Ady András: Mert Napóleon is csinálta?

Mostanra már befestette Moszkva feketére Kijevet, a Krímet elsiratták Washingtonban, Brüsszel keresztvetésben gyakorolta magát, és Ukrajna szakadár keleti része harctérré alakult. Feltalálták a kétezer-tizennégy pont egyes NATO-t, EU-ázsiója lett a Kusturicás balkáni vircsaftnak, a Pershingeket átfestették Patriótákra, és újraismerkedik a már rég több sebességes EU a mikor csigalassú, mikor villámgyors Oroszországgal.

A kérdés, hogy lesz-e ebből hidegháború pont kettes, s ha lesz, hideg marad-e, közelebb került, de az is sürgető érdekesség, hogy miért aggódik a választása miatt ejtésre ítélt Krím legalább négy múzeuma. A helyi szakemberek aggódnak a százával Amsterdamba kiállításra szállított artefaktumok miatt, amelyek még az elcsatolás előtt kerültek Dániába. És persze aggódnak a dán szakemberek is: ők tulajdonképpen kinek küldjék haza az ukrán nemzeti kincsként titulált tárgyakat, ki is most már ezeknek a tulajdonosa?

Az természetes, hogy a Radában hangot kapott a félelem, miszerint az orosz hatóságok tulajdonképpen kirabolják a krími múzeumokat, és visznek minden mozdíthatót Moszkvába, vagy Pityerbe. Ebben az új vetületben csak az a zavaró, hogy tálalás szerint inkább van szó egyfajta népirtásról, amely a kulturális és történelmi kincsek elrablásával kezdődik, mint arról a tényről, hogy Kijevet legalább történelmi öröksége védelmében segítse hatékonyan az EU, USA, ha kell a galaxis összes szakfóruma és szakértője.

Fennáll a veszély, hogy amennyiben ebben az értelemben megpróbálják összemosni a valós és az átvitt értelmű genocídium fogalmát azzal, hogy műkincsek és ereklyék vándorolhatnak Oroszországba, épp ellenkező eredményt érnek el: sokan inkább hátralépnek a kérdés valós vizsgálatától a bonyolultság miatti félelmükben, vagy ellenkezőleg, nem veszik komolyan az egészet, mondva, hogy politika áll egy malőr mögött.

Meggyőződésem, hogy viszonylag egyszerűen ellenőrizni lehet, mennyiben módosul majd az Ermitázs tárgyjegyzéke, ahogy az is, hogy nem így kell múzeumokat kirabolni, főleg, ha azok immáron orosznak számítanak.

Amit azonban fel kell gyorsítani, s ebben igenis lehetne úttörő Kijev (a saját kincseinek védelme mellett), az a szovjetek által főleg a második világháború alatt és után az európai doméniumokról orosz földre hordott történelmi értékű tárgyak, műtárgyak hazajuttatásának tisztázása. Itt nem annyira a Napóleon által Oroszországba vitt, majd menekültével ottmaradt tárgyakról van szó, de inkább a német, magyar, lengyel tárgyi történelem és lopott művészet hazaszállításáról. Úgy tudom, 1998-as keltezésű az a törvény, amely szerint minden olyan kulturális műkincs, amely a második világháború után került Oroszországba, a nemzet kincsét képezi, és csak a parlament engedélyével szolgáltatható vissza. Így viszont korántsem egyszerű és sikerrel kecsegtető folyamat a visszaszolgáltatás. 

Kimaradt?