Krebsz János: Kremlinológia

Állítólag vége lesz az Orbán-Simicska háborúnak, kiszivárgott hírek szerint a főnök már a tavaszi választási győzelem után megüzente az egykori szobatársnak, hogy túl nagyra nőtt a birodalma, vegyen vissza magából, ám a gazdasági hatalommal rendelkező oligarcha megpróbált keménykedni, és a sajtóbirodalmában a kormányzatot komolyan bíráló cikkek jelentek meg. Némely elvakult liberális véleménymondók már egyenesen a Fidesz belső válságáról beszéltek, amely a leginkább fenyegetheti a miniszterelnök hatalmát. De nyugvóban a harci zaj, megegyezés-közeli állapotban a felek, ők is belátták, hogy csak az országnak rossz, ha nagyjai civakodnak, s az árva nép magára hagyottan küszködik a mindennapokban. A felelősség, ugye.

Nevüket elhallgató, ám a tűzhöz közel lévő jólértesültek szerint a jelenlegi törvényi és közbeszerzési szabályzatok alakította helyzetben a politikus rá van szorulva az oligarchára, az oligarcha a politikusra, kölcsönösen sakkban tartják egymást, és mindenki csak veszíthet azon, ha túl sokáig tart az egymásnak feszülés. A posztszocialista államokban mindenütt lezajlik, lezajlott ez a háború, és minél keletibb, balkánibb az adott ország, annál véresebb, undorítóbb, kegyetlenebb a leszámolás. Mondhatjuk, még a szomszédokkal összehasonlítva is, nálunk úriemberek állnak szemben egymással, a híradókból és napisajtóból tájékozódó ember akár észre sem vesz az egészből semmit. Ha van egyáltalán valami.

A kompromisszumos megoldás úgy alakul, hogy Simicska lemond a közvélemény-formáló médiabirodalmáról (eladja Andy Wajnának), és akkor szent a béke, sőt a korábban elhíresült jelszó szerint nem ő fogja a továbbiakban nyerni a legtöbbet. Erre azért vigyázni kell.

Más elemzők szerint a fékek és ellensúlyok fölépítése zajlik a háttérhatalomban, a miniszterelnök szereti versenyeztetni az embereit, és nagyra értékeli a hűséget. Megbízható kádereket minden posztra, és akkor az ország is fel fog virágozni!

A politikai döntéshozó társaság, amely egyben a végrehajtó hatalom, egy olyan zárt rendszerré alakult, amelyből alig szivárognak ki információk, ezért az elemzők lassan a béljósok módjára mindenféle másodlagos jelekből, információmorzsákból, pletykákból és babonákból összeraknak valamilyen működési modellt, amely valószínűleg nem is hasonlít a fekete dobozban lezajló eseményekhez.

Némely elvakult ellenzékiek autokráciáról és diktatúráról beszélnek, a jogállam megszűnéséről, esetlegesen egy új uralkodó osztály kialakulásáról, amely kasztosodottan elválik a hétköznapi emberek tömegétől, más demokráciafüggő liberálisok pedig az átláthatóság és a nyilvánosság megszűnését vizionálják. Pedig egyikről sem lehet szó, ameddig a kormányt és Orbán Viktort bíráló cikkek megjelenhetnek a magyar sajtóban, ameddig kétharmados szavazótábor támogatja a kormánypolitikát, addig minden rendben van.

És mindazok, akik magyarként átéltek egy rendszerváltást, nem vágynak többre. 

Kimaradt?