Ambrus Attila: Medvedrukkerek

Volt idő, a kilencvenes évek elején, amikor az RMDSZ a Román Kommunista Párt nacionalista egyenköpenyéből előbújt pártok körében nem volt szalonképes. Volt idő, amikor a magyarországi kormánypártok előtt sem. Ez ma már a múlté.

Az RMDSZ 12. kongresszusán valamennyi romániai parlamenti párt elnöke jelen volt, Magyarországról csak a Jobbik képviselője nem vett részt a tanácskozáson. Elfogadták az RMDSZ meghívását a felvidéki, a kárpátaljai, a horvátországi, a muravidéki magyar kisebbség vezetői is. (A Vajdasági Magyar Szövetség azért maradt távol, mert ők a kongresszussal egyidőben radikális eszközökkel rendezték éppen a Magyar Nemzeti Tanácson belüli feszültségeket.) Ott volt az Európai Néppárt alelnöke és az Európai Nemzeti Kisebbségek Uniójának (FUEN) elnöke.

Már zavaró is volt az a sok dicséret, amellyel az RMDSZ-t körüludvarolták. Victor Ponta miniszterelnök kijelentette, mindig is úgy gondolta, hogy az RMDSZ a romániai magyarság egyedüli törvényes képviselője, s ezt a felhatalmazást a Szövetség nem valamely bukaresti politikustól kapta, hanem a magyar választóktól. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Alina Gorghiu pironkodva suttogta az egyetlen magyar szót, amelyet ismer: Szeretlek!

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes figyelmeztette azokat, akik másként szeretnék, másként gondolnák: nem fogadható el semmi, ami Erdélyben az RMDSZ-t gyengítené, a szövetség viszonya a magyar kormánnyal pedig bizalmi.

Mario David, az Európai Néppárt alelnöke megerősítette: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként pedig hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.

Az RMDSZ politikusai mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek. Noha a romániai, magyarországi, európai politikusok úgy látják, a Szövetség az erdélyi magyar közösség jövőjének a fundamentuma, az erdélyi magyar társadalomban egyre hangosabbak az ellendrukkerek.

Az örökös ellenállók, akik talán ma is hisznek abban, hogy az RMDSZ leváltható, mégpedig oly módon, hogy az erdélyi magyar szavazók úgy váltanak át egyik pillanatról a másikra a végre sikeres n-nedik kispárthoz, mint a Föld mágneses pólusa. Ők a kemény mag, hozzájuk csapódik azoknak a kórusa, akik korábban RMDSZ tisztségviselők voltak vagy az RMDSZ támogatásával kerültek magas polcra, ám alkalmatlanságuk okán vagy a forgandó szerencse miatt leestek onnan. A hajdani kisstílű profitálók most az átláthatóság és a belső demokrácia bajnokai, s azt igyekeznek elhitetni, hogy jobb lenne nekünk politikai képviselet nélkül, ha már az megvan náluk nélkül is. Náluk nélkül azonban úgymond csakis eredménytelen, dicstelen és becstelen lehet, mert korábban az érdekképviselet eredményei, becse és dicse belőlük áradt. Ez épp olyan veszélyes szemfényvesztés, mint ama szintén divatos szlogen, miszerint politikusokra sincs szükség a politikában; vezessen minket a népharag, s annak alázatos szolgája, a Korrupcióellenes Ügyészség!

Ahogyan az RMDSZ-nek az újratervezésre, úgy az újratájolásra az erdélyi magyar kispártok támogatóinak és a kikopott, s ezért hörgő-morgó RMDSZ-eseknek is szükségük lenne. Nehogy ne találjunk egymásra, s így elveszejtsük önmagunkat.

De az újratervezést nem csupán a legnagyobb európai kisebbségi érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ háza táján kell szóba hozni, megvalósítani. Újratervezésre szorul az erdélyi magyar társadalom is. Mármint ami még maradt belőle.

Sem az RMDSZ-nek, sem az erdélyi magyarságnak nem azért kell újrakalibrálnia navigációs rendszerét, mert utat tévesztettünk volna. Inkább azért szükséges a korrekció, mert az elmúlt években – geopolitikai változások miatt – felszedték a járhatónak kijelölt utat, s az erdélyi magyarságot megpróbálják szűk zsákutcába bekényszeríteni, ahonnan lehetetlen lenne a visszafordulás. Nagy a veszélye annak is, hogy a kilátástalan helyzetbe éppen azok vezessenek, akik – fotelfilozófusokként, fotelpolitikusokként – állandóan a kisebbségi érdekképviselet romlottságára és megjavíthatatlanságára utalnak, s értelmiségi létük csúcseredményének azt tartanák, ha a tetemrehíváskor a kimúlt RMDSZ-re mutatva, mosolyogva nyugtázhatnák: Én megmondtam...

Az RMDSZ újratervezési kísérlete nem sikerülhet, ha az nem egyidőben és egyirányban történik az erdélyi magyar társadalom újratervezésével. Mert sokasodó gondjainknak nem a kizárólagos oka a politikai érdekképviselet erodálódása, a választottak és választók közti bizalom megingása. Az erdélyi magyar oktatás, az erdélyi magyar sajtó, a kultúra, a társadalomtudományok (mint a politikai döntéshozatal előkészítői) ma épp olyan értékvesztésnek és értéktévesztésnek az áldozta, mint a politika.

Ma a legkönnyebben a politikai érdekképviseletet verhetjük szét, mert a politikusok bizalmi indexe a legalacsonyabb a társadalomban. Ha önmagát fényezve a sajtó, az erdélyi magyar értelmiség (kisebbik) aktív része ebben a rombolásban segédkezik, a törmelék maga alá fogja temetni.

Olyan ösvényre tértünk, amelyen haladva, nem sokszor adódik lehetőség az újratervezésre. Talán a legmagyaroknak, a legliberálisoknak, a legjobbikosoknak és a legszékelyeknek sem kellene a medvének drukkolniuk a hatékony politikai képviselet ellenében. Mert az nem játék.

Kimaradt?