Ambrus Attila: A kendőzetlen autonómia

A román szólás szerint, ha feltétlenül szükséges, akkor jó szívvel.

A kormánykoalíciónak az az érdeke, hogy olyan alkotmánytervezetet dolgozzon ki, amely az erdélyi magyaroknak is tetszhet – a jelenlegi alkotmánynál valamivel több jogot biztosít –, így hátha megszavaznák. Mert az új alaptörvény elfogadásához ötven százalékon felüli részvétel szükséges, ha a népszavazást az EP-választásokkal egyidőben tartják. Lehetne természetesen hergelni is az erdélyi magyarokat, viszont elég okosak ahhoz, hogy rájöjjenek: ellene úgy lehet leginkább mondani az alkotmánytervezetnek, ha nem voksolnak a referendumon.

Nos, a kormánykoalíció inkább kecsegtet. Közigazgatási alegységek szerveződhetnek a megalakítandó régiókon belül; a romániai nemzeti közösségek szimbólumhasználati joga pedig szavatolt – ez került be az alkotmánymódosító tervezetbe az RMDSZ javaslatára, számolt be a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság RMDSZ-es tagja.

Azonnal ugrott is az RMDSZ ellenzéke: nem értik, mi az a közigazgatási alegység; különben tudják, hogy mi az a közigazgatási alegység, ám nem kérnek belőle, ők Székelyföld teljes körű autonómiáját követelik. (A tervezet csapdája egyébként az, hogy egészen pontosan így szól: a hagyományos térségek szerveződhetnek közigazgatási alegységekbe. Itt aztán lehet vitatkozni azon, hogy a román pártok szerint nem is létező, „úgynevezett” Székelyföld hagyományos térség-e vagy sem…)

Azoknak, akik valóban nem értik – vagy csak úgy tesznek, hogy nem értik –, a közigazgatási alegység létrehozásának alkotmányos joga megnyitja az utat a dél-tirolihoz hasonló önrendelkezés lehetősége felé. A nagy kérdés az RMDSZ- és az erdélyi magyar ellenzéki politikusok számára tehát nem az, hogy mi ez, hanem hogy akarják-e valóban azt, aminek megvalósulását éveken át, egészen a legutóbbi időkig a legmagasztosabb célnak neveztek.

Dabis Attila politológus, a Székely Nemzeti Tanács megbízott külképviselője korábban így fogalmazott: „… a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott statútum a dél-tiroli kerettörvényen alapszik, az intézményrendszer hasonló, bár nem azonos.” Újságírói kérdésre pedig – “Miért minta, modell Dél-Tirol bejárt útja Székelyföld vonatkozásában?” –ezt válaszolta: „Azért, mert a székely nyakasság – ha úgy tetszik, következetesség – a követelést magát teszi hasonlóvá a dél-tiroli németek küzdelméhez.”

Noha évek óta a dél-tiroli önrendelkezés modellértékű a székelyföldi önrendelkezést célként kitűző politikusok számára, annak lényege jobbára ismeretlen a székelyföldiek előtt, és megkockáztatom, néhány autonómia-harcos számára is.

Kevés szó esik arról, hogy miután Ausztria és Olaszország külügyminiszterei 1946. szeptember 5-én aláírták Dél-Tirolról a Gruber–De Gasperi Egyezményt, amely szavatolta a német kisebbség számára a törvényhozói és végrehajtói autonómiát Bozen tartományban, az olaszok úgy kerülték meg ennek maradéktalan teljesítését, hogy Bozent egyesítették Trentino tartománnyal. Az így létrejött Trentino – Alto Adige tartomány ugyan szintén autonómiát kapott, az etnikai arányok viszont az egyesítéssel módosultak. Bozen alrégió teljes kisebbségi önrendelkezését végül 1971. november 10-én ismerték el.

A helyi önkormányzat azokban a kérdésekben dönt, amelyek az önazonosság megőrzését szavatolják: helyi közigazgatási szervek megszervezésében, a hagyományápolásban, a kulturális és tömegtájékoztatási intézmények működtetésében, oktatási és szociális kérdésekben. A megyében beszélt két nyelv a hivatalokban egyenrangú. Köztisztviselő eleve nem lehet az, akinek nincs mindkét nyelvből nyelvvizsgája. (Lefordítva, a mi esetünkben: a székelyföldi román hivatalnoknak magyar, a magyar hivatalnoknak román.) Nos, legalább ennyit tudni illik arról a modellről, amellyel példálózunk. És el kell olvasni Kuszálik Péter tegnapi maszol.ro-n megjelent jegyzetét is a pénzügyi terhek átvállalásáról!

A romániai központi régión belül létrejövő székely alrégió és annak kisebbségi önrendelkezése lehetne az elérhető cél jelenleg. (Igaz, az sem azonnal valósulna meg.) Ki lehet ezt a célt jelölni, vagy el lehet vetni – és tovább menetelni a ma még elérhetetlennek látszó teljes Székelyföldi autonómiáért. A politikusok felelőssége a választás. Ám jó lenne, ha opciójukat inkább a racionalitás vezérelné, mintsem az érzelmek.

 

Kimaradt?