Magyari Nándor László plágium-ügye: állást foglalt a BBTE szociológiai intézete

Nem tartja elfogadhatónak a plágium egyetlen formáját sem – közölte hivatalos Facebook-oldalán a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete.

Az állásfoglalás azután született meg, hogy Horváth István szociológus, az Intézet oktatója, valamint a Kisebbségkutató Intézet vezetője plágiummal vádolta meg Magyari Nándor László szociológust, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatóját.

"Minden szöveg másoktól való jogtalan átvétele, annak a látszatát, érzetét keltve, hogy saját szöveg volna, plágiumnak minősül. A plagizálás nem relativizálható: a szöveg típusától, műfajától és kommunikációs mezőnyétől függetlenül egyformán plágium. Munkánk alappillérét az alapvető etikai elvek betartása képezi, melyek között az adatközlők védelmén kívül a forráshasználat tisztessége is fontos helyet kap. Ezek a szabályok a szakma összes szereplőjére és minden akadémiai műfajra vonatkoznak, beleértve a tanulmányokat, könyveket, kutatásjelentéseket, valamint a szemináriumi és szakdolgozatokat is" – olvasható az állásfoglalásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?