Bíró Béla: Chemnitz egy szakember szemével


Bíró Béla: Chemnitz egy szakember szemével


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

A német, sőt a világsajtó is hova-tovább két hete Chemnitz nevétől hangos. Az egykori NDK-hoz tartozó szászországi kisvárosban, miután a gyanú szerint három észak-afrikai bevándorló egy német fiatalembert megölt, másik kettőt életveszélyesen megsebesített, az emberek utcára vonultak. A többség az áldozatot gyászolta, és azt a kormánypolitikát ítélte el, amely ide vezethetett. Ezzel párhuzamosan azonban ellentüntetésekre is sor került, sokan ugyanis úgy vélték, hogy azok, akik az áldozatokkal szolidarizáltak, a sajnálatos eseményt arra próbálták fölhasználni, hogy szélsőjobboldali meggyőződéseiket és idegengyűlöletüket nyilvánosan kifejezésre juttassák.

Sőt mint utólag bebizonyosodott, az ARD hírtelevízió még manipulálta is az eseményről készült tudósítást, a tüntetést bemutató képsorokba korábban készült, valóban szélsőjobboldali tüntetők rendőrséggel való összecsapásait rögzítő szekvenciákat spékelt, azt a benyomást keltve, hogy az erőszakos cselekedeteket a békés tüntetők követték el.

Időközben az internetre egy videofelvétel is felkerült, melyen feketébe öltözött, szász dialektusban beszélő fiatalok a nyílt utcán szemmel láthatóan idegeneket támadnak meg és üldöznek. Máig sem derült ki, hogy a felvételek honnan kerültek fel az internetre, ki készítette őket, és egyáltalán, hogy pontosan hol készültek. A Német Alkotmányvédelmi Hivatal (azaz a német titkosrendőrség) elnöke, Hans-Georg Maassen úgy nyilatkozott, hogy „Nem rendelkezünk semmiféle bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy az interneten terjedő videó valóban hiteles lenne.” Igaz, azt is hozzátette, arra sincs bizonyíték, hogy egyértelmű hamisítványról vagy akárcsak manipulált képsorokról lenne szó. Ennek ellenére a sajtó őrá is ugyanolyan össztüzet zúdított, mint Seehofer belügyminiszterre, aki azt állította, hogy ha Chemniztben él, maga is részt vett volna a tüntetésen.

A történésekből a sajtó a keletnémet szélsőjobb erősödésére, az idegengyűlölet és – egy kóser vendéglő elleni támadásra alapozva – az antiszemitizmus eluralkodására következtetett. Számos lap szinte már az 1933-as állapotok visszatérését vizionálta, s a helyzetért az Alternatíva Németországért nevű pártalakulatot tette felelőssé. Hogy az Alternatívának akár csak a békés tüntetés szervezéséhez volt-e köze, tisztázatlan, az azonban tény, hogy a keletnémetek és főként a chemnitziek sommás lefasisztázása látványosan megnövelte az AfD támogatottságát. A Dimap elnevezésű közvéleménykutató intézet hétvégi adatai szerint a párt a keletnémet részek első számú pártalakulatává lepett elő, s a maga 27 százalékával Angela Merkel Keresztény Demokrata Unióját is négy százalékkal előzte meg, miközben a szociáldemokraták 18 százalékon állnak. Megjegyzendő, hogy a chemnitziek mindazonáltal a legutóbbi választásokon a szociáldemokrata Barbara Ludwigot választották főpolgármesterüknek.

A Chemnitzre vonatkozó írások özöne (ahol az alapvetően békés, de a sajtó által továbbra is szélsőjobboldalinak bélyegzett tüntetések hosszú napokon át folytatódtak), gyakorlatilag áttekinthetetlen. Ember legyen a talpán, aki az igazságok és a manipulációk, sőt közönséges hazugságok tömkelegében eligazodhat. Erre én Magyarvistáról kísérletet sem tehetek.

Egy olyan személyiség következtetéseit fogom ismertetni, aki Németországban szakemberként és a nyilvánosság szereplőjeként (egész sor németországi és svájci rádió- és tévéműsor állandó meghívottja) és a szászországi Sebnitz szülöttjeként tárgyilagos megfigyelőnek tekinthető. Annál is inkább, mert szinte egész életét az NDK-ban élte le, és Chemnitzet is kiválóan ismeri. Szakmáját tekintve pszichoanalitikus, aki egész sor könyvében a tömegpszichológia kérdéseivel is foglalkozott. Hans-Joachim Maaznak hívják, s a Die Welt hasábjain Luisa Hofmeier készített interjút vele.

Már az interjú címe is sokatmondó: Olyan embereket diszkriminálnak, akik nem tettek egyebet, pusztán tüntettek. Maaz úgy véli, hogy mint minden tüntetésnek, ennek is volt politikai célzata, illetve olyan aspektusai, melyek politika célokra manipulálhatók. De mindenképpen el kell utasítania azokat az értelmezéseket, melyek Ludwig főpolgármesterasszony, illetve Angela Merkel sajtófőnökének, Steffen Seibertnek a nevéhez fűződnek, akik arról beszéltek, hogy Chemnitzben „összecsapásokra”, „idegenellenes hecckampányokra”, „utcai gyűlöletkitörésekre” került volna sor. Aki ezeket a valóságos, de marginális jelentőségű aspektusokat állítja középpontba, az csak elmérgesíti a helyzetet. Valójában a politika heccelte fel az embereket.

Ez azonban már évekkel korábban elkezdődött, amikor Angela Merkel szilveszteri tévébeszédében a bevándorlásellenes Pegida kapcsán „hidegszívűségről és gyűlöletről” beszélt. Ezek a szavak – mint a politika sok más megnyilatkozása – maguk is diszkriminatív, sőt rasszista felhangokat szólaltattak meg. Ahelyett, hogy arra kérdeztek volna rá, mi az, ami a tiltakozásokat kiváltja. „Nem azt állítom, hogy az embernek be kell csuknia a szemét a veszedelmes tendenciák előtt – állította Haaz –, csupán azt, hogy csínján kell bánnunk a minősítgetésekkel… Ha egy tiltakozóakciót azonnal rasszistának bélyegzünk, az emberek, hogy a kedvezőtlen következményeket elkerülhessék, argumentumaikat is elhallgatják, így aztán az érvek helyett az érzelmek hatalmasodnak el rajtuk. És akkor olyasmi történik, mint ami most Chemnitzben történt. A puskaporos hordó felrobban. Hogy egyetlen bűneset is vehemens tiltakozásokra adhat alkalmat, világosan jelzi, hogy itt megoldatlan társadalmi problémák egész soráról van szó: a menekültpolitikáról, az újraegyesítés politikai megoldatlanságairól, a keleti tartományok helyzetéről…”

Az igazi probléma azonban – folytatódik az érvelés – éppenséggel az, hogy a tiltakozás okait a hatalom figyelmen kívül hagyja, miközben a történéseket önnön politikai céljaira próbálja felhasználni. Nem jön rá, hogy ezzel csak olajat önt a tűzre, még inkább maga ellen fordítja a tiltakozókat, ha nem éppen az AfD karjaiba tereli őket.

„A sajtótól is sok mindent elvártam volna – válaszolta az újságíró nyilvánosságot érintő kérdésére Haaz – csak azt nem, hogy a szélsőjobb kérdését állítja középpontba. Márpedig éppen ez történt.” S valóban: ahelyett, hogy a tiltakozók argumentumait hozta volna nyilvánosságra, az ARD-riport egyetlen tüntetőt sem szólaltatott meg, miközben az ellentüntetőket többszörösen is beszéltette. Pedig nem csak megszólaltatni kellett volna őket, de el is kellene beszélgetni velük. Az AfD-vel is. „A mai légkörben – folytatta Haaz – ennek még a gondolata is anatéma alá esik. Aki kimondja, vállalnia kell a kockázatokat… Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy demokratikus társadalomban azok az embercsoportok, amelyeknek a véleménye nem számít politikailag korrektnek, egyszerűen kirekeszthetők a nyilvánosságból. Márpedig ez van. A politikai korrektségnek ez a diktatúrája félelemmel tölt el, mert én az NDK-s időkből nagyon is jól ismerem… Az embernek meg kell hallgatnia a másikat, még ha hülyének tartja is, mert csak így jöhet rá, hogy miért gondolja azt, amit gondol. Ez nálunk nem megy. Ez a mai demokrácia az »NDK-demokrácia« egyfajta »silányabb« kiadása. Én azt kérném a politikától és a médiától, hogy hagyja abba a gyalázkodást és a címkézést, az olyan kijelentéseket, hogy »azokkal mi szóba sem állunk!«. A sajtó legfontosabb feladata a megértés és a megértetés lenne. Lehetővé kéne tennie a konzervatív gondolkodású emberek számára, hogy kifejtsék és megindokolják álláspontjukat. Ha ez történne, a párbeszéd valóságos kultúrája alakulhatna ki.”

Haaz szavaihoz alig van amit hozzátenni. Legfeljebb önmagunk számára vonhatjuk le a tanulságokat.

Chemnitzen innen és túl.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik