2017-ben rekordszámú menedékjogi kérelmet jegyeztek Romániában

A tavalyi évben rekordszámú, mintegy 5 000 menedékjogi kérelmet jegyeztek Romániában - közölte kedden Mircea Babău rendőr-főfelügyelő.

A rendőrség bevándorlási és menekültügyi igazgatóságának főfelügyelője egy, az önkéntes hazatelepülésről szóló tájékoztató szemináriumon számolt be arról, hogy 2017-ben többen kértek Romániában menedékjogot, mint a 2007-2016 közötti időszakban összesen.

1998-ban például egy év alatt nyújtottak be ugyanannyi menedékjog-igénylést (657-et), mint 2017-ben egyetlen hónap alatt. A legtöbb menekült - több mint 3 800 - Szerbia felől érkezett az országba.

Ebben az évben már körülbelül 580-at tesz ki a menedékjogot kérelmezők száma, tehát a havi átlag meghaladja a százat. Babău azt mondta, reményei szerint az idei szám nem fogja meghaladni a tavalyit, de így is több lesz, mint amennyit a korábbi években jegyeztek a román hatóságok.

Maria Voica, a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet romániai képviseletének koordinátora arról tájékoztatott, hogy hazatelepedést és reintegrációt segítő program keretében nyolc tájékoztatási irodát nyitottak, eddig 985 menekültet láttak el tanácsokkal, 102 migránsnak segítettek a hazatelepedésben, 25 személy vehetett részt továbbképzésben, 42-en kaptak szociális csomagot, 30-nak pedig a beilleszkedésben nyújtottak segítséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?