Végre megszavazták: kötelező lesz a sorompó a fontosabb vasúti átjáróknál

A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az összes E jelzésű, nemzetközi útszakaszt és országutat átszelő vasúti átjárót kötelező módon félsorompóval vagy teljes sorompóval kell ellátni.

„A közúti forgalomra fokozott veszélyt jelentő vasúti átjárókat félsorompóval vagy teljes sorompóval fognak ellátni a vasúti sínek kezelői az útkezelő társaság és a közlekedési rendőrség jóváhagyásával. A vasúti átjárók nem megfelelő jelzését 50 ezertől 250 ezer lejig terjedő pénzbírsággal büntetik " – írja elő a tervezet.

A vasút kezelőjének kötelessége megfelelő rálátást biztosítani vasúti pályára, vagyis a kereszteződéstől számítva 150 méteren meg kell tisztítaniuk a sínek melletti részeket a növényzettől. A törvénytervezet szerint 30 ezertől 150 ezer lejig terjedő bírsággal sújthatóak a karbantartási munkálatokat elmulasztó vasútkezelők.

A döntő ház a képviselőház volt, a szenátus korábban már elfogadta a tervezetet, így az államfőhöz kerül kihirdetésre. A törvény elfogadásának előzménye, hogy az utóbbi időben több súlyos közúti baleset történt vasúti átjárókon a sorompó hiánya miatt. Legutóbb a négy diáklány halt meg Zsibónál, amikor a sofőr áthajtott a vasúti síneken, és a gépkocsit elsodorta egy vonat.

A román sajtó felidézte, hogy tavaly Beszterce-Naszód megyei Besenyőnél öt fiatal halt egy vasúti átjárónál hasonló körülmények között. A szerencsétlenség után Răzvan Cuc akkori szállítási miniszter ígéretet tett az átjárók korszerűsítésére, de azóta sem történt semmi ezen a téren.

Romániában jelenleg közel 3500 sorompó nélküli vasúti átjáró van. Korszerűsítésük egyenként 100-250 ezer euróba kerül, és erre nincs pénze az amúgy is anyagi gondokkal küszködő Román Vasúti Társaságnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?