A kalotaszentkirályi táborban találkoznak az Örökségünk őrei idei résztvevői

Kalotaszentkirály a világ közepe – ezt fogják bebizonyítani az Örökségünk őrei tábor résztvevői, akik június 24–27. között kommunikációs, rendezvényszervező és fotó/videó képzésen vesznek majd részt – áll az RMDSZ csütörtöki hírlevelében.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett kalotaszentkirályi táborban közel 80 diák és tanár lesz jelen, akik Déváról, Kolozsvárról, Nagyenyedről, Szamosújvárról és Szászrégenből érkeznek. A táborban kidolgozott, Kalotaszentkirályt népszerűsítő kampánytervüket a csapatok június 26-án délután 5 órákor mutatják be a helyi kultúrotthonban. 

„Célunk, hogy segítsünk a fiataloknak abban, hogy kreatív és hatásos kampányt találjanak ki az örökbefogadott épületek bemutatására, hasznosítására. A tábor ugyanakkor jó alkalom arra, hogy megköszönjük a mozgalomban egy éven át részt vevő diákok kitartását, munkáját, a pedagógusok segítségét, egy olyan alkalom, ahol a diákok egymással ismerkedhetnek, közösen gondolkodhatnak, tervezhetnek, közösen építhetik az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket erdélyi hálózatát” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

Örökségvédelmi munkájuk folytatása érdekében az értékmentők tematikus műhelymunkákon vesznek részt, amelyek felkészítik őket, tippeket és hasznos tanácsokat adnak nekik arra, hogy hogyan és milyen eszközökkel lehet egy várost, falut vagy egy épületet népszerűsíteni, megtölteni élettel. A workshopokat online kommunikáció, fotó– és videókészítés és rendezvényszervezés témakörökben tartják a meghívott szakemberek.

Az RMDSZ kulturális főosztálya által szervezett, Winkler Gyula EP-képviselő által támogatott, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosának fővédnöksége alatt álló Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom célja a szórványban, interetnikus környezetben és Székelyföldön élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által. A mozgalom az utóbbi időszak egyik legsikeresebb, az ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, amelyhez eddig 8 megye több mint 2 000 diákja csatlakozott.

Kapcsolódók

Kimaradt?