Papp Sándor Zsigmond: Románok Budapesten

Már most írják be a naptárba a jövő csütörtököt: ekkor kezdődik ugyanis a 22. Budapesti Könyvfesztivál.

A mostanit persze lehet azzal cikizni, hogy elmaradt a megszokott nemzeti díszvendégeskedés (bár a tavalyi török bemutatkozás sem hagyott mély nyomokat, talán majd Szlovákia jövőre), hiszen jobb ötlet híján magunkat hívtuk meg. A 220 éves magyar szervezett könyvpiac és a könyvkultúra adja az apropót a kvázi vendéglátásra, s ez a bírálók szerint enyhén szegénységszagú, viszont jön két nagyágyú, akik tényleg kárpótolnak mindenért. Az amerikai Jonathan Franzen igazi szupersztár, minden fontosabb regénye olvasható már magyarul, így az ő jelenléte a legkényesebb ízlésű olvasóknak is élmény lehet. Nem beszélve a német irodalom állócsillagáról, Daniel Kehlmannról, akit a műsorfüzet (jogosan) korunk egyik legsikeresebb német nyelvű írójaként aposztrofál. Az ő regényei is ott vannak már a magyar olvasók polcain, így két olyan vendég érkezik, akik majdhogynem otthon is vannak már.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a fesztiválon vehetjük majd kézbe az új Kundera (A jelentéktelenség ünnepe) és a szintén új, nagy botrányokat kavart Houllebecq regényt, a Behódolást, melyben Franciaország élére muszlim vezető kerül. Ennek magyar borítója (az iszlám viseletbe bújtatott Mona Lisa) máris kiverte a biztosítékot Nyugaton: az iszlámellenes grafikáról például úgy vélte a nemzetközi sajtó, hogy az biztosan bejöhetett Orbán Viktor nacionalista híveinek és a jobbik szélsőségeinek. Csakhogy miközben Franciaországban (és másutt) a szélsőjobb bármikor kapható egy kis muszlimellenes kirohanásra, addig magyar társaiknak a növekvő zsidógyűlöletük miatt az iszlamisták (az istenített Palesztina okán) inkább mártíroknak és hősöknek tűnnek. Vagyis ezen logika mentén Houllebecq regénye csakhamar ott lesz majd Vona híveinek a polcán, egymás kezéből kapkodják majd ki a parlament padsorai alatt. (Milyen klassz országgyűlés is lenne az, ahol kortárs francia regényekért menne az öldöklő harc.)

Ennyit hát a kulturális és politikai különbségekről. Nem politikus olvasónak a borító meghökkentő és ingerlő: mindenképpen arra csábít, hogy felüsse az így hatalmas reklámhoz jutó regényt.

De igazából a román kontingensről akartam szót ejteni. Évről évre egyre jobb könyvekkel gyarapszik a könyvtáram román polca, és ez a könyvfesztiválnak is köszönhető, amely rendszeresen látja vendégül a román szerzőket: idén nyolcan érkeznek, és ők lesznek a legnépesebb európai delegáció. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire örülök ennek, hiszen épp ez az a tény, amely képes felülírni Funar vagy Vadim Tudor elmebajait, a diktatúra visszamaradt nacionalista-ízeit, a gyűlölködés reflexeit. A jó irodalom pillanatok alatt eltünteti a nemzetiszínű kukák rögeszméjét, a kétnyelvű feliratok mizériáit. Cinkosságot és közösséget teremt a felismeréssel, hogy mennyire közösek a problémáink gyökerei.

Itt lesz például Lucian Dan Teodorovici, akinek tavaly megjelent bravúros regényét (A bábmester börtönévei) Karácsonyi Zsolt ültette át magyarra. A román munkatáborokról, a negyvenes és ötvenes évekről, a bábkészítés rejtelmeiről szóló regény igazi olvasmány, letehetetlen könyv. És Dan Bănulescu, akinek tavaly, szintén a könyvfesztiválra jelent meg a regénye (Csókolom a segged, szeretett Vezérünk), az itteni kolléga, Demény Péter ihletett fordításában. S bár a könyvet a felénél leraktam, mégis lebilincselő volt az a gyilkos irónia és eredeti látásmód, amivel a diktatúra történetét megközelítette. Más kérdés, hogy számomra néha túl lengett az inga, ám ez az üdítő, friss hang néhány zseniális képpel és mondattal egészítette ki a Ceauşescu korszak még mindig nem befejezett tablóját. Most a Ki nyerte meg a vallások világháborúját? című drámájával ismerkedhetünk meg.

A már két-három magyar kötettel is rendelkező Dan Lungu és Matei Vişniec társaságában most Ioana Pârvulescu mutatkozik be a magyar olvasóknak. Az élet pénteken kezdődik a Typotex kiadó világirodalmi sorozatának darabjaként jön ki. A 19. század végének Bukarestjét bemutató regényt már felírtam a vásárlói bakancslistámra, rögtön Mariana Gorczyca könyve alá (Utolsó ütés). Bár a golf nem tartozik a szenvedélyeim közé, mivel a szerző is kulturális újságíró, így a Noran Libro gondozásában megjelenő regény kötelező olvasmány számomra.

S bár nagyon nem hiszek a népek barátságában, hiszen olyan látványosan beszéltek róla annak idején a barátság erőltetett és üres gesztusaival, ilyenkor mégis úgy érzem, a kulturális közösség nem üres szólam. Hiszen úgy tudom barátomnak Filip Floriant, Ştefan Bănulescut vagy Gabriela Adameşteanut, hogy sosem találkoztunk.

Bár mindig is összetartoztunk.

Kimaradt?