T. Szabó Csaba: Vallástudomány Erdélyben: minek az?


T. Szabó Csaba: Vallástudomány Erdélyben: minek az?


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Mostanság egyre több 17-19 éves tanulóval találkozom, akik a középiskola utolsó évében vagy épp a nagy döntés pillanata előtt állva töredelmesen bevallják, hogy milyen dilemmaként élik meg az egyetemválasztás és a majdani karrier egzisztenciális problémáját. Bár a Z generáció elvileg valamivel határozottabb, mint az ún. „millenials”, vagyis az 1980-as évek végén, 1990-es években születettek, általános jelenség, hogy a 17-19 éves generáció számára óriási fejtörést okoz az, milyen egyetemi szakra iratkozzon be. A lehetőségek ma már egy erdélyi magyar 18 éves számára is óriásiak, különösen az Európai Uniós kereteket tekintve: anyanyelven is félszáz szakon tanulhatnak két egyetemen is, Erdély számos városában, ha pedig úgy dönt egy fiatal erdélyi magyar, hogy szélesebb látókörre vágyik, akkor a lehetőségei gyakorlatilag határtalanok ma már – igaz, ez utóbbi opciót kevesen vállalják még ma is, tíz évvel az uniós csatlakozás után.

Ezekkel a fiatalokkal beszélgetve, gyakran találkozok azzal, hogy a „szenvedély” hiányáról panaszkodnak. Nem találják hivatásukat, nem érzik magukénak egyik tudományágat, választható szakot sem. Azok, akik így éreznek, legtöbbször a „pragmatizmus” elvét fogják követni: olyan szakra iratkoznak, amelyekkel könnyen és egyszerűen találnak munkát. Ezzel leginkább az IT szektor és az orvostudomány kecsegtetheti a bizonytalan fiatalokat.

Akad azonban néhány olyan, kuriózumszámba menő szakirány is az egyetemi tumultusban, amelyet a neoliberális piac szemüvegén értelmezve talán kevéssé találunk első látásra „jövedelmezőnek” vagy jó szellemi befektetésnek. Ilyen például a BBTE vallástudomány szakiránya. Anélkül azonban, hogy elógiumba bocsátkoznék, e tudományág forradalmi jelentőségére szeretnék rávilágítani, különösen egy olyan mélyes vallásos és babonás országban, mint Románia, ahol különösen fontos lenne, ha több vallástudós alakítaná a társadalmi párbeszédet.

Vallástudománynak nevezzük a régmúlt és kortárs társadalmak vallási folyamatait és jelenségeit elemző, kizárólag tudományos, tehát nem teológiai szemszögből vizsgáló tudományágait. A hagyományosan Max Müller 1873-ban kiadott klasszikus művétől (Bevezetés a vallástudományba) számított tudományág elsősorban Max Weber, Emil Durkheim, Raffaele Pettazzoni és nem utolsósorban Románia leghíresebb vallástudósának, Mircea Eliadénak köszönhetően nyert teret a teológiai kutatásokon túl és lett ma már számos egyetemen önálló szak, nemegyszer fakultás. A vallástudomány lényege és újdonsága az volt, hogy a kereszténységen túllépve, a világ vallásait történelmi, szociális, pszichológiai és filozófiai kontextusában, összefüggéseiben értelmezte anélkül, hogy bármelyik vallás mellett érvelne, vagy dogmatikus, apologetikus lenne. Egy vallástudós a vallást mint az emberi létezés egyik alapjelenségét és viselkedési formáját, kommunikációs stratégiáját vizsgálja és próbálja megérteni annak dinamikáját, helyi sajátosságait, változásainak okait és kortárs hatását múltbeli és jelenkori vallásainknak.

Egy olyan tudományágról beszélünk, amely ma már több ezer kutatóval rendelkezik, akik az egyetemi szférán túl, munkára lelnek szociológiai, társadalomtudományi, politikai, de akár marketinges és céges környezetben is, nem beszélve a nyugati államokban már az iskolákban is bevezetett vallástörténeti oktatásról. A vallástudomány fejlődésének köszönhetően ma már egészen új perspektívákban látjuk nemcsak a kereszténység történetét, de a világ számos őskori, ókori és jelenkori vallási mozgalmát is. Mindezek nagyban hozzásegítették a kortárs politikumot és vallási vezetőket is, hogy dogmatikus elveiken, berögzült vallási nézeteiken változtassanak. A vallástudományi oktatást az Egyesült Államokban például már az óvodákban is ajánlják, hisz bizonyítottan pozitív hatást gyakorol az egyéni és közösségi látásmódra, egymás elfogadására, a másik vallás és a vallási sokszínűség megértésére. Ám a vallástudományi szemlélet lényegénél fogva is távol áll a dogmatikus, apologetikus céloktól, így a fiatal korban megismert vallástörténeti alapismeret révén nagy valószínűséggel elkerülhető(bb) lenne a vallási radikalizmus és fanatizmus is – legyen itt szó az radikális iszlám, vagy a fanatikus keresztény példájáról.

Romániában annak ellenére, hogy a vallástudomány két nagy XX. századi alakja, Mircea Eliade és Ioan Petru Culianu is itt született, a vallástudomány továbbra is alig látható, alig érzékelhető tudományág. Az 1996 óta létező Romániai Vallástudományi Társaság Bukarestben ugyan igen aktív tudományos műhellyé vált az elmúlt kevesebb, mint negyed évszázadban, Eugen Ciurtin főtitkár nemrég történt lemondásával egy olyan űr keletkezett az intézményben, amely valószínűleg hosszú távra elszigeteli ezt az intézményt a nagyközönségtől.

A romániai egyetemek ajánlatai közül kizárólag a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara ajánl jelenleg vallástudományi képzést magyar nyelven, amellyel Kárpát-medencei szinten is egy igen szűk közösségbe tartozik, elsősorban Szeged és Budapest nagy vallástudományi központjaihoz csatlakozva.

Egy olyan országban, ahol a lakosság döntő többsége – főleg az Erdélyen kívül élő románság, de nem csak – nem tud semmit a protestantizmus kialakulásáról, keveri a görög és római katolikus fogalmakat, nem ismeri a kereszténység történetét és azok ezernyi ágát, alapvető ismeretei sincsenek az iszlám vallásról és annak bonyolult rendszeréről és a helyi lakosság jelentős része továbbra is fanatikus valláshívőnek (ad literam értelmezőnek) bizonyul egyes társadalmi kérdések megvitatásában, a vallástudomány szerepe és szélesebb körben történő elterjedése óriási jelentőségű lenne. Jó lenne, ha legalább opcionális tantárgyként, középiskolákban bevezetnénk a vallástörténet órákat, de szükség lenne több, ismeretterjesztő előadásra, brosúrára és közönségtalálkozóra a helyi vallástudósok és az erdélyi nagyközönség között is.

A vallásszabadság úttörő vidékén és a vallási sokszínűség országában illő lenne, ha több vallástudományt végzett fiatal dolgozna. Rájuk épp annyira nagy a szükség, mint az informatikusok, orvosok vagy költők hadára: ők is a társadalmat, nézőpontunkat, gondolkodásmódunkat alakítják, és elfogulatlan forrásai lehetnek az egyre gyarapodó vallástörténeti kérdésnek.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik