Bogdán Tibor: Vígjáték – egy felvonóban

Romániában az utóbbi húsz év alatt – meg persze, előtte is – a lakosságnak nem volt sok oka az örömre. Nem örvendhettünk szívből az 1989-es forradalomnak, hiszen az a kommunisták másodosztályát hatalomra juttató puccs volt. A továbbiakban Petre Roman „megnyerte a fogadást" a mezőgazdasággal, a gazdasági élet úgynevezett liberalizálásával elindította a féktelen inflációt, Ciorbea bezárta a bányákat, aztán következtek a gyárak, jött a politikusok csúszópénzeit szolgáló privatizáció, a választásokon szüntelenül két rossz volt az alternatívánk, több millióan vándoroltak ki az országból, ágyő, Schengen, a negatív felméréseket kivéve Románia tökutolsó az unió minden lajstromán...

A rossz hírek húszegynéhány éves sorozata után Gura Humoruluiból (ne tessenek hitetlenkedni, a helység neve ezúttal nem beszélő név!) a jó hír végre úgy jött, mint Szaharában a tavaszi áradás. Nem csoda, hogy összeverődött mindenki, aki csak számított valamit a politikában, az önkormányzatban, a civil életben. Ott voltak szenátorok, honatyák, a prefektus, az alprefektus, a polgármester, az alpolgármester, a megyei tanács elnöke, más városatyák, intézményvezetők, az írott és sugárzott sajtó képviselői, és nyilván papok, az ortodox egyház képviselői, akikre a politikai szónoktatok után a felszentelés feladata hárult.

Végre ugyanis volt, amit felavatni. Nem hiába mondotta a megyei tanács elnöke, hogy már annyi ünnepségen volt, amelyen legfeljebb egy-egy alapkő letételét tapsolták meg, most viszont valóban van minek örülni. És igaza is volt: mert ha egy miniszterelnök elment egy 415 kilométeres autópálya alig 50 kilométeres szakaszának felavatására, miért ne gyűlnének össze a hírességek egy ilyen esemény alkalmával, amely abszolút premiert jelent.

Első alkalommal történt meg ugyanis, hogy a Gura Humorului-i kórház – liftet kapott. Igaz, a felvonó kicsi – de maga a város és kórházi egysége sem nagy –, a hírességek így csak több menetben jutottak fel a második emeletre, ám ez csupán a lift megbízhatóságának, tartósságának, üzemképességének volt a bizonyítéka.

A „helyzet magaslatán", a legfelső, második emeleten bőségesen akadt a pezsgőből is, amelynek elfogyasztása után a házigazdák – talán higiéniai okok miatt – a lépcsőkön terelték lefelé vendégeiket, a mindenre kíváncsi, izgága sajtósokat pedig megnyugtatták, hogy a lift kitűnően működik lefelé is, de hát a felvonót elsősorban a betegeknek szánják majd, akik nem csak felfelé, de lefelé is közlekedhetnek vele. Igaz, a másodikon ők feltehetően nem kapnak majd pezsgőt.

De az is kérdés, kapnak-e kezelést? Mert felvonóban immár bővelkedhetünk – orvos viszont egyre kevesebb lesz, mind többen keresnek maguknak (és találnak) megélhetést a határokon túl. Ahol társadalmi és anyagi elismerést, magyarán: a munkájuk fontosságának megfelelő fizetést is kapnak – a lift mellett.

Kimaradt?