Ágoston Hugó: Nicsak, ki tematizál!

Olvasok egy érdekes interjút Moldováról. Pardon, a Moldovai Köztársaságról. Érdekes feltevést kockáztat meg a szerzője... de előbb tegyünk egy kis kitérőt.

Sajtónkban – úgy értem, a rommagyarban – kevés szó esik Moldováról. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a kormányfőnek vannak jobb és kiépítettebb kapcsolatai a „Pruton túli testvérek” hivatalosságaival, a mi látókörünkbe inkább csak olyankor kerül, amikor az államelnök mond valamit vele kapcsolatban. Nem olyan régen például kijelentette, hogy a Moldovai Köztársaságának egyesülnie kell Romániával. Európáék rögtön leültették: ez veszélyes ostobaság, Moldovának Európával kell egyesülnie. Azóta a román politikusok úgy fejezik ki magukat, hogy Moldova az EU tagjaként majd Európában egyesül Romániával. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke viszont úgy tudja, hogy öt évig nem lesz bővítés.

Utána államelnökünk a nemzetközi politikában és diplomáciában szokatlan módon váratlanul leelmebetegezte az orosz elnököt – a bisnicár a cárt –, ami alig enyhébb a „büdös cigány”-nál és a buzizásnál. Európa urai erre a kéretlen kórismére is rosszallóan csóválták a fejüket: veszélyes ostobaság ennyire rövid bottal piszkálni a hatalmas medvét.

Akkor meg, az előkampány hevében, a felfüggesztés csorbult Damuklesz kardjával a feje fölött a szekus múlt elleni harc hőse azt helyezte kilátásba, hogy leleplezi a titkos ügynök elnökjelöltet, mint mondta, friss fölfedezésével nem hallgathat. Azonnal rájött azonban, amilyen beretvaéles esze van, hogy ha megteszi, fel sem kell függeszteni őt, mehet egyenesen a dutyiba – így hát helyben azt követelte, hogy az illető fedett ügynök leplezze le saját magát. A kijózanodás angyala szelíden megint megintette: ez veszélyes ostobaság, a nemzetbiztonságnak megvannak a maga törvényei, valamivel szigorúbbak, mint az alkotmány. Úgyhogy most parlamenterek, tanácsadók és titkosszolgák hada dolgozik – nemes hivatásuk végre célértelmet kapva –, hogy az újabb kapitális elnöki baromságot valahogy feldolgozzák. (Mellékesen ugyanabban az ügynökös interjúban a mindentudó államelnök említést tett egy újságíróról, aki elsőként látta és -mozta a kinevezendő ügyészek listáját – erre kellene reflektálnia a gyors reagálású Legfelsőbb Bírói Tanácsnak, ahelyett, hogy vastagon politizálna a magyar autonómiatervezet ügyében!...)

Így adja fel a magas témákat ez a velejéig demokrata úriember, Románia hazárdjátékos államelnöke. És a sajtó(nk) nem kap rajtuk, nem üti le őket! Az ilyesmik nem érdeklik különösebben. Ahogy nem tartja melegen a megvesztegetett testvéröccs aventuráját az alvilággal, ami cukorborsó lenne minden olvasottságra/hallgatottságra/nézettségre adó médiumnak. Ahogy mellőzi a sorozatos alkotmányszegést. A hevesen részrehajló kampányolást. Az ügyésziádát. A flottákat, a pénzmosásokat, a Mihăileanukat, a Hajszámokat, az ALRO-kat, a Nanákat és egyéb ingatlan huncutságokat. Képzeljük el, ha elnök elődei ilyesmikre vetemedtek volna, mit rendezne a böszista értelmiség és sajtó!

De a sajtó(nk) számára más a csámcsogós téma. Példának okáért látták önök, hogy a hazudós VVP miniszterálnok képes volt az árvíz kellős közepén fényesre pucolt cipővel megjelenni? Szenzáció! Miután egy gumibárkában húzatta magát szerencsétlen bakákkal – irgalom anyja, ne hagyj el! Vagy valahányszor – sokszor – az államelnök hangot adott aggodalmának a tébé (CAS) csökkentése kapcsán: mennyi kéjes megszólalás, mennyi élvezet! Hogyan szégyenítette meg a szende harvardi miniszterfruskát, egyáltalán: mekkora katasztrófa volt az egész. Végül a velejéig jobboldali jellegű intézkedést a minap a parlament egyhangúlag megszavazta. Azóta csend van, a szegény CAS ül és érvényesül báván, elhagyatva.

A lényeg azonban mégis az, hogy van rá pénz. Hogy honnan? Nem tudjuk, honnan is tudnánk, hiszen a sajtó(nk) nem sokat magyarázza, de ennek a csapnivaló kormánynak – amelyik 2013-ban európai szinten a legmagasabb gazdasági fejlődést érte el (igaz, idén ezt nem tudta tartani, és 0,2 százalékos visszaesésével iszonyú sötét recesszióba lökte az országot, amint igen helyesen az államelnök is többször hangsúlyozta) – egy csomó mindenre van pénze: nyugdíjemelésre, pénzügyi amnesztiára, további áfacsökkentésre, sportolók és tantárgyolimpikonok díjazására, az ingázó tanárok támogatására, iskolabuszokra meg hasonlókra... Honnan a csudából? Jó, EU-tól hatszor annyit hívunk le és jön, mint a boci időkben, de hát ezek az újak nem tartanak meg maguknak semmit? (A kérdés retorikai, megtartanak.)

Apropó, sok pénz: kapott valahol a sajtó(nk)ban méltó publicitást, hogy a művelődésügyi miniszter kezdeményezte a szükséges – hatalmas, tízmillió eurós nagyságrendű – pénzalap elkülönítését Constantin Brâncuşi A Föld bölcsessége című szobrának megvásárlására? A szóbanforgó miniszter: Kelemen Hunor. Egy sokat emlegetett (és nem véletlenül legmagasabb nézettségű) tévéadóban szakértők bevonásával órákon át beszéltek lelkes emelkedettséggel a hazafias gesztusról – anélkül, hogy a miniszter nevét megemlítették volna.

Az RMDSZ autonómiatervezete körüli cécót végre a sajtó(nk) kellő részletességgel tárgyalta. Átvette ugyanis a Hotnews hangütő cikkét, mindenestül – tényként, kételkedés nélkül tálalva. Azt a sajtó(nk) nem firtatta, vajon mennyire hiteles a kiszivárogtatott szöveg, sem a kiszivárogtató kilétét, az eszményített hóttnyúzó újságíró miniszteri tanácsosi múltját. (Tán csak nem ugyanarról van szó, aki az ügyészlistákat mindenkinél hamarabb látta? Vagy a másik magasrangú lenne, aki a maffiózókkal bulizó testvéröccsöt mentegeti? ) De még arra sem volt kíváncsi senki, hogy a kiszivárogtatásban szereplő „tekintélyes angliai elemzőcsoport”, amelyről eddig senki sem hallott, ki fia borja. Szőcs Levente kollégánk volt az, aki utánanézett, és egy példa-, sőt esettanulmány-értékű bejegyzésben tisztázta . (Feltárása talán még arra is méltó, hogy az RMDSZ vezetői átfussák, ha már annyi mindent – indokoltan – nem olvasnak el.)

Nos. Hová lett egy (két) egész országban a híres oknyomozó újságírói ösztön? Hova lett az újságírás csúcsa, a merész, falrengető tényfeltárás? Hogyan sajátíthatta ki nagy részét egyetlen kárhoztatott tévéadó? Miért tematizálhat otrombán, aki csak azért teszi, hogy ne látsszék a fején a vaj? Miért van minden épületes marhaságára informális mentelmi joga? És főleg: meddig tart ez a balkániáda?

A Moldováról szóló anyaggal kezdtem. Voltaképpen egy ottani politológussal készített interjúról van szó, arról, hogy Románia és Moldova mégiscsak egyesülhet! Abban az esetben, ha Transznisztriában háború tör ki, és a Pruton túli testvéreknél humanitárius katasztrófa következik be. Van rá remény, különösen, hogy a fő tematizáló oda akar költözni. 

Kimaradt?