Sebestyén Mihály: Ami fontos és ami nem


-A A+

Már csodálkozni sem kell azon, hogy a hazai médiában EBA (EBOLA) esküvője SYDA-val (AIDS) nagyobb nyilvánosságot kapott, mint a Mikó kollégium visszaszerzésére indított tömegtüntetés, tiltakozó akció. Sőt a székely esemény kisebbítésének legjobb formája a tüntetők számának zsugorítása. Ezenkívül a szervező/támogató egyházak közül gondosan kifeledni a katolikus egyházat (amely jelen volt, templomának harangjai is megkondultak!), ui. a pápával illik jóba lenni, hiszen ő Európa felé a román állam egyik legrégebbi kapcsolódása (vö. görög katolikusok).

Az objektív tudósítás nem ismerheti el a megkárosított fél igazát, történelmi múltját, az alapítás jogszerűségét és a működtetés századát a bírósági döntéssel szemben, mi több, semmiféle részvétet, empátiát nem nyilváníthat, lehetőleg egy suta mondatot ragad ki a tiltakozások tömkelegéből, viszont ellensúlyozásként rengeteg magyar jelképet mutogat, ismerve a romániai elsőgenerációs átlagtévénéző mani- és pedipulált tudatát, módosított és feljavított nacionalizmusát.

A minap apróbb kísérletre is sor került. Egy újságíró beírt az országosan olvasott napilap elektronikus változatának levelezőoldalára – közvélekedés az utolsó csepp más véréig – megkérdezve, ha a japán lányka helyett az otopeni-i szörnyeteg egy magyar, netán zsidó vagy cigánylánykát gyilkolt meg, ugyanekkora erejű és ily elsöprő lenne a felháborodás, akkor is azt követelnék, hogy nyelvénél, péniszénél, szívgödrénél fogva akasszák fel, vágják darabokra, süssék meg csóré kolbásznak az elvetemültet? Nem untatom az olvasót a reakciók hevességével, sem a visszavonások őszinteségével, hiszen a névtelenség jól takaró homályában a tudatalatti minden okádéka a felszínre tört, s aki ma tömegpszichológiával bíbelődik, az kiváló gyúanyagot, mintatömeget szedhet össze egy-egy jól irányzott kérdéssel.

Tény, hogy alig akadt a beírók közt rendreutasító, erélyes hang, amely azt hangsúlyozta volna, hogy nem az áldozat nemzetisége a döntő, hanem a vele szembe elkövetett életellenes cselekedet megbocsáthatatlansága.

Persze ebből arra következtetni, hogy a publikum vérszomjas lenne avagy elvetemült, elvakult, elmeháborodott, homloklebeny-sérültként kellene őt azonosítanunk, súlyos hiba lenne, de mindenképpen arra utal, hogy nem az EBA esküvője a legfontosabb fejlemény a kollektív tudat sajtárában.

Az esküvő megható és mondain volt, a 600 meghívott a snagovi vizivillában felségesen érezte magát, a Nagy Visszahajózott csillogott, a kormány az öklét rágcsálta, hogy nem kapott meghívást az év eseményére, a tévénézők szoronghattak, ha a boldogító igen előtt/után a pópa matrózcsomóval köti össze a vőlegénység és a menyasszonyság kezét, fejükre koronát vagy matrózsapkát illeszt.

A Mikó ebből a perspektívából afféle felejthető kis pörsenés a román justitz-demokrácia orcáján, ami gondos elfektetés, jogsértés, aktatologatás, agyonhallgatás után magától leszárad. Kinek tűnnék fel néhány háborgó magyar gazdán és palástos egyházi szolgán kívül ebben az általános aszálysújtotta IMF-világban?



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik









popup