Ady András: Mit pártol?


Ady András: Mit pártol?


-A A+

Írtak és írnak még arról, mennyi veszélyt jelenthet a világ számára, hogy az Iszlám Köztársaság nukleáris fegyvereket bír, emlegették és még fogják, hogy mennyire ártalmas egy arzenál egészségének Afganisztán szomszédsága. A veszélyek valósak, és azok is maradnak mindaddig, amíg az afgán északkeleti és a pakisztáni északnyugati törzsi területek egén röpködő békegalambokat a hosszúpuskás tálibok mindössze halal élelemnek tekintik.

Az amerikai Kongresszus egyik vizsgálati anyaga leszögezi – bár nem friss adatokkal dolgoztak –, hogy Pakisztánnak mintegy 90-110 nukleáris robbanófeje van, és ami ugyanakkor hiányzik, az egy explicit nukleáris doktrína. Nyílt titok, hogy ez a fegyvermennyiség „hivatalosan" a szintén atomarzenállal rendelkező India ellen irányul, és szerepe a minimális, hiteles elrettentő erő képviselete.

A pakisztáni militáns-atom biztonsága miatt aggódó Nyugat nyugtatására Raza Gilani miniszterelnök sokszor felsorolta a mindent (?) garantáló védelmi tényezőket: a nukleáris technológiaexport ellenőrzésének megerősítését, az ezen a területen dolgozók felülvizsgálatát és a nemzetközi atombiztonsági együttműködés erősödését. A legfontosabb az, hogy a robbanófejeket a hordozó egységektől külön tárolják, mi több a nukleáris hasadóanyag is el van különítve a fejet alkotó hagyományos robbanóanyagoktól.

9/11 után a nemzetközi biztonsági szigorítások hatására, Musharraf elnök elrendelte volt, hogy a fegyvereket költöztessék el legalább hat különböző, teljesen új helyre, mostanra azonban már ezekről is szatellitfelvételek százai készültek, s a tárolóbázisok ismerete igényli már az új áthelyezéseket. Hogy az ilyen arányú költözködés legalább akkora beazonosítási veszélyt jelent, mint a maradás az kissé zsákutcába tereli a problémát.

Ha már veszélyeknél tartunk: tény már, hogy új politikai erőként akar színre lépni a pakisztáni atombomba atyja, Abdul Kadir Khan. A kérdésnek egyelőre inkább erkölcsi éle van, mint biztonságpolitikai, a Nyugat politikai arcizmai még csak hitetlenkedő mosolyra húzódnak, főleg miután Khan úr kijelentette, hogy a pakisztáni parlamenti választások előtt (utána nem?) nem akar politikai szerepet magának csak akkorkát, mint mondjuk a Nelson Mandeláé volt.

Az otthon nukleáris nemzeti hősként tisztelt tudós akkor rontotta el a mojo-ját, amikor minden morális gátlás nélkül adott el atomtechnológiát Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának (a perzsa Fordoban és Natanznál így készült centrifugák forognak). Új alig-pártja, (Mozgalom Pakisztán Védelmére - Tehreek Tahaffuze Pakistan) állítólag csak a választások-választottak tisztaságán fog őrködni, de nyilván feltehető a kérdés, mennyiben lenne Khan úr arra hivatott, hogy az ország politikai szeplőtlenségét strázsálja, milyen alapon moralizál egyáltalán.

Amennyiben az ország két nagy pártja, a Pakisztáni Néppárt és a Pakisztáni Muzulmán Liga nem falják fel addig ezt a képződményt, akkor bizony félő, hogy Khan politikai hatalmat kap és gyutacsot a kezébe egy lőporos hordóban.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik