Kezdődik a beiratkozás a pótérettségire

Keddtől péntekig iratkozhatnak be a tanulók a pótérettségire. Azok, akik sikeresen pótvizsgáznak, július 27-én iratkozhatnak be az őszi szesszióra.

Az oktatási minisztérium által összeállított program szerint augusztus 20-án kerül sor a román nyelv és irodalom, augusztus 21-én az anyanyelv és irodalom, augusztus 22-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgy, augusztus 23-án a szaknak megfelelő választott tantárgy írásbeli vizsgájára.

Augusztus 24-e és 27-e között román nyelvből szóbeliznek a diákok, augusztus 28-án anyanyelvből, augusztus 29-e és 30-a között digitális ismeretekből mérik fel tudásukat, augusztus 30-a és 31-e között pedig idegen nyelvből.

Az eredményeket szeptember 1-jén 12 órakor függesztik ki, óvásokat ugyanezen a napon fogadnak. A végleges eredményeket szeptember 6-án teszik közzé.

Kapcsolódók

Kimaradt?