Ambrus Attila: El kell innen menni?


Ambrus Attila: El kell innen menni?


Array ( [0] => AmbrusAttila.png [foto] => AmbrusAttila.png )
-A A+

Mifelénk arról vitatkoznak a politikai elemzők, újságírók, arról szól a közbeszéd, hogy az, aki bűnöző édesapa gyermekeként vágott rendet a gengszterek közt New Yorkban, aki a múlt évezred végének legdemokratikusabb országa egyik államának volt főügyésze, Rudolph Giuliani szavahihető vagy mocskos PSD-bérenc. És az egyszerűen lerudyzott amerikai politikustól el is vitatják a szabad véleménynyilvánítás képességét, politikai huligánként emlegetik, egy lapon Liviu Dragneával.

Magyarországon azon ujjong a kormánykritikus sajtó, hogy 2018. augusztus 28-án az ellenzék elkezdte lebontani az Orbán-rendszert, az MSZP pedig örül, mert Szlovéniában azzal, hogy egy neomarxista párt támogatásával a baloldal állíthat kormányt, a párt alelnöke szerint Orbán Viktor elbukott.

A kevésbé fontos jelenségeket felnagyító, kiforgató és nyilvánvalóan hátsó politikai szándékkal megírt propagandázók – álszenteskedve – azon siránkoznak itt és ott is, szerte a nagyvilágban, hogy intoxikációs kísérleteik kisebb visszhangot kapnak és  lagymatagabb reakciót eredményeznek, mint azt szerzőjük és esetleg sugalmazójuk elvárta volna. Eközben természetesen az újságírás – mert az egyre kevésbé van – presztízse csökken, azok sem kapnak kellő figyelmet, akik fontos dolgokról írnak, sorskérdéseket vetnek fel, s az újságírás szakmai elvárásai szerint meghagyják az olvasónak a lehetőséget a saját különbejáratú vélemény formálására.

Így maradt szinte észrevétlen, hogy a vajdasági magyar újságíró, Tőke János megírta és publikálta a nyár legfontosabb bejegyzését. Amely némiképpen új kontextusba helyezi a szintén vajdasági Gion Nándor múlt században megfogalmazott verdiktumát: El kell menni onnan, ahol ronda dolgok történnek!

Gion Nándor számára Szenttamás – regényének színhelye – a kerek világot jelentette, ahol minden megtörténik, ami a világban is megtörténhet, de ahonnan a szerző szerint a közelbe is van szökési lehetőség.

Mára a világ nem vált jobb helyé. Ám az is kiderült, hogy elmenekülni onnan, ahol a ronda dolgok történnek, nem jelenti a megnyugtató megoldást. Sőt! Hiszen a dolgok léteznek akkor is, ha nem tudunk róluk.

A jelen túlélésének lehetősége, tudomást venni a tényekről, meghaladni a posztigazság korszakát és hinni, hogy a hazugság nem relatív fogalom, hanem nevén nevezhető.

Fel kell ismerni a derűlátók és a notórius rémhírkeltők (sok újságíró és álhírlapíró tartozik közéjük) közti ellentétes világkép közt húzódó pásztát, amely élhető. Előbbiek úgy tartják, hogy félelmeink nem a múlt történéseinek valós ismeretén alapulnak, hanem az indokolatlan bizalmatlanságot tükrözik. Utóbbiak a bizalmatlanságot kultiválják.

Tőke János  elismeri, hogy nincs minden rendben a Vajdaságban. Sőt, talán egyáltalán semmi sincs rendben. Az országból is el kell menni, mert nincs itt perspektíva, nincs itt jövőkép. A legtöbben azt hajtogatják, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz.

És következnek Tőke legfontosabb mondatai:

„Hát, barátom, ez nem így van. Néha össze kell szorítani a fogadat, húzni kell egyet-kettőt a nadrágszíjon, és tenni azért, hogy jobb, hogy más legyen. Azt, amit az öreg Korpa, meg a Tőke nagytata épített éveken, évtizedeken át, meg amit a te nagyszüleid, szüleid tettek azért, hogy neked itt jó legyen, azt nem lehet annyival elintézni, hogy: el kell innen menni...”

Tőke János látja a délvidéki elvándorlás mértékét és hatásait. Az elmúlt években többen hagyták el a vajdaságot, mint a délszláv konfliktus háborús időszakában.

A szerző megoldást is ajánl arra, hogy hogyan tartsuk fenn szülőföldünket. Helyi gazdától vásárolja a túrót, helyi kézművesektől a felesége női táskáját, helyi szolgáltatót fizet, és így tovább... Hozzájárulva ahhoz, hogy ők is itt maradjanak, amíg csak lehet.

Egyszerűnek tűnik?

Sajnos sokaknak már nem.

A tömegmédia átláthatatlan őskori dzsungelként ábrázolja a világot, amelyet emberfölötti lények működtetnek, konspirálnak az egyén ellen, ahol állandóan rettegésben kell élni a kardfogú tigris esetleges támadása miatt, s ahol csak röpke örömet okoz, ha felismerünk egy megvásárolható lobbistának lefestett szörnyet, vagy ha megtudjuk, hogy a démonként ábrázolt politikus nem választói körében, hanem egy szomszédos országban, ahol éppen nem is járt, megbotlott.

Tőke János józanságra és felelősségvállalásra int. Hogy mi lesz mindennek a vége? Én még azt is elfogadnám, hogy szűnjön meg a média iránti kereslet, ha a sajtó nem képes a megújulásra, miközben ez lenne az ára a közösség megmaradásának.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik