Bogdán Tibor: Honatyai ki-mit-tud

Miután a számítástechnika botrányos fejlődése nyomán a plágiumszülte, „lopott doktorok" szélhámiáira igen rövid idő alatt fény derült, a korábbi botrányok láttán a magas tisztségekbe felkerült politikusok mostanra megokosodtak, és doktori cím helyett különféle kitüntetésekkel, oklevelekkel „tömik ki" egyébként meglehetősen sovány önéletrajzukat.

Ion Diniţă képviselő például azzal dicsekszik, hogy megkapta a román ortodox egyház egyházi érsekségének a világiak között kiosztott Şaguna Keresztjét, Maria Grapini, a kis- és középvállalatok, valamint az idegenforgalom minisztere elismerést vehetett át a Siker titka című kiadványtól azért, mert „egyedüli román tagja volt a 32 legjobb európai üzletember csoportjának". Remus Pricopie oktatási tárcavezető a „21. század vezetője" kitüntető címmel büszkélkedhet, Gigi Becali pedig önéletrajzába azt írta be, hogy 2008-ban a Capital című lap listáján a leggazdagabb románként szerepelt. Bukarest 3. kerületi polgármesterét, Robert Negoiţát 2008-ban, az Év hírességei gálán a „legmerészebb üzleti elképzelésért" tüntették ki, Alexandru Cordoş honatya pedig azt tartotta kiemelkedő sikerének, hogy részt vehetett a „családi erőszak elleni, az áldozatok társadalmi beilleszkedését szolgáló sokoldalú beavatkozás nemzetközi értekezletén" – aminek a szépségéből már csak az von le, hogy a rendezvényt éppen választási körzetében, Nagybányán tartottak.

Mircea Banias önéletrajzából természetesen hiányoznak olyan jelentőség nélküli momentumok, mint például a konstancai kikötőben elkövetett korrupciós cselekményekben való részvétele, a resicai gépgyárnak törvényellenesen eladott elkótyavetyélt, származási helyüket illetően meglehetősen gyanús motorok eladása, a Demokrata Liberális Pártból történt kizárása, ott szerepel viszont az, hogy „NATO Senior Executiv Master" diplomát szerzett a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Iskolában. Banias szerint oklevele feljogosítja arra, hogy bekerüljön a NATO vezérkarába. Most már csak arra kell várakoznia, hogy be is válasszák.

Liviu Dragnea, a miniszterelnök helyettese Oscar-díjat kapott. Persze nyomban tisztázza: nem Hollywoodban, hanem Alexandriában, és nem Egyiptomban, hanem Teleorman megye székhelyén, ahol a teleormani Oscart minden évben a megye valamely „kiváló fiának" adnak át.

Nyilvánvaló, hogy a doktori dolgozatát illetően még mindig plágiummal gyanúsított Victor Ponta kormányfő sem kívánt lemaradni: őt valahol Olaszországban részesítették az Ordine della Stella della Solidarieta Italiana érdeméremben.

Többen technikai jártasságukkal kérkednek. Cornel Blăjuţ képviselő önéletrajzában feltüntette, szerszámgépeken is tud dolgozni, Ion Hulea ejtőernyős kiképzést kapott, továbbá katonai járművek vezetésére képesítették, Nicolae Bădălău motorkerékpáros és professzionista gépkocsivezető, aki A, B, C, D és E típusú gépkocsikra szóló engedéllyel rendelkezik.

Ennyire sokoldalú, okos honatyákkal csak viszi majd valamire az ország!

Kimaradt?