Pénzzel ösztönzik a friss végzősök munkába állását

Anyagilag ösztönöznék az idei végzős diákokat, hogy mihamarabb álljanak munkába.

Az országban tapasztalható súlyos munkaerőhiányt a friss végzősök elhelyezésével enyhítenék, ezért akik idén fejezik be középiskolát vagy egyetemet, 1500 lejt kaphatnak, ha a tanulmányaik befejezését követő 60 napon belül munkába állnak – mutatott rá Kelemen Tibor. A Kovászna megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM) vezetője arra biztatja az idei friss végzősöket, hogy mihamarabb kérjék felvételüket az állástalanok nyilvántartásába, mivel ez a feltétele annak, hogy megkapják a havi 250 lejes munkanélküli segélyt, illetve az 1500 lejes támogatást, ha állást is találnak.

Kelemen Tibor keddi sajtótájékoztatón elmondta: idén változott a pályakezdőkre vonatkozó törvény, annak érdekében, hogy a frissen végzett fiatalok ne kallódjanak el, hanem mihamarabb munkába álljanak. Ez szerint, aki az iskola elvégzését követően bejelentkezik a Munkaerő Ügynökséghez, majd 60 napon belül munkahelyet is talál, kap 1500 lejt. A pénzt két részletben folyósítják, az összeg felét a munkába álláskor kapja meg, a másik felét pedig akkor, ha egy évig dolgozott. Ugyanakkor a munkaadókat is ösztönzik, hogy pályakezdőket foglalkoztassanak, hiszen egy évig, havi 900 lejt kaphatnak minden friss vézős foglalkoztatása esetén.

A Kovászna megyei munkaügyi szakember arra is felhívja a végzősök figyelmét, hogy a munkanélküli segélyük folyósítása esetében történtek változások. Eddig az iskola befejezésétől, októberig, azaz az egyetemi év kezdetéig voltak jogosultak a havi 250 lejes “sommerpénzre”, idén viszont azonnal elveszítik ezt a jogukat, amint bejutottak az egyetemre.

Kelemen Tibor ugyanakkor elismerte: nem világos az, hogy az általa vezetet intézmény miként tudja azt ellenőrizni, ha egy fiatal a nyár folyamán sikeresen felvételizik egy egyetemre. Még itthon sincs olyan nyilvántartás, amely alapján beazonosítható egy egyetemre bejutott fiatal, ám ha valaki külföldön folytatja tanulmányait, szinte lehetetlen arról információt szerezni.

Külföldön is népszerűsítik az itthoni munkahelyeket

Kelemen Tibor arra is rámutatott, hogy az egyre súlyosabbá váló munkaerő hiány enyhítése érdekében kampányt szerveztek a 25 évesnél fiatalabb fiatalok felkutatására és elhelyezésére. A Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség nyilvántartásába jelenleg 467 állástalan fiatal szerepel, csakhogy az a gond, hogy közülük 377-en nem fejezték be tanulmányaikat, sokuknak nehézséget okoz az írás és olvasás, ezért őket nehezen lehet elhelyezni.

Emellett sok fiatal nincs még a szakhatóság jegyékében, ezért Háromszéken többek között a népességnyilvántartó hivatal segítségét kérték, de külföldről is próbálják őket hazacsábítani, így olasz, spanyol és magyarországi városok romániai közösségeivel is felvették a kapcsolatot, hogy az itthoni álláslehetőségeket népszerűsítsék.

A munkaügyi szakember szerint vannak már jól fizető munkahelyek, csakhogy a fiatalok egy része tájékozatlan, mások pedig egyszerűen nem akarnak munkát vállalni. Például a falvakon élő fiatalokat nehéz városi munkára bírni, mivel nem vállalják az ingázást, vagy az albérletbe költözést, ezért inkább otthon maradnak és gazdálkodnak, vagy a jobb élet reményében külföldre vándorolnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?