Újabb hosszú hétvége következik, csak háromnapos ez a munkahét

Ortodox pünkösdhétfőn szinte megállt az élet Romániában, mert hivatalos munkaszüneti nap volt, de péntektől újabb hosszú hétvége kezdődik.

Mint ismert, az RMDSZ kezdeményezésére múlt évtől a nemzetközi gyermeknap, június elseje is hivatalos munkaszüneti nap Romániában. A törvény indoklása szerint ezen a napon nagyon sok óvodában és elemi iskolában ünnepségeket szerveznek, amelyeken eddig a munkában lévő szülők nem tudtak részt venni, vagy szabadnapot kellett kivenniük, hogy ezt megtehessék.

A román sajtó emlékeztet arra, hogy jövő kedden több iskolában ismét szünetel az oktatás, június 5-én ünneplik ugyanis a pedagógusok napját. Akadnak olyan megyék, ahol a kollektív munkaszerződés értelmében a tanárok szabadnapot kapnak, így elmaradnak a tanórák.

A HotNews portál kedden közölt összeállítása szerint az utóbbi években nőtt ugyan a hivatalos munkaszüneti napok száma, de világviszonylatban a romániai alkalmazottak az évente ledolgozott órák mennyiségének tekintetében még mindig az élvonalba tartoznak. Összehasonlításképpen: Magyarországon átlagosan 1761, Romániában 2000 órát dolgoznak az alkalmazottak egy évben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?