Eleinte olyan volt mint a nem létező kishúgom.

Remélem, Európának is adtál a csokidból. Kérlek, ne húzd a haját! Pár évvel később: Európát is vidd magaddal a buliba. Folyton itt kuksol egyedül.

Valahogy azt hittem, nincs is rá szükségem. Épp elég a szomszéd fiúval lógni, aki kicsit kövérebb és vidámabb, mint én, és mindig van szendvicse. Ő is távoli rokon, és ez épp elég. Európa ott volt a családi képeken, tudtam róla, hogy van, létezik. De mit kezdhettem volna vele? Igazából nem is értettem, hogy miket mond, kikkel barátkozik. Idegen bolygó. Jó tanuló és stréber. Folyton jelentkezik órán. Nem nyal a tanároknak, de azért magabiztos. Otthon hülye szabályokra figyelmeztet, rád szól, ha nem késsel, villával eszel. Olyan, mint az anyád, de mégse.

Pár év múlva, a nagy változás után olyan lett, mint a környék legjobb nője. Azok a mellek! Az a párnás, mégis feszes comb. És az az ismeretlen, vadító sötétség közte! Róla álmodozott mindenki. Európára verted ki otthon, a paplan alatt, érte nyögtél nagyokat. Udvaroltál neki, drága virágot vettél, a legjobb ruhádat vetted fel, és abban bíztál, hogy egy nap majd enged neked, és megfoghatod a mellét. Csöcsörészheted a sötétben. Sőt, egy nap kézen fogva sétál majd veled az utcán, együtt korzóztok a téren. Fényes nappal. És eldicsekedhetsz majd vele a haveroknak. A szegényebbeknek, akik csak a nyálukat csorgatják utána, néha még össze is verekednek miatta. Te viszont kidüllesztheted a melled végre, mert lám, mire vitted. Megtanultad a kedvenc zenéjét és olvasmányait, átvetted a szavajárását és a példaképeit, hogy minél jobban magára ismerjen benned. Állítólag ez a hosszú kapcsolat titka. Úgy tettél, mintha ő lennél kicsit, csak zúgjon már beléd. Fogja már meg! Aludjon már ki ez a rettentő vágy, ami úgy feszít reggel és este. Amitől olyan elveszettnek érzed magad. Mert nem egyszerűen nő kell, nem kuplerájra vágysz. Ő kell és kész. A legjobb. Az a szőke, kék szemű.

Aztán valahogy elmúlt minden. Megdugtam, na és? Ennyit mondtál róla utána. Mert tényleg jó volt, ahogy rád mászott. Volt néhány erős pillanat. De ha alaposan megnézed, végül ő is olyan, mint a többi luvnya. Egy idő után követelőzni kezd. Számon kéri, hogy ki vagy, mire vitted. Utálja, ha a kanapén döglesz egész nap, vakarod a tököd és meccset nézel. Nincs már szabadság. Nincs méltóság. Többé nem lehetsz az, aki mindig is voltál. Azt is megmondja, hogy hova tedd a távirányítót, ami naná, hogy nála van. Hülye picsa, most már világos. Lefekvés előtt megint kurvákra gondolsz, hogy jó lenne elmenni hozzájuk, még az sem baj, ha elkapsz tőlük valamit. Kigyógyulsz te mindenből.

Mostanság meg olyan, mintha a nővérem lenne. Tartok tőle, de kiröhögöm a háta mögött. Persze, ha megszorulok, akkor jól jön, mert neki még hó végén is marad valami a pénztárcájában. Kicsit papol előtte, de legtöbbször mégis ad valamennyit. Néha nem is kell visszaadnom. Csak legyek végre rendes ember. Mindig ezt mondja. Mintha az anyám lenne, megigazítja a ruhámat, méltatlankodik egy sort, ha foltos az ingem. Ő nem nő, én sem vagyok férfi. Semmi izgalom nincs köztünk. Rokonok vagyunk. Bár szerintem az ő apja nem ugyanaz, mint az enyém. De ezt nem mondom ki előtte. Csak otthon, a négy fal között. Talán lehetnék még mellette valaki, de nem mindig érdekel. Ő úgyis segíteni fog, amíg él. Egy nővért nem veszít csak úgy el az ember.

Európa, megfojtasz, mondom neki néha. Akkor csak néz rám, és úgy hülyéz le, hogy körbeírja. Finoman, okosan. Hallgatnom kellene rá, de utálom ezt bevallani. Arról sem beszélnék előtte, hogy kicsit elhízott. Meg olyan trampli lett, masszív. Nem is értem, mások mit szeretnek benne. De aztán úgyis bocsánatot kérek tőle magamban. Azt nem heverném ki, ha megharagudna rám.

Európa, te bamba nő, mondom neki néha vasárnap délután. Akkor most adsz pénzt mozira? Néz rám, és persze belém lát. Miért is, kérdezi. Őszinte leszek. Egy kicsit szeretnélek elfelejteni.