Ambrus Attila: Arculcsapás

Arról készültem jegyzetet írni, hogy Klaus Iohannis összeférhetetlenségi perében és a január 14-i per után mit várhatunk az igazságszolgáltatástól. De a hazai igazságszolgáltatástól én már nem várok semmit. Semmi jót. Időközben ugyanis ítéletet hirdettek a Mikó-perben.

Ítéletet szórtak azokra, akik csak a hivatali feladatukat teljesítették. Igaz, kegyesnek mutatkoztak a bírák, „csak” felfüggesztett börtönbüntetést kapott Markó Attila és Marosán Tamás... Ám nem voltak ennyire tekintettel arra, hogy döntésükkel 700 ezer erdélyi reformátust és kétszer ennyi erdélyi magyart döbbentenek meg. Döbbentenek rá, hogy ők másodrendű állampolgárok, akiknek közösségi vagyonát bármikor visszaállamosíthatják. Mármint azokat az ingatlanokat, amelyeket méltóztattak visszaszolgáltatni. Az egyházi vagyon mintegy harmadát.

Sőt, a 700 ezer reformátust arcul is csapták, hazugnak, csalónak bélyegezték meg, mert ítéletükkel azt sugallják, törvénytelen úton akart a Székely Mikó Református Kollégium épületének a tulajdonához jutni.

S miközben a hatalom az erdélyi magyar történelmi egyházak jussát elvitatja, a többségi egyháznak ajándékot osztogat. Nem is akármilyet: a kormány egy éve Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökségnek adta a kovásznai Fenyő szállót. Mert ebben a nemrég egész Európa tapsviharát is kiérdemlő toleráns országban a reformátusoknak a saját erőből, kalákában felépített iskolájukban tilos kollégiumokat működtetniük, ám szintén a székelyföldiek adójából a szocializmusban felhúzott szállodában az államegyháznak lehetősége nyílik búsás – és adózatlan – jövedelemre szert tennie.

Tudom, nem szakszerű, talán nem is etikus elragadtatnom magam. Talán még az sem, hogy egy független bíróság ítéletét kommentálom. Akkor is, ha az az igazságtól és a jóérzéstől is független. Már amikor két évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi Igazság napja környékén figyelmeztettek Talárossy Zebulonék, és elkezdték sápítozni, hogy nekünk, akiknek nincsenek megfelelő jogi tanulmányaink, erkölcstelen, törvénytelen és talán még büntetendő is az ők, Talárossy Zebulonék döntését kommentálni.

Micsoda nagyképűség, taláros hölgyeim és uraim! Maga az Úr Jézus Krisztus sem tiltotta meg, hogy evangélistáinak szövegét, az ő kinyilatkoztatásait kommentálják. Pedig az Szentírás!

Talárossy uraim, Talárossy hölgyeim, az igaz, hogy nekem annyi jogi ismeretem van, mint ahány gerinccsigolyájuk önöknek, de Bernard Shaw-val mondom: noha életemben nem tojtam egy tojást sem, meg tudom állapítani, hogy az friss-e. Márpedig az önök ítélete Mikó-ügyben bűzlik, mint a kotlott tojás.

Volt és van, egy önök szerint bizonyára gyengécskének tűnő jogi érvem is. (Az az érzésem, amúgy sem az érvek mentén döntöttek.) 1928. július 23-án az akkori Oktatási Minisztérium (Ministerul Instrucţiunii – beszédes név!) 81-es számú engedélyében jóváhagyja Sepsiszentgyörgy községben egy felekezeti fiúiskola, a Székely Mikó Líceum Kollégium működését. A dokumentumban szerepel a következő megállapítás: „Această şcoală este proprietatea Eparhiei reformate din Ardeal” (Ez az iskola az Erdélyi Református Püspökség tulajdona.)

És tudni akarják, hogy ki írta alá az engedélyt? Az a Constantin Angelescu tanügyminiszter, aki reformjával szándékosan hátrányos helyzetbe hozta a romániai kisebbségek oktatásügyét. Az az Angelescu, aki a kultúrzóna, a névelemzés, a kisebbségi tanítók és tanárok nyelvvizsgáinak a szellemi atyja volt. Akit Sándor József, az Országos Magyar Párt parlamenti képviselője egy parlamenti felszólalásában ezzel az anekdotával üdvözölt: Két gyerek sétál egy erdélyi falu utcáján. Arra jön egy ember és románul megkérdezi tőlük: „Ti jártok iskolába?” „Igen” – felelik a gyerekek. „És melyikbe?” – kérdezi a bácsi. „Nem mondjuk meg, mert Angelescu tanügyminiszter azt is bezárja!” Nos, még ez a gyerekek lelkében mumusként élő magyarfaló sem tagadta le, hogy kié jog szerint a Mikó.

De a gyenge jogi érvem mellett van még józan paraszti eszem is. Eszerint a helyzet végtelenül egyszerű volna. A visszaszolgáltatás annyit tesz, mint visszaadni annak, akitől az állam elvette. És kitől vette el? Az Erdélyi Református Püspökségtől!

Jussunkat ám vitassák, de jussunkból mi nem engedünk! És hiszünk abban is, hogy nincs többségi és kisebbségi, román és magyar igazság.

Az Erdélyi Református Egyházkerület határozott lépésre készül. A ploieşti-i ítélet után újra kell gondolnia az egyház és állam viszonyát. A november 29-i rendkívüli egyházkerületi közgyűlés meghatározza, hogy milyen irányba indulnak tovább, mert az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hit, amivel ezekben az esztendőkben a református egyház a román állam iránt viseltetett, súlyosan károsult. Súlyosan károsították azok, akik úgy vélik, hogy XXI. századi válasz a kisebbségi közösségek igényeire a kisebbségi közösségi vagyon (vissza)államosítása. 

Kimaradt?