Bogdán Tibor: Államtitkok


Bogdán Tibor: Államtitkok


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Na, tizenegy nappal a diaszpóra bukaresti tüntetése után a parlament védelmi bizottsága végre meghallgatta a belügyminisztert a rendkívül durva csendőrakciók kapcsán, bőségesen időt hagyva Carmen Dannak arra, hogy némiképpen magyarázatot találjon a saját és a csendőrség eddigi zavaros nyilatkozataira. Sajnos, hogy miket mondott, azt csak másod-, harmadkézből tudhatjuk, mert a sajtót kitessékelték a teremből, mivel a honatyák kérdéseire adott válaszok titkos információkat tartalmaztak, így a helyszínen csak azok maradhattak, akik az államtitoknak minősülő információk hozzájutásához való engedéllyel rendelkeztek.

Hát tényleg, az államtitkok, az államtitok, azzal nem igen lehet játszadozni – csak azt tudnám, mi lehet államtitkok egy tömegoszlatásban, még ha az igen durva is volt. Na jó, háború idején megértem, leplezni kell az ellenség előtt a csapatok felállását, a századok, ezredek létszámát, a fegyverállományt, a taktikát, a stratégiát. No de a csendőrség csak nem folytat háborút a békés lakosság ellen?? Negyven-ötven huligán – akiket a csendőrök jól ismernek a focimérkőzésekről – nyakon csípése pedig csak nem lehet államtitkok.

Akkor talán államtitkoknak minősülne az, hogy miként kell feltartott kezű embereket gumibottal agyba-főbe verni, hogyan kell könnygázzal közvetlen közelről arcba lőni az embereket. De hát hogy lehetne államtitok mindez, amikor a képek bejárták az egész világot, a tévénézők milliói élőben látthatták, a résztvevők pedig még meg is érezték a brutális csendőrattakot.

Az is lehet, hogy nem volna szabad elárulni, milyen anyagokat használtak a tömegoszlatásnál. Ám ez aztán végképp nem minősülhetne államtitoknak, hiszen az embereknek igenis tudniuk kell, hogy milyen eszközöket vetettek be ellenük, főként miután többen is jelentkeznek a kórházakban az ilyen-olyan anyagok okozta tünetek miatt.

Elképzelhető lenne, hogy az illetékesek titkos információnak tartják, miszerint több csendőr sisakján is leragasztották az azonosítási számot. De aztán kiderült, hogy sem államtitok, hiszen ha az lenne, akkor a parlamenti meghallgatás alkalmával a csendőrakció egyik irányítója nem közölte volna a tényt, miszerint csak arról van szó, hogy az eldurvuló tüntetés miatt segélycsapatokat kellett a helyszínre küldeni, ezért átszervezték az egységeket és a sisakok azonosító számai már nem az érintett csendőrt képviselték. Szerencsére a nagy felfordulásban találtak időt szigetelőszalag előkerítésére, a számok leragasztására.

No, ez aztán ugyancsak fura. Mert átszervezés ide-oda – ám nincs minden csendőrnek személyes védősisakja, a segélycsapatoknak innen-onnan kellett összekapkodni a védősisakokat? Ilyen szegény lenne a csendőrség? Ó, hát lehet, hogy éppen ez minősülne államtitoknak. De ez azért már mesés lenne…

De a mese folytatódik. Kiderült, hogy vannak „jó csendőrök” és „rossz csendőrök”. A belügyminiszter szerint a „jó csendőrök” törvényesen jártak el, amikor felemelt kezű embereket gumibotoztak, közvetlen közelről az arcukba lőtték a könnygázt, a „rossz csendőrök” pedig törvénytelenül tették meg ugyanezt. Utóbbiak számát egyébként a miniszterasszony korábban hatra becsülte, a parlamenti meghallgatáson viszont már tíz „rossz csendőrről” beszélt, akik „bűcselekmények feltételezett elkövetői lehetnek”. Egy távolabbi mesenapon akár megtudhatjuk a valóságot is, miszerint a tüntetés alatt minden csendőr rosszalkodott is egy kicsit. Persze, ha van türelmünk – meg főleg időnk – kivárni mindezt. De hát ihaj-tyuhaj, sosem halunk meg!

És a mese még mindig nem ért véget. A parlamenti meghallgatást megelőzően egy „jó csendőr”, teljes felszerelésben a gyakorlótéren először elméletben elmagyarázta a bamba népnek, meg a „gáznyelő civileknek”, hogy a nem halálos eszközök nem okoznak halált.

A háttérben két további egyenruhás csendőr is állt, valószínűleg a gyakorlótér őrségéből, mert ugye a gyakorlóteret őrizni kell, nehogy a sohasem alvó ellenség még a mi gyakorlóterünkön folytasson gyakorlatot ellenünk.

De aztán kiderült: a háttérben álló „jó csendőrök” a gyakorlati részhez tartottak: ők voltak a „csendőrségi gáznyelők”. Az elméletet elmagyarázó „jó csendőr” ugyanis a nem halálos könnygázfakasztó eszközöket sorra kipróbálta rajtuk. A „gáznyelő csendőrök” pedig jól állták a sarat, nem lettek rosszul, nem szédelegtek, a szemüket sem törölgették, a szétrobbanó gránát pedig nem sebesítette meg őket. Ezzel aztán mindenki előtt bebizonyították, immár a gyakorlatban is, hogy a halált nem okozó gázok nem okoznak halált. Igaz, a gránátot nem közvetlenül a közelükbe dobták, a sprayt sem egyenesen az arcukba fecskendezték, de hát így is…

A gumibotot viszont már nem próbálták ki rajtuk.

Istenem, ha nem lenne ennyire röhejes, talán még szórakoztató is lehetne ez az ország.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik