Alaphír: valaki az éj leple alatt zászlót tűzött a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművére. Kiegészítő infó: nem a magyart, hanem a románt. Lehetséges folyományok: ugrásra készen várakozik valaki egy közeli magaslesen megtudni, ki és mikor emeli le a kitűzményt. Mi célból? Kinek lesz hozzá mersze.

A betelefonáló érdekvédelmi szervezet ezért provokációtól tartva, jogkövető állampolgári remegve értesítette a rendőrséget. Tovább bekövetkezett folyomány: a rendőrség első fokon hárít, másodfokon azt kérdi teljes vaskalap-szélességű naivitással: mióta tilos kitűzni a piros-sárga-kéket a RNK-ban? Ebből levonható következtetés: a rendőrség vagy ravasz, furfangos vagy tapintatos, mint a tuskó és a hét kiló nyersvas 100 méterről ejtett 9,8-es gyorsulás mellett.

A szervezet provokációról beszélt – de ezt már idéztük. Az önkormányzati főtanácsnok szerint ez csak a figyelem elterelését szolgálja, az igazi véres honi kérdésekről terelgeti el a figyelmet, mint a juhász egyik dombot a másiktól.

1. Következtetés: a tanácsi férfiú nincs amit mondania. 1. A. Nem mondhat mást, mert nincs a megbecsülhető információk birtokában. 1. B. Nem tudna egyebet mondani, mert ez jól bevált közhely. Ezt hajtogatjuk 1990 óta.

Holott – ellenkövetkeztetés: ez nem figyelemelterelés, hanem ellenkezőleg figyelemfelhívás volt. Arra akarja figyelmeztetni a privilégiumoktól és preferenciális bánásmódtól elvakított, elhízott magyarokat, hogy nana, fiúk-lányok, lesz még így sem. Általános előzmény (elméleti megközelítés:) Azt a provokatőr is tudja, hogy a romániai közember cselekvőképessége, lehetőségei erősen korlátozottak, az abszolút fagypont felé közelítenek. Ezért ott cselekszik, ahol kezébe veheti a mások sorsát. A kisebbségét, ha már magán csak gonoszkodással könnyíthet. Pedig mennyivel élvezetesebb az önkielégítés pornólandi képek nézegetése közben...

Erőteljesebb változatban: a provokátor, az elkövető, a szándékait megvalósítani tudót védi a rendőrség hihetetlenül fejlett szimata, Dusambé belügyminiszter magyar-imádata is neki fuvolázik. Neki játszik alá az a tény, hogy a bűnüldözési nyilvántartás, az országos elektronikus háztartásnak fuccs. Beállt az allgemeine csőd. Ellenvetés: az ilyen zászlótűző ember Dusambe miniszter országlásában, pártjában, olyan mint Safarov, az azeri nemzeti baltár.

A zászló kitűzésével az volt a célja, hogy a magyar közösség megértse, megszívlelje, sehol sincsenek privilegizált helyei. Az a föld, rög, fűszál, harmat, ahol március 15-én vagy október 6-án ünnepel, az a virág, amelyből nemzeti hőseinek koszorút fonat egyelőre, az a kő, amelyből százharminchét éve rakták az emlékművet, az a sír hol a faragó, már századéve pihen, mind-mind a zászlófiaké. Az emlékművet annak idején az mentette meg, hogy a feliratot fogalmazó Jókai Mór hibátlan történelmi jövőérzékkel nem írta rá azt a szót, hogy magyar vagy székely. Emiatt állhatott mostanig.

De már ez sem biztos. Egyetlen dolog sicher: valaki lesben áll, arra vár, ki távolítja el a zászlót. Ha román, megkeresik, s még az unokáit is hetedíziglen hongyalázó árulónak kiáltják ki. Ha magyar, annak beláthatatlan következményei lesznek. Például azonnal letartóztatják és az enyedi vagy szamosújvári fegyházban a zászlószövődében készíti azokat a szimbolákat, amelyeket az összes romániai emlékműre kitűznek éjjel-nappal. Sőt túlórában ugyancsak Enyeden készül az ukrán honfiak számára a Vereckei hágón álló honfoglalás-emlékműre kitűzendő.

Pusztán euro-atlanti szívességből.