Önkénteseket is kényeztet a Borszék Bogrács Feszt

Vasárnapig, július 1-jéig várják még a jelentkezését a július 13-15-én tartandó multikulturális- gasztonómiai Borszék Bogrács Fesztre mindazon 16 életévüket betöltött érdeklődőknek, akik teljes ellátásért cserébe háromnapos önkéntes munkát végeznének a most megszülető, borszékfürdői programkavalkádon.

A rendezvénysorozat premierjén minden egyes foglalkozás és program ingyenes lesz. A borszékfürdői síközpont lesz az új fesztivál színhelye – mégpedig a térségben rendhagyónak számító megoldásokkal. Újdonság lesz az is, hogy a gondosan bekezített fesztiváltéren kizárólag a fesztiválon megváltható zsetonokkal lehet majd vásárolni. Ezen túlmenően a részletes program is mutatja: a fesztiválon hivatásos együttműködőkre, 10 nemzetiség főztjére számíthatunk, de interaktív műhelyek naponta ingyenesen kínálják a foglalkozásokat. Érdemes már most mazsolázni a lehetőségekből, mert például afrikai hangszerkészítést, de roma mesterségeket is tanulhatunk, vagy éppen siklóernyőzést.

Ezt például George Moldovannal partnerségben szervezik meg, aki az alábbi film készítője is:

A bejelentkezéshez online kérdőívet kell előbb az aspiránsoknak kitölteniük, melyben figyelmeztetik a jelentkezőket: már július 12-én este kötelező felkészítőn kell jelen lenniük a Hargita megyei fürdővárosban. Az önkénteseknek szállást, étkezést  biztosítanak az elsőként megrendezett eseménysorozat szervezői: a Secvențe Kulturális Egyesület és a Papa la Sanyi vendéglő. „Felejthetetlen élményt szeretnénk nyújtani úgy a résztvevőknek, mint az önkénteseknek” – áll a felhívásban, és ugyanitt azt is jelzik: nem elvárás az előzetes önkéntes tapasztalat.

A jelentkezési ívet itt lehet kitölteni. Az űrlapon a jelentkezők kiválaszthatják, mivel szeretnének foglalkozni.

Tudomásunk szerint az eddigi jelentkezők között akad 40 évet betöltött aspiráns is. Feladat bőven akad – erről a napokban már a Marosvásárhelyi Rádió magyar és román adásaiban is hallani lehetett a főszervezőket, Padurean Sanyit és Dan Burlac filmproducert, aki a Romániában mindeddig egyedülálló kezdeményezés, a szintén ingyenes Alpin Film Festival alapító igazgatója is. A Borszék Bogrács Feszt koncepcióját úgy fogalmazták meg az ötletgazdák: „Multietnikus művészeti és kulináris világok fesztiválja”. Első kiadásán három napon át reggeltől-éjfélig kínálnak hasznos és minőségi szórakozást és elfoglaltságot az egész család számára. 

Ugyanitt említjük, hogy a vásárosokat is igencsak megszűrik a szervezők: egész pontosan kitiltják. A vásártéren csakis kézművesek lesznek jelen, akik saját munkáikat hozzák – nekik pedig ingyenesen biztosítanak standot a szervezők.

A családosan felkerekedőknek hasznos tudniuk, hogy a fürdővárosban sziklamászásra is lehetőség van, és a fürdőtelep sziklás szélén kalandpark is épült, ahová egészen zsenge gyerekeknek is ajánlanak közel kétórás programot. Nem utolsó sorban jó bepakolnunk a fürdőruhát is: bár sokan nem tudják, de egy melegített borvizes-, súszobával és szaunával is felszerelt kis fürdő is üzemel Borszéken.

A „ceaun Borsec Festival” projekt célja éppen ez: ráirányítani a figyelmet Borszék országos érdekeltségű fürdőváros fontosságára az európai szintű gyógyturizmus piacán. A helyi Városháza együttműködésével létrejött esemény egyik stratégiai partnere a Balassi Intézet, amely koncerttel, de filmekkel és rendhagyó fotókiállítással is „beköltözik” Borszékre.

A rendezvénysorozat az outdoor kultúrát is több eseménnyel promoválja, esténként pedig önkéntesek és fesztiválozók egyaránt ingyenesen léphetnek be a koncertekre: Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet,Timpuri Noi, Fanfara Transilvania, Bosquito, Mircea Vintilă és a Nightlosers avatja majd fel a zenében is igényesek fesztiválját. Újabb részletekkel az eseményről a fesztivál oldalán jelentkeznek folyamatosan a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?