Lebunkózta egy felmérés a székelyudvarhelyi diákokat

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács vezetői nem értenek egyet a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége által végzett felmérés következtetéseivel, amely szerint a székelyudvarhelyi középiskolások ismeretszintje veszélyesen hiányos. Imre Gábor elnök és Tornai Szilárd ügyvezető elnök egy sajtótájékoztatón mondta el az ellenérveit.

Az SZMVSZ június folyamán végzett online felmérést székelyudvarhelyi középiskolás diákok körében. A gazdasági, állampolgári és politikai témákban való tájékozottságukra és az idegennyelv-ismeretükre vonatkozó kérdőívet 238-an töltötték ki. A felmérés eredményei szerint a gazdasági ismereteket firtató kérdések mindegyikére a diákok csupán 16 százaléka válaszolt megfelelően. A politikai, illetve állampolgári ismereteket vizsgálva pedig kiderült, hogy a 238 diákból "a meghatározó többség (94 százalék) nem ismeri a helyi önkormányzat felépítését, sőt, 22 százalékuk a polgármester személyével sincs tisztában."

Annak ellenére, hogy az SZMVSZ csapata sem tartja reprezentatívnak az elvégzett felmérést, az általános végkövetkeztetés az, hogy a székelyudvarhelyi középiskolások ismeretszintje veszélyesen hiányos. A felmérés összefoglalójában szándékként van megjelölve egy újabb közvélemény-kutatás elvégzése, amely részletesebben bontja majd ki az érintett területek vizsgálatát.

A felmérés eredményeinek közzététele után egy napilapban "Itt a zombigeneráció?" címmel jelent meg a középiskolások ismertszintjének hiányosságait tárgyaló cikk. Erre reagálva az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács vezetői sajtótájékoztató keretében fejtették ki, hogy nem értenek egyet az SZMVSZ felmérésének következtetéseivel.

Imre Gábor, az UIET elnöke kifejtette: ahhoz, hogy egy felmérésből kiderüljön, hogy a diákság zombi vagy sem, ahhoz hipotézisek kellenek, konkrét kutatások, amelyek cáfolják vagy megerősítik ezt a nagyon súlyos állítást. Tornai Szilárd ügyvezető elnök kiemelte, hogy a 238-as diákszám nem tekinthető reprezentatív mintának. Sőt egy online kérdőív esetében nagyobb az esélye a torzításnak, mivel egyáltalán nem ellenőrizhető, hogy valóban diák töltötte-e ki, mennyire érezte a súlyát a kérdéseknek, illetve mennyire vette komolyan a kitöltendő online ívet.

"Érdekes az a tény is, hogy az online kérdőívet nem lehet megtalálni sehol a világhálón, az SZMVSZ honlapján sem, csak a kitöltésével kapcsolatos következtetéseket. Egyébként a politikai, gazdasági, állampolgári ismeretekkel kapcsolatos kérdésekre talán még egy felnőtt számára is gondot okoztak volna a helyes válasz megadása" – emelte ki Tornai Szilárd. Hozzátette: a vizsgált populáció meghaladja a háromezer főt, és 15-től 20 éves korig terjed a megkérdezettek életkora, ami szintén hatalmas szakadékot jelent.

Az UIET vezetősége kifejtette: az eredményből nem derült ki számukra az sem, hogy konkrétan mi volt a közvélemény-kutatás célja, sem az, hogy milyen módszertan alapján készítették, illetve mi a hozadéka egy ilyen jellegű felmérésnek. Székelyudvarhelyen több diáktanács működik az egyes középiskolákban, több ifjúsági szervezet is aktívan tevékenykedik, és az SZMVSZ tagjai nem vették fel velük a kapcsolatot. Imre Gábor elmondta, hogy részükről megvan a nyitottság, és bármikor tárgyalnának, sőt akár nyilvános kerekasztal-beszélgetést is kezdeményeznének az SZMVSZ tagjaival.

Az SZMVSZ által végzett felmérés és annak végeredménye a generációs ellentéteket erősíti fel, és fokozza az egymás melletti elbeszélést, hangzott el a sajtótájékoztatón. A kérdőívben szereplő kérdések mindenről szólnak, csak nem a fiatalokról, nem arról, hogy ők hogyan látják a világot vagy milyen problémákkal szembesülnek, magyarázta Tornai Szilárd ügyvezető alelnök. „Igenis van egy nagyon értékes középiskolai diákközösség, vannak tehetséges és különböző szakterületeken felkészült fiatalok és lesújtó az, hogy egy nem reprezentatív közvélemény-kutatást követően "zombigenerációnak” minősítik az udvarhelyi diákokat – fűzte hozzá Imre Gábor.

Kimaradt?