen most zajló választási kampányban, alighanem megfontolandó ugyanennek a zsinatnak a bölcs előírása, még akkor is, ha a fény nem mindenki számára Rómából jön: „Legyen világos a különbség a között, amit a keresztények... mint keresztény lelkiismeretű állampolgárok a maguk nevében cselekszenek, és a között, amit lelkipásztoraikkal együtt az egyház nevében cselekszenek."

Ha ezt sikerül betartani, akkor talán az elkövetkező hetekben nagyobb megértés száll alá az egekből.Legalábbis az egyházak tekintetében.

Kimaradt?