Hogyan és hol nyaralunk a legszívesebben idén?

Szinte évről évre változik a romániaiak által kedvelt nyaralási úti célok listája, azonban Spanyolország, Görögország, Olaszország és Törökország még mindig a legnépszerűbbek. Országos viszonylatban egyre többet költünk nyaralásra, és most már tapasztaltabbak is vagyunk, amikor helyszínt és az ottani kikapcsolódási kínálatot vizsgáljuk. Utánanéztünk, hogy az országos adatok mellett, az egyes erdélyi városokban milyen úti célokat részesítenek előnyben a helyiek.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a romániaiak utazási kedve, derül ki azokból a statisztikai adatokból, amelyeket nem rég közölt a Business Magazin. Szembeötlő adat, hogy tavaly a romániaiak 50 százalékkal többet költöttek külföldi nyaralásra, mint az azt megelőző évben: míg 2016-ban 1,9 milliárd eurót szántak utazásra, addig 2017-ben már 3,1 milliárd euró folyt be az ágazatba.

Már idén is változás tapasztalható az utazási preferenciák között: 2018-ban jóval többen érdeklődnek a nemzetközi repülős utazások iránt, mint tavaly. Bukarest mellett a Kolozsvár és Temesvár repülőteréről induló nemzetközi járatok egyre zsúfoltabbak idén. Az összlakosság körében még mindig Spanyolország és Olaszország a legkedveltebb úti cél, de egyre többen kacsintgatnak más kontinensek, főleg Ázsia és Afrika felé. Idén a két említett ország mellett a Franciaországba, Portugáliába, Marokkóba, Dubaiba és Thaiföldre szóló utakra kerestek rá az utazásszervező oldalakon, de továbbra is előkelő helyen szerepel Görögország és Törökország.

Még mindig a tengerparti nyaralás a legkedveltebb, a romániaiak 65 százaléka ezt a kikapcsolódási formát választja, 41 százalékuk a körutazásokat is előnyben részesíti, míg 35 százalékuk az úgynevezett city breaket is preferálja, vagyis városnéző túrára megy szívesen. Úgy tűnik, a romániaiaknak már van annyi tapasztalatuk, hogy a nagyon forgalmas városokat – mint például Róma vagy Barcelona – inkább kerülik, helyettük a kisebb, kevésbé zsúfolt és drága, de hasonló építészeti stílusú településeket keresik fel. Mindezek mellett ma már nemcsak az árakat nézik, hanem azt is, hogy minőségi szolgáltatást kapjanak, és minél több élményt szerezzenek, helyi különlegességeket kóstoljanak.

Délre vágynak a nagyváradiak

A külföldi úti célok közül egyértelműen Görögország a legnépszerűbb, de több éve ez az ország a legkeresettebb a nyaralók között, mondta el a Maszolnak Tárnoky Marianne, a nagyváradi Domino Tours Utazási Iroda vezetője.

Tapasztalatuk szerint mióta a nagyváradi repülőtérről vannak charterjáratok Antalyába, megnőtt az érdeklődés Törökország iránt is, nagyon sokat keresik a török nyaralásokat, és Horvátország is népszerű az egyéni nyaralást tervezők között.

A váradi iroda szervez csoportos kirándulásokat is, ezek közül a svájci, olaszországi és szlovéniai utakat keresik a legtöbben.

A belföldi nyaralóhelyek között náluk a román tengerparti nyaralásokat keresték – és keresik folyamatosan – a legtöbben. Az iroda romániai nyaralások szervezéséhez elfogadja az üdülési csekkeket, de Tárnoky Marianne véleménye szerint ezeket kissé későn kapták meg a jogosultak, az előfoglalások lejárta után. Ritkán még most is találnak kedvezményes tengerparti ajánlatot ügyfeleiknek, de jellemzően már csak a magasabb árfekvésű nyaralások elérhetők.

A szatmáriak inkább saját szakállukra nyaralnak

Ha a nyaralás kerül szóba, a szatmáriak jó része továbbra is a tengerpartot részesíti előnyben – a törökországi és egyiptomi all inclusive ellátással lefoglalt utak vitték és viszik a prímet az utazási irodáknál. Bár akinek csak most jut eszébe bekopogni az irodák ajtaján, az már nem akkor indul vakációzni, amikor ő szeretne, hanem amikorra vannak még szabad helyek.

A saját szakállukra indulók pedig főleg a bolgár, a horvát és a görög tengerpart és szigetvilág felé veszik az irányt. Idén sokan döntöttek úgy, hogy belekóstolnak a dolce vitába is, s az olasz édes életérzést vagy a Ligur-, az Adriai- vagy a Földközi-tenger partján veszik tüzetesebben szemügyre, legtöbb esetben szintén az utazási irodákat kihagyva, saját maguk foglalva le szállásaikat.

A határ közelsége miatt nagyon sokan pihennek Magyarországon is, legyen szó akár rövidebb, pár napos, akár a klasszikusan kéthetes nyaralásról Hajdúszoboszlón, Gyulán, Egerben, Szilvásváradon vagy Miskolctapolcán, ám az oda indulók töredéke veszi csak igénybe az utazási irodák szolgáltatásait, hiszen egy-egy üdülővárosra kattintva az internet csak úgy ontja a jobbnál jobb ajánlatokat, amelyekből válogathat a vakációt tervező.

Háromszéken növekszik a nyaralási kedv

Az elmúlt időszakban megemelkedett átlagkereseteknek köszönhetően idén megnőtt a háromszékiek kirándulási kedve. A sepsiszentgyörgyi Sun Travel utazás iroda tulajdonosa, Joós Ştefan szerint idén jellemzően többet hajlandóak költeni nyaralásra a családok, vagyis hosszabb időszakra utaznak el, illetve a drágább, esetenként az egzotikus helyszíneket vagy jobb minőségű turisztikai szolgáltatást vásárolnak.

Háromszéken sokan életek a korai foglalás által nyújtott kedvezményekkel és időben lefoglalták a nyaralásukat. Idén is Görögország, Törökország és Spanyolország tengerpartjai a legnépszerűbbek, ám vonzó még Horvátország, Málta, Szardínia, Szicília vagy Korzika is.

A nyaralások átlag 7-10 napig tartanak és nőtt a repülővel utazók száma is, illetve sokan, akik eddig háromcsillagos szállodát foglaltak, idén már a négycsillagosat választják, mondta Joós Ştefan. Hozzátette: keresettek még a belföldi nyaralások is, hiszen egyre több közalkalmazott kap üdülési csekket, amit egyaránt felhasználhatnak tengerparton, hegyvidéken vagy gyógyfürdőkben eltöltött nyaralásra.

A csíkiak még mindig kedvelik Bulgáriát

A csíkszeredai és környékbeli utazni vágyók körében évek óta az egyik legnépszerűbb célpont Bulgária, azon belül is Albena, ahová a foglalások mintegy 80 százaléka szól, de szeretik az Aranyhomok-partot, illetve a Napospartot is – tájékoztatott Szakáts Gabriella, a csíkszeredai Fenyő Travel utazási iroda vezetője.

„Bulgáriában rendszerint 5-7 napot töltenek az emberek all inclusive ellátással, mivel ez az opció ott még mindig jóval olcsóbb, mint Romániában. Bulgáriába általában saját autóval indulnak a nyaralni vágyók, így az utazási irodának a szállás és az ellátás lefoglalása a dolga” – fejtette ki az irodavezető.

A csíkiak körében a második legnépszerűbb úti cél Görögország, amelynek esetében már inkább a repülős utazási ajánlatokat keresik. Ez esetben is az all inclusive ajánlatokat tartják a legkedvezőbbnek, ez tartalmazza a reptéri transzfert, a szállodát és a teljes étkezést is. Görögországban a legkedveltebb célpontok a szigetek, főként Kréta és Korfu. Itt is legkevesebb hét éjszakát töltenek el a csíkiak.

Magyarország keleti régiója is kedvelt úti célja a csíkiaknak, akik azokat az szállodákat részesítik előnyben, amelyeknek saját wellnessrészlegük van, lehetőleg benti és kinti medencével egyaránt. Hajdúszoboszló és Gyula, illetve Debrecen is népszerű célpont. Magyarországon a svédasztalos, valamint a félpanziós ellátást keresik.

A román tengerpart a negyedik kedvelt nyaralási helyszín, ide főként azok utaznak, akik üdülési jegyet is kaptak. Van arra is példa, hogy egyesek inkább lemondják a bulgáriai utazást, mert időközben megkapták a vakációs jegyeket. A csíkiak a nyugalmasabb tengerparti üdülőtelepeket részesítik előnyben, mint Neptun, Saturn, Venus, Eforie stb. Az utazási iroda vezetője megjegyezte: romániai nyaralás esetében a reggelis és félpanziós ajánlatok a népszerűbbek, all inclusive-ot nagyon ritkán választanak a nyaralni vágyók, mert az jóval drágább, mint például a bulgáriai all inclusive.

Szakáts Gabriellától azt is megtudtuk, hogy körülbelül fele-fele arányban választanak az utazási irodák ajánlatai közül azok, akik párban, illetve azok, aki családostól, egy, kettő vagy három gyermekkel utaznak. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?