Ágoston Hugó: HACSAK ÉS SEJÓ (I) A viszontlátás

Kávéház vidéki városban. A falakon magyar és multikulti feliratok: BOR, DECI, GIN, VODKA, TEA, NESS, TOILET, utóbbi rovás- és Braille-írással is...

 

HACSAK (dobol az asztalon): Pincér!

PINCÉR (jön): Jónapot, Hacsak úr. Parancsol?

HACSEK: Hozzon egy deci forralt cujkát, jégkockával.

PINCÉR: Aha, a szokottat. Hozom azonnal. Hanem Hacsak úr, szeretnék valamit mondani Hacsak úrnak… de ugye nem tetszik dekonszpirálni.

HACSEK: Kinek dekonszpirálnám? Mondja, mi van?

PINCÉR: Képzelje, tegnap este benézett a Sejó úr!

HACSAK: Hűha! S mit mondott?

PINCÉR: Nem tudom, szerintem derilált.

HACSAK: Akarja mondani, delirált, félrebeszélt.

PINCÉR: Nem beszélt félre, egyenesen a szemembe nézve azt kérdezte: „ugye megy a MOGYE ügye”? Emlékszik, ugye, hogy mindig gúnyolódik meg provokál.

HACSAK: És maga mit válaszolt?

PINCÉR: Hát amit ilyenkor szoktam, hogy megy, mendegél, ugye, attól függ. Jaj, itt van, megyek is.

 

SEJÓ: (belép): Pincér! Á, Hacsak úr, hát maga itt?

HACSAK: Miért, hol lennék? Huszonöt éve törzsvendég vagyok, naponta itt ülök, nem úgy, mint egyesek... Mondja, Sejókám, merre járt, hogy hálistennek fél éve nem láttam az ábrázatját? Tán nem ült valahol máshol?

SEJÓ: Kampányolni voltam.

HACSEK: És ezt még be is meri vallani?

SEJÓ: Ezt igen, de azt, hogy kinek dolgoztam, nem mondom meg.

HACSAK: Kérdeztem én, hogy kinek? Úgyis tudom, ezek után...

SEJÓ: Mik után, Sejó?

HACSAK: Hát nem hallotta, hogy Iohannis elnök úr mit mondott?

SEJÓ: Nocsak, mit mondott?

HACSAK: Hogy nincs magyar kérdés.

SEJÓ: Nézze, mást nem mondhatott, ezt többen megállapítottuk.

HACSAK: Hogyhogy nem mondhatott? Hiszen elődje, a cár is ezt mondta...

SEJÓ: Milyen cár, Hacsak?

HACSAK: Hát a bősz bisnicár. De én Iohannist pont azért szavaztam meg, mert kisebbségi, és mert megoldotta a német kérdést.

SEJÓ: Ugyan, Hacsak, azt a Csau oldotta meg. Iohannis elnök úr különben igazat mondott, a dolgokat összefüggéseikben kell nézni. Először németül kérdezték – tehát volt a német kérdés. Válaszolt is rá. Feltettek neki románul is kérdéseket, azok egy részére felelt, a többire folyamatban van a válasz... De magyarul nem kérdezte senki. Ha nem, hát nem, ő csak leszögezte a tényállást, hogy nem volt magyar kérdés.

HACSAK: Pech.

SEJÓ: Nem pech, Hacsak úr, németes pontosság. Új államfőnk egy nagy kaliberű ember.

HACSAK: Nagyon tud kaláberezni?

SEJÓ: Kaliber, Hacsak, formátum. Elnökünk nagy formátumú. És mindig kiteszi a pontot az i-re.

HACSAK: Hát ha maga mondja... És ha hosszú í-ről van szó, mint nálunk, magyaroknál? De inkább meséljen, milyen volt a kampány.

SEJÓ: Vegyes. Kicsit frusztrált vagyok. Nem ütött át eléggé az üzenetünk, pedig a logónk jó volt, de a szkrutinhoz közeledve egy kissé megkopott.

HACSAK: Kicsit? Hát azt lehet úgy egy kicsit csinálni?

SEJÓ: Mit, Hacsak?

HACSAk: Hát azt a frusztrálást, ugye, amikor az embernek a lógóját meg a szkrótumját... Legalább érzéstelenítővel csinálták? És hogy nem vékonyodott még el a hangja?

SEJÓ: Sejó, még le sem ültem, és maga máris a feneketlen kétségbeesésbe kerget. Nem kasztrált voltam, ember, hanem frusztrált! És nem szkrótum, hanem szkrutin. Honnan veszi maga ezeket? Csalódott, nem herélt, atyaúristen!Asszem, maga Spinózát is összetéveszti a mimózával.

HACSAK: Csalódott a logójában? Ez már így van a mi korunkban, nehezen áll be a korrekció, vagy minek hívják. Az ember csalódik. Hát még az asszony! Apropó, hogy van a művésznő?

SEJÓ: Nem tudom, az este felhívott a szállodában, dróton, azt mondta, elromlott a mobilja.

HACSAK: La donna e mobile. A hentes ezt szokta mondani, valamilyen okból énekelve. Ez a mészáros különben feltaláló is, legutóbb egy hangfogós nadrággal jött elő. Állítólag barna színben fogják árulni.

SEJÓ: Nem, Hacsak, maga nagyon művelt, de itt most nem a donna a mobilé, hanem a mobil a donnáé. Csak pillanatnyilag nem tudja használni. Mondtam neki: „Kapcsold ki drágám, és használj új PIN-kódot!”

HACSAK: Ez igen, van neki új pinkója! Honnan lehet szerezni? Régi logó, új pinkó... az álmoskönyv szerint nem a legjobb kombináció.

SEJÓ: Miért, maga szerint nem a PIN a fontos?

HACSAk: De hát éppen ezt mondom! Az a fontos, a kampányban is, azt hiszi, nem tudom? S akkor most nagy a kalábere, mint Iohannisé, vagy ellenkezőleg, ezzel az új pinkóval?

SEJÓ: Hacsak! Maga ostobább, mint a tőkehal, amelyik nem akart felmászni Noé bárkájára!

HACSAK: De hát maga mondta! Sehogy se jó?

SEJÓ: Hát bizony van, ami nem jó, és most nem a maga hülyeségeire gondolok. Látta, hogy anyahazánk fiainak-lányainak több mint egyharmada nem szeretné, ha erdélyi magyar szomszédai lennének?

HACSAK: Bevándorlóként?

SEJÓ: Nem Hacsak, letelepedettként. Honosítottként.

HACSAK: Hát akkor nem megyünk! Megvagyok én Ioan szomszédommal. Ő szereti, hogy egymás mellett lakunk... Akad ez-az... Igaz, kicsit érzékeny, mint egy Spinóza, ha már szóba hozta.

SEJÓ: Tudja mit? Én sem szeretném, ha magyarországi magyar szomszédom lenne?

HACSAK: Hogyhogy?

SEJÓ: Hát az ő érdekében! El tudja képzelni, mit szenvedne szegény, ha itt kellene élnie, csupa olyan ember között, akit nem szeretne szomszédjának?

HACSAK: Lehet, hogy ők is irántunk való szeretetből kerülnének minket?

SEJÓ: Nem tudom, Sejókám. Ez nekünk túl bonyolult.

SEJÓ: Na, ebben megállapodhatunk. Pincér!

HACSAK: Helyben vagyunk... mint huszonöt éve...

PINCÉR: Igenis, Sejó úr. Mit hozhatok?

SEJÓ: Egy pohár sima vizet, a buborékot külön, idegcsillapítóval. Különben volna egy kis dolgom, hoztam magammal laptopot. Van itt wireless?

PINCÉR: Hacsak úr is behozza néha. Ugye.

HACSAK: Nekem van egy unokaöcsém.

SEJÓ: Igen, és? Kit érdekel a maga unokaöccse, Hacsak?! Hogy jön az ide?

HACSAK: Nem mondta, hogy idejön, csak a családban hallottam, hogy szakiskolába megy, vájár lesz, annak készül... Úgy látszik, ennek a szakmának ismét van jövője, olvastam a mazsola pont rón...

SEJÓ: Nagy formában van, Hacsak!

HACSAK: De hát nem maga kérdezte, hogy vájár lesz? Folyton kérdez, utána meg méltatlankodik...

SEJÓ: Megfojtom!!!

HACSAK: Na tessék. Nem értem, miért izgul fel minden semmiségtől.

PINCÉR: Ugye.

 

Kimaradt?