Tamás József segédpüspök: nem teljesülnek a pápa romániai látogatásának feltételei

Nem teljesülnek Ferenc pápa romániai látogatásának feltételei – jelentette ki a Maszolnak Tamás József, a Gyulafehérvári Érsekség segédpüspöke.

Az egyházi vezetőt annak kapcsán kerestük meg, hogy a szentatya pénteken közölte Viorica Dăncilă kormányfővel: a bukaresti meghívásnak eleget téve, jövő év elején ellátogat Romániába. Tamás József a Maszoltól értesült Ferenc pápa bejelentéséről.

„Nem szívesen vennénk, hogy ha addig, amíg Romániában nem rendeződnek a dolgaink, őszentsége az országba látogatna. A korábbi problémáinkhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik” – jelentette ki kérdésünkre a segédpüspök.

Tamás József emlékeztetett az érsekség tavaly megfogalmazott álláspontjára, miszerint „ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról”.

Az egyházi vezető elmondta, az érsekséghez nem jutott el semmilyen információ Ferenc pápa jövő évi látogatásáról. Hozzátetette: azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az erdélyi katolikus egyházat nem is vonják be az út megszervezésébe. Emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa annak idején ökumenikus látogatásra utazott Romániába, és Erdélyt nem kereste fel. „Akkor sem vontak be minket az út megszervezésébe” – idézte fel Tamás József.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?