Bogdán Tibor: A piromániás tűzoltó esete a szőke hölggyel

Érdekes, hogy a politikai ösztöneiről híres Traian Băsescu mennyire nem jön rá, hogy lehetetlen helyzetbe hozta magát. A hibát ott követte el, hogy egyaránt védelmezője akarta lenni az igazságszolgáltatásnak – és Elena Udreának. Márpedig a kettő, mint kiderült, szinte összeegyeztethetetlen.

A volt államfő mind a pártatlan igazságszolgáltatás, mint pedig a politikus Elena Udrea amolyan apjának tartja magát. A második elképzelése teljes mértékben megfelel a valóságnak, hiszen Elena Udrea valóban Traian Băsescu „politikai gyermeke”, akivel – úgy tűnik – örök (politikai) hűséget esküdtek egymásnak. Az állítás első része már megkérdőjelezhető, de az nem változtat a tényen, hogy Băsescu az elfogulatlan igazságszolgáltatás atyjának tekinti magát. Csakhogy ha az igazságszolgáltatás pártatlanságát védi, akkor ezzel Elena Udreának árt. Ha viszont Elena Udreát veszi védelmébe, akkor azt állítja, hogy az általa pártatlanná tett igazságszolgáltatás nagyon is pártos, hiszen ártatlanul meghurcol egy bűntelen politikust.

Traian Băsescu tehát bármit tesz, egyik „gyermekét” agyonüti. Kissé olyan megoldhatatlan helyzetben van, mint a piromániás tűzoltó.

Traian Băsescu akkor cselekedett a leghelyesebben, amikor az Udrea-botrány kezdetén bölcsen hallgatott. Amikor megszólalt, akkor már nagyon úgy tűnt, hogy csak szótlanságát csupán az magyarázta, hogy eldöntse, melyik „gyermekét” üti agyon.

Szemmel láthatóan az igazságszolgáltatás mellett döntött. Udreát nehezen is hagyhatta cserben, miután államfő-jelöltségét teljes mellhosszal támogatta. ha „feláldozza”, akkor elismeri, hogy egy korrupt politikust támogatott a legmagasabb állami tisztségre – amelyet korábban éppen ő töltött be. Ezért az ügyészek által felhozott számos gyanú ellenére is ártatlannak találja védencét – vagyis megalapozatlannak mondja ki a sokat dicsért korrupció-ellenes ügyészek vádjait.

Azt már nem érdekelte, hogy Elena Udrea hogyan vásárolt lakásokat, villákat, annyi földet, hogy csak az igazságszolgáltatás 27 telkét zárolta. Honnan van Fiat és Mercedes gépkocsija, miből futotta 57 ezer eurós és 240 ezer lejes bankszámlákra, 100 ezer eurót érő ékszerekre? Falakat betöltő gardróbjára, cipő- és táskakollekciójára? Csak nem évi 59 ezer lejes fizetéséből? Ha pedig arra hivatkozik, hogy vagyonát ex-férjétől kapta a válásukkor sorra került vagyonelosztáskor, akkor sürgősen le kellett volna mondania róla, miután férje beismerte az ügyészség által ellene felhozott összes vádat. Ez a vagyon ugyanis – most már nyilvánvaló – sikkasztásból, csalásból, közpénzek lenyúlásából keletkezett.

Traian Băsescu szerint azonban Udrea ártatlan, nem hazudik, nem lop – akkor pedig az igazságszolgáltatással van baj.

No meg az általa szintén számos alkalommal feldicsért Román Hírszerző Szolgálattal, amelyet csaknem lefejezett – ugyancsak Elena Udrea miatt. Az ürügyet az Elena Udrea és a szervezett bűnözést kivizsgáló igazgatóság főügyésze, Alina Bica közös párizsi bevásárló körútjáról készült fényképei jelentették, amelyek kézzelfogható tanújelei voltak annak, hogy Romániában a politikum és igazságszolgáltatás kézen fogva jár.

Az államfő viszont nem a korruptsággal meggyanúsítható főügyészre és Udreára borult ki, hanem a Román Hírszerző Szolgálatot vádolta a fotókért, amelynek második emberét akarta meneszteni. Méghozzá csak azért, mert úgy gondolta, hogy a fényképeket nem amatőrök készítették. Mint később kiderült, ezt a hamis információt is Elena Udreától kapta… Hogy miért nem a főnököt, Liviu Maiort akarta kirúgni? Nos, a volt államfőnk válasza egészen elképesztő: mert az bonyolultabb lett volna, a parlament jóváhagyására lett volna szüksége hozzá. Mindegy volt tehát, hogy kit meneszt, csak éppen üssön egyet a védencét bántó titkosszolgálaton.

Elena Udrea persze vétlenségét hangoztatja, és „hajtóvadászatra” panaszkodva kifakadt: „Miért nem égetnek el máglyán?”

A román sajtó megadta kérdésére a pontos választ: nem szükséges máglyán elégetni. Majd ő amúgy is megégeti magát…

Kimaradt?