Bezárt az aradi magyarság szimbolikus helye, a Tulipán
  • 2018. szeptember 20., csütörtök
    Friderika
  • 19°
    Kolozsvár
    • 15°
      Csíkszereda
    • 17°
      Székelyudvarhely
    • 16°
      Gyergyószentmiklós
    • 17°
      Székelykeresztúr
    • 15°
      Kovászna
    • 15°
      Kézdivásárhely
    • 15°
      Barót
    • 16°
      Sepsiszentgyörgy
    • 22°
      Arad
    • 19°
      Gyulafehérvár
    • 22°
      Nagyvárad
    • 14°
      Beszterce
    • 15°
      Déva
    • 20°
      Nagybánya
    • 19°
      Marosvásárhely
    • 19°
      Zilah
    • 20°
      Szatmár
    • 17°
      Nagyszeben
    • 21°
      Temesvár
    • 16°
      Brassó
    • 20°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6519 LEI
    • 1 USD = 3.9743 LEI
    • 1 GBP = 5.2505 LEI
    • 100 HUF = 1.4382 LEI

Bezárt az aradi magyarság szimbolikus helye, a Tulipán


-A A+

Úgy lett az aradi magyarok fóruma, hogy nem állt mögötte semmilyen szervezet, pályázati pénz vagy gazdag mecénás, hanem a közösségi együttlét, a közművelődés, az anyanyelvápolás igénye emelte az identitásmegőrzés fontos intézményévé.

Június 29., péntek volt az utolsó nyitva tartási nap az aradi Tulipán Könyvesbolt és Borozóban. „Nem úgy tekintettünk a Tulipánra, mint egy vállalkozásra” – vallotta a lokált az utóbbi öt évben működtető házaspár, Schmak Jutka és Schmak András.

Alighanem azért sikerült megmaradnia az 1989 után Erdély-szerte szövődő Tulipán-üzlethálózat „utolsó mohikánjának”, mert az elmúlt közel harminc év alatt az aradiak, a vásárlók sem úgy tekintettek rá, mint egy egyszerű boltra.

A rendszerváltásig hiánycikk vagy csempészáru magyar könyv 1990 utáni szabad forgalmazása valóságos szentéllyé emelte a belvárosi, Templom (ma Lucian Blaga) utcai helyiséget, később a magyar értelmiség egyik fórumává, rendezvényhelyszínévé avanzsált, hogy aztán találkahely és viszonyítási pont legyen. Itt nyugodt szívvel lehetett üzenetet vagy csomagot hagyni az ismerős számára, az idegen útbaigazítást kapott, az írott szóra éhező szabadon válogathatott, és a magányos nyugdíjasok is kedvükre lapozgathatták a folyóiratokat, vagy betérhettek akkor is, hogyha csak egy kedves – magyar – szóra vágytak. A Tulipán úgy lett az aradi magyarok fóruma, hogy nem állt mögötte semmilyen szervezet, pályázati pénz vagy gazdag mecénás, hanem a közösségi együttlét, a közművelődés, az anyanyelvápolás igénye emelte az identitásmegőrzés fontos intézményévé.

Először 2013-ban állt fenn a veszélye annak, hogy lakat kerül a közösségi központ szerepét is betöltő Tulipán Könyvesboltra. A magyarok fogyatkozó lélekszáma, a megváltozott olvasói szokások, a nyomtatott szónak a virtuális világba való költözése miatt a vállalkozás képtelen volt fenntartani önmagát. Az akkori tulajdonos, Bálint Zoltán a profilváltástól (vagy inkább kiegészítésétől) várt talpra állás reményével adta át a vállalkozást Schmakéknak. Ezt követően a polcokon a Kárpát-medence minőségi magyar borai is sorakoztak a könyvek mellett. Bátor, mifelénk szokatlan húzás volt ez, de bebizonyosodott, hogy mindkét kultúra – a bor és az irodalom – megfér egymás mellett. A váltás után a könyvbemutatók mellett borkóstolókat, gasztroesteket, nemzetpolitikai témájú előadásokat is tartottak, kialakult egy – ha mégoly szűk is, de – törzsközönség, rendezvény rendezvényt ért a Tulipánban.

Ezért derült égből villámcsapásként jött a hónap elején Schmak András hírlevele, a tőle megszokott választékos megszólítással és tömör megfogalmazással: „Hölgyeim és uraim! Június 29. a Tulipán utolsó nyitva tartási napja. Öt éven keresztül tartottuk fenn és vezettük jó szívvel, fáradtsággal, olykor elégedettséggel. Hálásak vagyunk mindazon kedves vásárlóinknak és vendégeinknek, akik rendszeres látogatásukkal támogatták a Tulipánt. Köszönjük a lehetőséget!”

A magyarázattal Schmak Jutka szolgált elsőként. „A könyvelésből havonta láttunk, hogy öt éven keresztül veszteséggel működtünk, de nem akartunk tudomást venni róla, és panaszkodni sem akartunk, ezért is ért sokakat váratlanul a bejelentés. Kevés volt az eladás, könyveket például csak ritkán, ünnepnapokkor, tanévnyitókor vagy tanévzárókor vásároltak. Most már nem tarthatjuk tovább. Volt néhány vásárlónk, akikkel közeli viszonyba kerültünk, gyakran csak azért is bejöttek, hogy jókat beszélgessünk. Ez fog a leginkább hiányozni” – sajnálkozott.

A férje, Schmak András nem érez keserűséget, amiért végül is be kellett zárniuk. „Tettük a dolgunkat, a magyar szó, a magyar kultúra és a magyar borok iránti elhivatottságból. Inkább azért vagyok csalódott, hogy nem sikerült az aradi magyarságból egyfajta választ vagy reakciót kiprovokálnunk az öt év alatt. Elhoztuk a legnevesebb magyar borászokat, színvonalas író–olvasó-találkozókat és közönségtalálkozókat tartottunk, könyveket rendelésre is hoztunk, tehát nem csak a saját ízlésünkre hagyatkoztunk. Erre azt tapasztaljuk, hogy az aradi magyarság többsége inkább a kommersz dolgokra vevő, megvásárol bármit a szupermareketben, mert ott olcsóbb, s az a szűk réteg, aki a törzsközönségünket alkotta kevés volt ahhoz, hogy a Tulipán megmaradjon” – összegezte.

Nincs miért csodálkozni, ha a mindezért nem kevés pénzt és energiát áldozó vállalkozó házaspár úgy érzi, betelt a (boros)pohár. Ha mindanniyan több könyvet, folyóiratot, vagy bort vásároltunk volna, talán nem jut erre a sorsra a Tulipán. Reméljük, valahol, valamikor folytatni fogják a munkát, azaz a Tulipánnak csak a virága hervadt el, a hagymája még megmaradt.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X