Az unitáriusoknak nem tetszik a csíksomlyói búcsún terjesztett „hamis legenda”

A Magyar Unitárius Egyház (MUE) elnöksége pénteken közleményben emelt szót "az évente visszatérő hamis legenda ellen", amely a csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsolja.

A kommüniké szerint kitalált történet az, hogy az erdélyi fejedelem fegyverrel akarta volna a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni és azok az uralkodó seregei felett pünkösd szombatján aratott győzelemért hálát adva fogadták volna meg, hogy minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra.

A közlemény leszögezi: a jelzett esztendőben Erdély első fejedelmének nem volt ilyen jellegű hadjárata, az unitárius felekezet intézményesüléséről nem lehet beszélni 1568 előtt. „A Magyar Unitárius Egyház Elnöksége üdvözli a csíksomlyói zarándoklat minden tagját, Isten áldását kérve kegyes együttlétükre és szívből jövő imádságukra. Számunkra is öröm látni a több százezres zarándokcsoportot, amint együtt kérik Teremtőnk segítségét nemzetünkre, hazánkra és egyházainkra" - olvasható a közleményben.

Az unitáriusok szerint azonban a tordai vallásszabadság törvényét lehetővé tevő uralkodó jellemével összeegyezhetetlen az, hogy ő vassal és haddal próbálta volna saját hitét másokra erőltetni. „Éppen az idén ünnepeljük 450. évfordulóját annak, hogy 1568-ban, Tordán az erdélyi rendek olyan törvényt fogadtak el, amely szellemiségében évszázadokkal megelőzte az európai közgondolkodást, megteremtve azt az egyedi lehetőséget, hogy a különböző felekezetek békében éljenek egymás mellett. A vallásszabadság törvényének köszönhetően jöhetett létre a római katolikus, lutheránus, református és unitárius felekezetek békés együttélésének rendszere” – emlékeztet a közlemény.

A MUE szerint a csíksomlyói búcsú felbecsülhetetlen értékét nem növeli egy hamis történethez való kapcsolása, ezért azt kéri a testvéregyházaktól, világi és egyházi elöljáróktól, valamint a sajtó képviselőitől, hogy álljanak el János Zsigmond fejedelem és az unitárius felekezet történelmileg megalapozatlan bemutatásától.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?