Ambrus Attila: Úgymond, hadd legyen PER?


-A A+

Van, aki alapvetésnek tartja. Van, aki az RMDSZ bűnbeesési pillanatának.

1993. júliusában a kormányzó szociáldemokrata párt főideológusai és az RMDSZ vezető politikusai a tengerparti üdülőhelyen, Neptunon az amerikai Project on Ethnic Relation (PER) kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek. És megegyeztek. Hogy miről tárgyaltak és miben egyeztek meg, erre azóta sem derült fény – hangoztatják ma is azok, akik árulásnak tartják a PER-találkozókat. „A (…) Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt, visszájára fordítani” – írja a Neptun-ügyről szóló könyvében Borbély Zsolt Attila.

Huszonegy évvel a neptuni tárgyalások után Brassó Pojanán találkoztak annak főszereplői. Felelevenítették a két évtizeddel korábbi eseményeket, a szervezés körülményeit, a párbeszéd beindításának (kezdeti) nehézségeit, leltárt készítettek az egyezmények megvalósult és a meg nem valósult pontjairól.

Dr. Allen H. Kassof, a PER érdemes elnöke emlékeztetett arra, hogy a PEReskedése a román–magyar dialógus megkezdése és fenntartása érdekében nem 1993-ban és nem a tengerparton kezdődött. Allen H. Kassof 1968-ban járt először Romániában, majd két-három évente rendszeresen visszatért ide, így jól ismerte a hazai valóságot, a magyar kisebbség helyzetét is. 1990-ben Domokos Gézával, az RMDSZ akkori elnökével megállapították, hogy gyakorlatilag nincs párbeszéd a román és a romániai magyar politikusok közt. A hatalom minden kisebbségi kérést azonnal lesöpör az asztalról. Meg kellett tehát teremteni azt a miliőt, amelyben szabadon és barátian beszélgethetnek a többségi és kisebbségi politikusok a legkényesebb kérdésekről is. A nyilvánosság kizárása éppen a nyílt és megoldásokhoz vezető dialógus érdekében történt – mondta Allen H. Kassof.

Az az időszak a jugoszláv válság (háború), a cseh és szlovák önállósulási kísérletek, a bolgár–török konfliktus időszaka volt. Élt még a marosvásárhelyi fekete március emléke. Az amerikai fél számára a marosvásárhelyi események is bizonyították, hogy nincsenek kommunikációs csatornák a román és az erdélyi magyar politikusok között.

Arról már a biztonságpolitikai szakértő Larry Watts beszélt, hogy az USA 1993-ig komolyan számolt egy erdélyi etnikai háború lehetőségével. Abban az időben vált politikai bestsellerré Samuel Huntington civilizációk harcáról szóló jóslata, s az erdélyi helyzet tökéletesen alkalmas volt egy ilyen típusú konfliktus kirobbanására. Larry Watts visszaemlékezett, Budapest 3,5 millió erdélyi magyarról beszélt, Bukarest 1,5 millióról. A magyarok ellen irányuló etnikai diszkrimináció ténye nyilvánvaló volt. Mindkét félnek jó oka volt arra, hogy ne higgyen a másiknak. A románok a magyarok lojalitását kérdőjelezték meg, a magyarok a többség hajlandóságát, hogy jotányit is engedjen a kisebbségi jogok érvényesítésében.

Az erdélyi magyarok támogatása az Egyesült Államokban nem volt egyértelmű. Sőt. Az 1995-ben Atlantában megtartott újabb tanácskozásról – amelyen részt vett a Neptun-ügy bírálója, Tőkés László is – a tekintélyes és befolyásos New York Times újságírója, David Binder azt írta: megérkeztek Amerikába azoknak az erdélyi magyar terroristák, akik Erdély függetlenségét kívánják. Az RMDSZ küldöttség heves tiltakozására másnap David Binder helyesbített: nem erdélyi, hanem magyarországi terroristák érkeztek a tárgyalásokra.

Négy nevet említenek ma az amerikai szakértők azoké közül, akik ebben a helyzetben felismerték a párbeszéd szükségességét: román részről a Viorel Hrebenciuc, magyar részről Borbély László, Frunda György és Tokay György. Viorel Hrebenciuc volt az, aki kiötölte, hogyan lehetne intézményesíteni a többség és kisebbség viszonyát. Így jött létre a kormányszintű intézmény, a Nemzeti Kisebbségi Tanács. Akkor, amikor a szociáldemokraták kénytelenek voltak együtt kormányozni a Nagy-Románia Párttal, a Román Nemzeti Egységpárttal, a Szocialista Párttal, azaz Corneliu Vadim Tudorral és Adrian Păunescuval.

A neptuni tárgyalások magyar résztvevői ma úgy látják, a PER segítette az erdélyi magyar politikusokat, hogy elmondhassák a román politikusoknak: az erdélyi magyarság olyan mértékben lesz lojális a román államhoz, amilyen mértékben az biztosítja a kisebbségi jogokat, s amennyiben egyenlő partnernek tekinti a kisebbséget és annak képviselőit. A PER nyomán – az 1993–2004 közötti időszakban – történt előrelépés a kisebbségi jogok biztosításában, érvényesítésében: a nyelvhasználat, az oktatás terén.

Az utóbbi időben azonban ismét üzemzavar mutatkozik. Érthetetlen a közösségi szimbólumok ellen indított hatósági zaklatás, az anyanyelvhasználat tiltása a bíróságokon vagy az autonómia törekvések lesöprése a tárgyalóasztalról, noha ezek jól beilleszthetőek a lassan elódázhatatlan decentralizációs, régiósítási folyamatba.

A brassó-pojánai tanácskozás résztvevői szerint ismét szükség van a rendszeresített román–magyar párbeszédre, a szabad és baráti beszélgetésekre. Kérdés, hogy a fiatal politikusok így látják-e.

A fiatal generációhoz tartozó RMDSZ-politikus, aki 1993-ban a Neptun-ügy résztvevői ellen voksolt, amikor egyetlen szavazaton múlott, hogy a három politikust nem zárták ki a szövetségből, ma azt mondja, ő is a párbeszédet és nem az örökös és terméketlen konfrontációt támogatná. Látva a múltat és jelent.

A Neptun-ügy a konfrontáció hívei számára árulás. A párbeszédben bízók számára alapvetés. Megítélése hosszú ideig eltérő lesz. De az tagadhatatlan: a jelen akkor kezdődött újra. 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup