Csép Andrea: alkotmányos jog, hogy a bántalmazott egyszer visszavonhassa a feljelentését

Nem megengedő a bántalmazóval szemben az RMDSZ törvénytervezete, hanem épp ellenkezőleg: szigorúbban lép a családon belüli erőszakkal szemben – reagált a Maszolnak Csép Andrea képviselő azokra a sajtóban megjelent információkra, miszerint a tervezet nem védi kellőképpen a bántalmazott személyeket. A tervezetet a szenátusban hallgatólagosan elfogadták. 

A javaslatcsomag vitatott módosítása lehetővé teszi, hogy amennyiben az első feljelentés után a felek a bíróság előtt kibékülnek, leálljon a büntetőeljárás. Csép Andrea hangsúlyozta: ez a módosítás szigorít az eddigi törvénykezésen, ugyanis jelenleg a felek akárhányszor kibékülhetnek, és ahányszor ezt megteszik, annyiszor áll le az eljárás.  

„Az eddigi törvénykezés azt szabályozta, hogy a bántalmazott számtalanszor visszavonhatta előzetes panaszát, így megállt a kivizsgálási folyamat. Mi viszont azt akarjuk, hogy a második ilyenfajta kihágástól számítva ne lehessen megakadályozni a tettes felelősségre vonását, még akkor sem, ha a bántalmazott visszavonja az előzetes panaszát” – fogalmazott a képviselő, aki hetven honatya támogató aláírásával még júniusban nyújtotta be a tervezetet a parlamentbe.

Egy kényes, az egész társadalmat érintő témáról van szó, ezért nem tartja korrektnek, hogy egyes újságírók kifordították ezt a témát – mutatott rá.  

Miért van lehetőség egyszer kibékülni?

Csép Andrea kifejtette, azt látná jónak, hogy az első bántalmazás esetén minden körülmények között felelősségre lehessen vonni az elkövetőt, azonban figyelembe kell venni az áldozat döntéshez való szabadságát. Mint mondta, az alkotmány minden állampolgár számára biztosítja ezt az alapvető emberi jogot, és amennyiben ezt figyelmen kívül hagyják a tervezetben, akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni a rendelkezést. „Amikor egy törvényt írunk, kontextusba kell helyezni, meg kell nézni az aktuális rendelkezéseket, az emberi jogokat biztosító részeket” – nyomatékosított.

Ha tehát a bántalmazott a család védelmének érdekében vagy egyéb okból úgy dönt, hogy visszavonja a feljelentését, ezt az első alkalommal megteheti és az eljárás leáll, azonban ha a második incidens esetén is így döntene, a kivizsgálás nem állhat le. 

A törvénymódosítási javaslatcsomag a múlt héten hallgatólagosan átment a szenátuson, az ügyben a döntő ház a képviselőház. Csép Andrea szerint júniusig végleges döntés kell hogy szülessen az ügyben, de ez attól is függ, hogy mennyire van nyitottság arra, hogy minél hamarabb tárgyalják.

A képviselő emlékeztetett: a júniusban iktatott javaslatcsomag bevezetné a sürgősségi távoltartási rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a hatóság azonnal eltávolíthassa az agresszort a közös vagy akár a saját tulajdont képező otthonból is. A távoltartási rendeletet jelenleg 72 óra alatt állítják ki, ez az idő pedig kritikus lehet a bántalmazottak számára. A tervezett módosításokról bővebben itt olvashat.

Csép Andrea hozzátette, nemrég a kormány tervezetét is végre leporolták. Miután a Dăncilă-kormány egyik februári kormányülésén elfogadta a törvénymódosítási javaslatcsomagot, hétfőn a szenátus is megszavazta. Ez egy gyorsított eljárásban tárgyalt törvénytervezet, tájékoztatott. Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy az RMDSZ törvénytervezete is hozzájárult ahhoz, hogy foglalkozzanak a családon belüli erőszak témájával. A kormány javaslatcsomaga tartalmaz olyan részeket, amelyekre az RMDSZ tervezete is kitért, erről többet itt olvashat.

A számok aggasztóak

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2017-ben a családon belüli erőszaknak 20.617 áldozata volt. Az adatok szerint:

  • az elkövetők 92%-a férfi (18.835 férfi, 1.588 nő, 85 fiú és 23 lány)
  • az áldozatok 76%-a felnőtt nők és kiskorúak (15.584 nő, 4.029 férfi, 538 lány és 466 fiú)
  • az esetek nagy százaléka otthon történt.

2016-ban 18.531 esetet regisztráltak, ez a szám tehát arra utal, hogy nőtt a családon belüli erőszak eseteinek száma, de arra is utalhat, hogy az áldozatok bizalmasabban fordulnak a hatóságokhoz segítségért.

2017-es adatok szerint rengeteg a kiskorú lányok ellen elkövetett szexuális agresszió, a legtöbb esetet vidéken regisztrálták. Tavaly 84 személyt gyilkolt meg rokona, családtagja, élettársa. A 84-ből 73 esetben férfi volt az elkövető.

Tavaly több mint 3.000 távoltartási rendeletet állítottak ki, amelyből 1.011-et megszegtek.

Az RMDSZ Nőszervezetének Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampányának keretében az áldozatok segítségére siető honlap is indult, de azokhoz is szól, akik nem bántalmazottak, de a környezetükben ismernek ilyen esetet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?